Az egység lelkiségének alappillére Isten igéje, melynek gyakorlattá váltása radikálisan alakította át Chiara Lubich és első társnőinek életét. Ennek a témának az elmélyítésére kerül sor az előttünk álló évben. A Fokoláre Mozgalom jelenlegi elnökének 2011. szeptember 21-én elhangzott beszédéből közlünk részleteket.

Amikor erre a témára készültem elő, az Általános Statútumok szolgáltatták a vezérfonalat. A felkészülés közben szinte újraéltem azokat a pillanatokat, amikor ott ültünk Chiarával egymás mellett, hogy átdolgozzuk a szöveget a Mű fejlődésének megfelelően. Feltűnt nekem, hogy mennyire a szívén viseli azt, hogy a lelkiség pontjait úgy szedje sorrendbe, ahogy Isten egyiket a másik után megmutatta neki, és ahogy arra ösztönözte, hogy ezeket élje. Olyannyira, hogy az egyik nap leszögezte: „Istent választottuk, aztán megértettük, hogy az Ő akaratát kell tennünk, és belevetettük magunkat ebbe. De honnan tudjuk, hogy mi Isten akarata? Az evangéliumból, az élet igéjéből. Az evangélium tehát előbb jön, mint a felebarát szeretete. Csak később, az evangéliumban fedeztük fel az összes többit. Isten csak ezután kezdte el hangsúlyozni azokat a részeket, amelyek a szeretetről szólnak. Lelkiségünk többi pontjai csak azért születtek meg, mert éltük az evangéliumot.

Ez teljesen meglepett. Az evangéliumra kell koncentrálnunk, mert ott találjuk meg a felebaráti szeretet gyökereit. Ebben az évben tehát az Igével fogunk behatóbban foglalkozni, hogy hűek maradjunk az Általános Statútumokhoz.

Úgy látom, hogy így egészen mélyen összhangban vagyunk azzal, amit az egyház ma él. Az egész évet ugyanis az új evangelizációnak szenteli, amely különös hangsúlyra tesz szert azáltal, hogy ez lesz a következő püspöki szinódus témája. Az evangelizáció lényege pedig éppen az, hogy éljük és hirdetjük Isten igéjét.

Arra kaptunk tehát meghívást, hogy térjünk vissza az evangéliumhoz, és törekedjünk arra, hogy különös intenzitással  éljük, tudatában annak, hogy ez a legfontosabb örökség, amit Chiara ránk hagy ott. Ő maga így vallott erről: „Csak az evangéliumot hagyd azokra, akik követnek téged. Ha így teszel, akkor az egység ideálja fenn fog maradni.”

De térjünk vissza az első időkhöz! Ha valami, amire mindannyian meghatottan emlékezünk vissza, az egy sötét pince képe, ahol Chiara és első társnői egy gyertya fényénél az evangéliumot olvassák. Csak ez a kis könyv van a kezükben.

A háború mindent lerombolt, szertefoszlott minden emberi ideál, és csak egy kínzó kérdést hagyott hátra: vajon van olyan ideál, amely nem múlik el?

Chiara is ott van ebben a sötét pincében, de előtte már szert tett egy alapvető felfedezésre: az igazságot nem könyvekben kell keresnie, hanem Jézusban az Isten-emberben, aki a megtestesült Igazság. Chiara és társnői nem tudják azt sem, hogy túlélik-e azt a pusztulást, amit a háború hoz magával óráról órára. Ők ennek ellenére hisznek az evangéliumban. Csak az evangéliumból fakadó élet az, ami megmarad.

Álljunk meg egy pillanatra: vajon ez a történet csak egy szép emlék Chiara életéből, vagy van valami mondanivalója egyénileg mindannyiunk és a mozgalom számára a maga egészében?

Nézzünk csak körül: elmondhatjuk, hogy ma is egyfajta sötét pincében vagyunk. A világról van szó, a maga kételyeivel és kihívásaival. Tapasztaljuk ezt minden nap: az Igazság helyébe sok igazság lépett, az értékek eltűnőben vannak, inkább a gazdasági érdekek és a haszonelvűségi szempontok uralkodnak, az emberek és a népek közötti kapcsolatok pedig gyenge lábakon állnak és nagyon sérülékenyek. És a családnak mintha nem lenne már egyáltalán értelme.

(folytatjuk)

Fordította: Tóth Pál