Tudtam, nem lesz könnyű napom, sok sürgős elintéznivaló volt és ügyfeleket is vártunk délután. Munka után pedig egy ismerősömhöz készültem, aki nagyon nehéz helyzetben van, öt gyerek és húsz év házasság után beadta a válópert, és az egyházi házasságának a semmissé nyilvánítását is kérte.

Már közeledett a munkaidő vége, fáradt voltam, és még hátra volt egy olyan munka, amit aznap szerettem volna befejezni. A szobában ketten dolgozunk Klárival már két éve, jól ismerem a helyzetét, nehézségeit, örömeit. Mostanában sok dolgot borúsan lát a házasságukban. A férje hívta telefonon, s amikor a beszélgetésük után megszólalt, hogy elege van, gondoltam nem tehetek úgy, mintha nem is hallanám. Rögtön eszembe jutott: „Vegyük észre minden testvérben Krisztust”, a testvér pedig nem az a fiatalasszony, akihez a munkaidő után készülök menni, hanem aki a jelen pillanatban mellettem van. Ezért felnéztem rá a munkámból, és igyekeztem teljesen rá figyelni, befogadni a gondjait.

Úgy folytatta, hogy nem akarja tovább így élni az életét, változtatni fog, elhagyja a férjét. Éreztem, hogy az ige élete békét ad, szabaddá tesz, így nyugodtan hallgattam meg, csak annyit tettem hozzá, hogy most nagyon negatívan látja a helyzetüket, a betegségek, az anyagi-és egyéb nehézségeik miatt. Még annyit mondtam neki, hogy ha hazaér próbáljon más szemmel nézni a férjére, és észrevenni valamit, ami pozitív benne.

Az ismerősömhöz kicsit ugyan késve, de örömmel érkeztem, mert éreztem, hogy az igében Jézussal találkozva nem egyedül megyek hozzá. Hallgatni az életének történetét, fájdalmait és azt a komoly helyzetet, amiben most él, nagy odafigyelést és alázatot kért tőlem. Észre sem vettem, hogy milyen gyorsan telt az idő, mégis, amikor telefonon keresett az egyik fiam, éreztem, hogy őt is ugyanúgy be kell fogadnom, mint azt, akinél vendégségben vagyok, meg kell hallgatnom az ő gondját is.

Folytattuk a beszélgetést, és eltelt egy újabb fél óra, amikor a férjem keresett telefonon. Őt is meghallgattam és bíztatott, ha úgy érzem, maradjak még.

Maradtam, és azon túl, hogy meghallgattam, tudtam néhány olyan dolgot is mondani, ami kimozdíthatta a megszokott gondolkodásmódjából ezt a fiatalasszonyt. Úgy váltunk el, hogy megköszönte a „lelkigyakorlatot”, én pedig csak azt tudtam mondani erre, hogy én is, hiszen számomra is ugyanúgy egy „lelkigyakorlat” volt ez az este.

Másnap reggel Klári kolleganőm elmesélte, hogy a férje milyen finom vacsorával várta előző este. Aztán kicsit később hozzátette; „Eszembe jutott, amit tegnap mondtál. Tényleg nagyon rendes ember.”

Számomra Isten megmutatta ezen a napon, hogy nincsenek kis és nagy pillanatok, hanem csak a jelen pillanat van arra, hogy megéljük az igét.

P.R.

Új Város – 2012 január

az ige élete –

EVANGÉLIUM A MINDENNAPOKBAN – A MÁSIK EMBER ÉN VAGYOK