Ennyire bénák vagyunk?
Nagyon zavar, mennyire szexközpontú a világ, amiben élek. Már korábban sem tudtam volna indulat nélkül írni róla és féltem, megbántanék vele másokat. Most mégis írok, mert zavar, foglalkoztat a jelenség.
Nem érzem magam prűdnek. Bár kérdés persze, mit értünk alatta. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy más felfogásokat is megértsek, beengedjek magamba. Sokszor ez nem megy, de tényleg erős a szánd
ékom. Azt viszont nem veszi be a gyomrom, hogy a szex így legyen jelen a mindennapjainkban. Bénaságnak, vagy egy nagyon nagy szegénységnek érzem, hogy a nőket ábrázoló naptár kötelező kelléke legyen egy irodának. Azt, hogy az én életfelfogásomba nem fér bele, most nem taglalom. De logikailag belegondolva kérdezem, mi értelme van? Ha már valaki ennyire vágyik egy nő ismeretségére, miért nem hoz össze egy találkozót? Sokkal értelmesebb, mint csak nézni. Ez olyan, mint a tánc. Én nem nézném a táncot, hanem táncolnám. Visszatérve a képhez még nem is beszéltem arról, hogy mindennek van egy spirituális vonzata és csak képpel kommunikálva erről a vonzatról egy szó sem esik, csak egy élvezeti cikkről. És ez nem vallásosság kérdése. Nem vallásosaknak nem lehet a vallással érvelni és nem is akarok. Ez, ami történik, kitolás önmagunkkal, mintha mindent direkt beszürkítenénk . Közönségesség, és ez egy bo rzasztó negatív szó, nemcsak a „budai elit” kifejezésével élve. Én sem vagyok jobb a deákné vásznánál. Bárhogy küzdök ellene, nekem is vonzza a tekintetemet. Nem szólok. Nem tudom, kellene-e. Egyelőre csak eldöntöttem magamban, ha valaha vezetői pozícióba kerülök, szakítani fogok ezzel a „hagyománnyal”. De senki nem beszél arról, hogy ez gyengeség. Önzés. Sőt, úgy tűnik, el van fogadva.
Héjj Balázs
vegyészmérnök
Új Város – 2012 január
Nézőpont
Ennyire bénák vagyunk?
A cikk cím utáni első mondatára reagálva: engem is zavar. Nagyon. És – előre bocsánatot kérek – de én sem tudok indulat nélkül szólni róla. Az írás nagyon „ütős”. Annak meg kimondottan örülök, hogy fiatal fiú írta; és úgy döntöttem, hogy fiatal lányként ennek fényében megosztom a saját nézőpontomat is, mert akárhogy is küzdök ellene, nem tudom szó nélkül hagyni a dolgot.
Nem tudom, milyen naptár ez, amelyről Balázs ír (… és lehet, hogy inkább nem is akarom tudni…), és azt sem, hogy milyen nők szerepelnek benne, de nekem ez – durván fogalmazva: „minden hónapra egy nő” (még ha csak naptáron is…) – olyan „árucikk – szagú” és az én lány-szemszögemből nézve felháborító. És igen, lehet, hogy nézni könnyebb valakit, mint pl. valakihez odamenni, és megszólítani mondjuk a villamoson vagy akárhol. Hogy miért? Mert ez utóbbihoz egyfajta bátorság kell (és akkor itt most nem mennék bele abba, hogy korunk fejlődő digitalizált világa hogyan alakította/alakítja át a személyes emberi kapcsolatokat – nem biztos, hogy éppen pozitív irányba…). És el kell ismernem, hogy mi, egyszerű, hétköznapi, átlagos lányok, még ha szeretünk is csinosak lenni (melyik lány nem?!) nem tudjuk felvenni a versenyt a naptárban szereplő, gyaníthatóan nádszálvékony, „kiphotoshopolt”(?) cicababákkal – hozzáteszem: nem is akarjuk!!! Volt, aki megpróbálta. Anorexia lett a vége. Nem tudom, lehet, hogy én vagyok túl konzervatív e téma tekintetében, de ez szerintem sem normális, amit a világ e téren felénk közvetít. (És akkor, ha a munkahelyen ez van, a szórakozóhelyekről ne is beszéljünk… meg a mostani tizenévesek értékrendjéről – tisztelet a kivételnek…) Azt viszont ne feledjük el, hogy a világ olyan, amilyenné mi magunk tesszük!
A naptárra visszatérve: nézni lehet a „hónap lányát” ott a falon, de tény és való, hogy kommunikálni vele nem. Pedig nem éppen ez lenne az emberi kapcsolatok lényege?! És azt csak halkan jegyzem meg itt, a végén, hogy statisztikailag több mint valószínű, hogy nem a naptár „címlaplány”-a fog vacsorát készíteni nap mint nap munkából fáradtan hazatérő férjének, vagy a gyerekekért menni az oviba… Ha meg igen, hát az nagyon szerencsés ember! 🙂
36 éves házas férfiként is teljesen egyetértek a cikk írójával. Bátorításként szeretnék felidézni két esetet, amikor talán sikerült valamit tenni hasonló helyzetben.
Az egyik egy kerékpározást népszerűsítő kampány keretében történt. Az egyik kampányfilm témája kifejezetten a szexualitás volt. Ezt szóvá tettem a kapcsolódó fórumon, jelezve, hogy a szexualitás és önmagunk lealacsonyítása, ha így kezeljük, pl. reklámcélra használjuk. Látványos eredménye nem lett az írásomnak, de fontosnak tartottam, hogy ez a vélemény is megjelenjen a köz hangjában. Volt is, aki egyetértően reagált.
A másik eset egy bevásárlóközponthoz kapcsolódik. Az üzletsor egyik üzletében egy vagy két hiányos öltözetű hölgy képe volt úgy elhelyezve, hogy az üzletbe való belépés nélkül a fő közlekedési útvonalról is jól látható volt. E-mailben szóvá tettem ezt az áruház ügyfélszolgálatánál, megemlítve, hogy családbarát áruháznak nevezik magukat. Az illetékesek reakciója abszolút pozitív volt: egy-két napon belül határozottan felléptek a bérlőjükkel szemben, és eltávolíttatták a képet.
Merjünk tehát szólni, mert sokan gondolkoznak hasonlóan!
Jelenleg Németországban vagyok gyakorlaton, s a munkaadó cégemnél bárkihez mentem, sehol sem voltak ilyen meztelen nős plakátok/naptárak.
Érdekes kérdés, hogy vajon mitől alakul ki a kultúrája annak, hogy ezek itt hiányoznak, miközben alapvetően a magyarokhoz hasonlóak a munkatársaim és ráadásul rengeteg nem-német van?
Most olvastam a szakos fb oldalunkon, hogy az egyik csoporttársam a következőket írta: „a könyvtárban bikinis Shakira (Miss Január) képe van kint. Egyik fiatal tanársegéd szóvá tette a könyvtáros srácoknak, hogy ez itt az egyetemi kar könyvtára és talán nem kéne. […] Tehát akit zavar tegye szóvá, hátha februárra leveszik!” – és még csak nem is beszéltünk össze… 🙂
Huh, pedig nagyon küzdöttünk az idei naptár anyagával is!
Szerintetek miben különbözik egy akt naptár mondjuk a sixtusi kápolna freskóitól?
Mise közben full nudity az OK?
Michelangelo mint meleg férfi főleg férfiakat vetkőztetett le, de nők is akadnak bőven.
Itt van mindenkinek, lehet nézegetni az összehasonlítás végett (+ – gombokkal lehet zoomolni is)
http://www.vatican.va/various/cappelle/sistina_vr/index.html
Számos művészi festmény konkrétan önkielégítés közben ábrázol nőket.
Ezt akkor akasztassuk le a múzeumok faláról?
Firenzében menjünk végig a 3D-s erotikus kiállításon és romboljuk le a meztelen szobrokat?
Kedves Lajos,
örülök a kérdéseidnek! Igyekszem tömören, pontszerűen válaszolni. Szerintem a különbségek azok, hogy
– a sixtusi kápolna nem a munkahelyem 🙂
– szerintem a meztelen nős naptár nem művészeti kategória, hanem használati cikk (vesd össze egy kiállítás és egy naptár közönségének reakcióit). Benyomásom alapján főképp a zsigeri szintű izgatásra van optimálva és tárgyszerűen állítja be a nőket, amit mindkét szempontból degradálónak érzek
– óriási különbség a szabadságomban: kiállítás, múzeum vagy régi templom esetében eldönthetem, elmegyek-e megnézni a képeket, vagy sem. A munkahelyemen az orrom elé akasztott naptárnál nagyon szűk a szabad mozgásterem, még ha pro forma meg is marad. Ez irritál, s iyen szempontból diétázás esetén egy csokireklám is igen zavarna
– a barátnőm (vagy ha ott tartanék, a feleségem) nem örülne neki, ha ilyen naptárakat bámulnék munka közben. Igazából ez önmagában már elég érv számomra
A maradék felvetésekre pedig:
-mise közben nem a képekre koncentrálok, hanem inkább belső elmélyülésre vagy a közösség adta élményre
– “Michalengalo mint meleg férfi főképp férfiakat vetkőztet” – jól hangzik, de mi köze a témához?
Mit gondolsz?
A nyolcvanas években osztályvezető voltam egy továbbképző intézetben. A rendszeres heti értekezleteken vágni lehetett a cigarettafüstöt. Én nagyon szenvedtem ettől, de eszembe se jutott volna tiltakozni ellene. Természetes volt, hogy a többiek szívják. Ma is emlékszem egy alkalomra, amikor egy komolyabb operáció után, lábadozás közben behívtak egy sürgős megbeszélésre, és akkor a füst miatt annyira rosszul lettem, hogy ki kellett mennem. Mára elértük, hogy a munkahelyeken természetes legyen a füstmentes környezet, és alkalmazkodniuk a dohányzóknak kell.
Azon tűnődtem el, hogy Balázs, a bejegyzés szerzője és valamiképpen andie987 is mentegetőzik azért, amit mond. Remélem, hogy ezzel a kérdéssel is eljutunk majd arra a pontra, ahova a dohányzással. Tiszteletben tartani azoknak a jogát, akik még passzív dohányosok sem akarnak lenni. Egyszerűen ennyi.
Hogy az erotika miért káros az egészségre? Több kutatási adat igazolja, hogy sok férfi a házastársával való intim együttlét során a nap közben felszedett erotikus töltést reagálja le. Az intimitás tehát nem az én és te, hanem én és az között feszül. És ez a mentális egészségünkre, a kapcsolatunkra úgy hat, mint a füst a tüdőnkre.
Az „az”-nak nincs neve, csak teste, mondaná Martin Buber. Egyszer részt vettem egy divatbemutatón, csinos, amatőr manökenekkel. Az elején mindegyik bemutatkozott, megmondta a nevét és hogy mit csinál civilben. Figyelemreméltó kísérlet egy másfajta kultúra kialakítására.