Kecskeméten nőttem föl, viszont Budapesten születtem, s habár csak néhány napot töltöttem itt, minden papíromon ez áll. Már az iskolában is rám volt nyomva, hogy ez milyen „elit”, és mintha elvette volna a jogomat, hogy őshonos kecskemétinek mond­hassam magam, ami nekem nagyon hiányzik. Hogy miért? Kecskemét egy kicsi, de nagyon hangulatos, család­barát város. A sokféle iskola mellett van lehetőség sportolni, zenélni, kikapcsolódni, és még csak nem is kell órákat utazni. Nem csak azért, mert pici, hanem, mert halad a közlekedés: én még egyszer sem ültem dugóban! Milyen felköltözni vidékről a fővá­rosba? Igen, vidékről, mert lehetünk az ország közepén, lehet a városunk Magyarország tíz legnagyobb városa között, de mi mindig „vidék” leszünk. Nekünk meg a budapestiek simán „pestiek”. Egyik sem fog változni. Én mindig ki fogom kérni magamnak, hogy igenis városi vagyok, a másik pedig minden alkalommal el fogja ismételni, hogy ő márpedig budai. Emellett két hónap alatt sem sikerült átlátnom a közlekedést, minden nap telefonnal a kezemben lépek ki a kapun, hogy az ismeretlen helyeket vagy a járatcsatlakozást csekkoljam. Néha turistának néznek, de én is úgy érzem, alulteljesítek a nagyvároshoz való adaptációban. Friss egyetemista­ként sok mindennel kell megküzdeni, új környezethez hozzászokni, új embe­reket megismerni, és át kell állni a bu­dapesti tempóra. Amíg otthon tíz perc alatt bárhova odaértem gyalog, addig itt 45 perc alatt beérni az egyetemre már egy szerencsés helyzet. Ha ennyi nehézséget tartogat ez a pesti élet, miért is vagyok itt? A válasz lehetne csak az egyetem. De a fővárosnak van egy vitathatatlan vonzereje. Mindig tudtam, hogy ha egyetemválasztásra kerül a sor, csak budapestiek lesznek a listámon. És nem bántam meg! A nehézségekkel együtt esténként ha­zafelé meggyönyörködtet a kivilágított város. Ha nem megy a tanulás, újabb kávézót, könyvtárat, és egyéb rejtett kincseket fedezek föl. Ráadásul itt mindig történik valami. A rám zúduló program-rengetegből alig győzöm kiválogatni, mire érek rá, annyi az érdekesség, hogy nem fér a naptárba. Bár hálásabb nem is lehetnék azért, hogy ott nőttem föl, ahol, úgy érzem ebben a városban is meg fogom találni a helyem. Hogy tovább maradok-e, már a jövő kérdése, de ezt a néhány évet élvezni fogom!

Új város 2018. november- december 

Rovat: Nézőpont 

Szerző: Barna Zsófia

Fotók: Peakpx.com (2)