A galamb-ábrázolástól a személyes találkozásig

Zemlényi János lelkipásztori munkatárs gondolatai

A madarakat a szabadságuk miatt szeretem leginkább. Repülnek. Nincs számukra akadály. Ha ide jönnek a kertünkbe, nekem azt jelenti, hogy jó itt lenni, lehet itt élni, és ezt egy szabadon röpülő madár elmondja a jelenlétével. Enni is adok nekik néha. Idén feketerigót etettem, amikor esett a hó. Régebben egyszer-kétszer galamboknak is adtam… Tetszenek az ábrázolások is: a béke-galamb Noé olajágával. A Szentlélek-galamb. Például a Szent Péter Bazilika oltára fölötti üvegablakon. Ezt mindenki ismeri…

Azonban van egy kis gondom ezzel a jelképes ábrázolással. Az, hogy nagyon „belém égett” ez a kép. Ha Szentlélekről van szó, akkor rögtön megjelenik előttem egy galamb képe…

– De hát Szentlélek – személy! Ő egy személy!

– Igen, személy – nyugtázom magamban – és máris ott a galamb a szemem előtt…

Sok ének, biztatás, jó tanács szól a Szentlélekről. „Hallgassunk a hangjára!” – mondják. Rendben – és mindig „beugrik” a madár. Hogyan hallgassak rá, hogyan beszéljek vele, egy madárral?

2018 húsvét kedd reggelén éppen csak felébredtem, és még mielőtt elkezdtem volna gondolkodni, megtelt egy érzéssel a fejem és a szívem is. „Szentlélek nem madár. Szentlélek Jézus Lelke.”

Azt mondjuk az igazán tevékeny emberről, hogy „van benne spiritusz!” Rá is így gondolok azóta: – Szentlélek, Jézusban a „Spiritusz”. Ő Jézus „Lelkesedése”. Azt kérem és keresem, hogy Ő legyen bennem is a „Motiváció”, a „Spiritusz”. Azóta újratanulom a nyelvtant. Ha nem tévesztem el, Szentlélek neve elé nem használok névelőt. Persze, nem helytelen úgy mondani, hogy „a Szentlélek”. Utánanéztem, nyelvtanilag jó névelővel is, nélküle is. Ez csak a magam számára egy emlékeztető. Személynevek előtt rendszerint akkor mondom az „a” betűt, ha nincs ott köztünk az, akiről beszélek. Szentlélek neve előtt az a hiányzó „a” betű – számomra – az Ő jelenlétére utal.

Nem is olyan könnyű másképp kiejteni Szentlélek nevét, mint ahogy megszoktuk. Próbáld ki! Meg kell állni egy tizedmásodpercre, és ez épp elég idő arra, hogy gondolatban találkozz Vele, és maradj is Nála. Arra figyelmeztet engem ez a lélegzetvételnyi megakadás, hogy ne Róla gondolkodjak, hanem inkább szólítsam meg Őt. Úgy, ahogy azt bárkivel teszem, amikor épp itt van mellettem. Mennyire másképp hangzik például, ha azt mondom: „A Péter azt mondta tegnap…” Vagy, ha így fogalmazok: „Péter, te azt mondtad tegnap, hogy…”.

Mióta jobban figyelek Szentlélekre, rájöttem, hogy mégse a névelőn múlik… Mindegy is, hogy hogyan használom. Ez a névelő – meglétével is, hiányával is – rámutat Valakire. A Szentlélek „Jézus Lelke”, az „Elérhető Isten”, a „Kérdezhető Isten”, a „Beszélgető Isten”.

A madarak neve előtt marad a „sima” névelő: a galamb, egy galamb. A galamb-ábrázolás pedig olyan, mint az ovisok „jele”: kisvonat, tulipán, lufi, szánkó vagy éppen galamb… Eszter és Kinga lányom ovis jele szánkó volt… Mihály fiamé léggömb. Belevarrtuk vagy rajzoltuk a kabát-cédulába, így mindenki könnyen megtalálta a magáét harminc másik között, mikor öltözni kellett. De Eszter egyáltalán nem szánkó… Szentlélek pedig nem galamb. És nem is tűz, – legalábbis úgy nem, ahogy a gyufára gondolunk – és nem is úgy láng, ahogy a gyertyát látjuk…

Azt tudom, hogy húsvét kedd reggel óta, amikor Rá gondolok, úgy érzem, mintha erősebben dobogna a szívem… Csak annyira, mintha futottam volna a kaputól a lakás ajtajáig. Csak annyira, amennyi jól esik. Csak annyira, amiből én tudom, hogy ez nem véletlen. Így normális, ha az ember szerelmes… Ha naponta százszor gondolok Rá, akkor százszor… Csak annyira, amiből tudom, hogy Ő az. A párbeszéd folytatódik.

A múlt nyáron Moszkvában jártunk. Most mentem először úgy egy galériába, hogy pontosan tudtam, mit keresek. A Tretyakov-képtárban két képet. Az egyik a Vlagyimiri Istenanya, a másik Andrej Rubljov Szentháromság festménye. Mindkettő a világ legismertebb képei közé tartozik. Szerettem volna „élőben” látni őket. Elgondolkodtam, hogy Rubljov honnan vette a bátorságot, hogy vacsorázó emberekként ábrázolja a Szentháromságot. Három, angyali-ember. A művészettörténészek találgatják, hogy melyik személy lehet az Atya, a Fiú és melyik a Szentlélek, de úgy látom, mindegyik lehet bármelyik, és bármelyik is lehet mindegyik… Ami igazán lényeges, az „közöttük” van. A „kapcsolat”. Az „egységük”. Készülhetne ilyen kép (fotó) egy találkozón, a csoportbeszélgetéseinken, vagy vacsorázó házastársakról, de akár kártyázó barátokról is… Akik között van „valami”. Annyira „valami”, hogy az már „Valaki”. Ennyire emberi az isteni? Azóta sok-sok alkalommal „megtalálom” a Szentháromságot. Megismerem őket a kapcsolatukról. Köztetek! Chiara Lubich azt mondja: ez a „kölcsönös szeretet”.

Fotó: Pixabay