2018. december 8-án az algériai Oránban boldoggá avatták az 1996-ban elrabolt és mártírhalált halt tibhirine-i szerzeteseket: Claverie atyát és 18 társát (köztük hat szerzetesnővért). Jean-Pierre Schumacher testvér szintén ott volt, de csodás módon megmenekült, ma pedig a marokkói Midelt város monostorában él. Francia testvérkiadónk, a Nouvelle Cité interjúkötetet¹ készített vele, melyben minden eddiginél élőbben festi le Tibhirine szellemiségét. Ebből közlünk részleteket.

François Vayne

Monasztikus szerzetesként hogyan került Algériába?

1924. február 15-én születtem Kelet-Francia­országban, Lotaringiában, és gyermekkoromtól kezdve pap szerettem volna lenni. Ebben meg­határozó szerepe volt a falu plébánosának, akit mindenhová követtem. A középiskolát a marista szerzeteseknél végeztem a német-francia határ mellett. Édesapám után a molnár mesterséget tanultam egészen a háborúig, amikor akaratom ellenére besoroztak a német hadseregbe. Az orosz frontról az egészségi állapotom miatt menekültem meg. Marista szerzetesként (1953-ban szenteltek pappá) hallottam az Algériában élő „thibarine-i” (akkoriban így ejtettük ezt a nevet) trappistákról, és konkrét hívást éreztem. Az elöljáróim engedélyével 1957-ben bevonultam a Bretagne-ban található timadeuc-i trappista monostorba, ahol 1960. augusztus 20-án ünnepélyes fogadalmat tettem, és közben vártam, hogy Algériába indulhassak. Ez végül 1964-ben valósult meg Duval bíboros, Algéria érsekének kérésére.

Hogyan élt az algériai muszlimok között?

Akkoriban már hosszú ideje csak Luc, a nép köré­ben annyira szeretett orvos – aki minden idejét a gyógyításuknak szentelte – és Amédée tartozott „Thibarine-hoz”, a többi szerzetest más monosto­rok küldték oda, hogy az apátságot a II. vatikáni zsinatra jellemző vallásközi párbeszéd szellemében építsék újjá. Megtanultunk arabul, és ezen a nyel­ven imádkoztuk együtt a Miatyánkot. Muzulmán szomszédaink a barátaink voltak, velük tényleg egy családot alkottunk, miközben tiszteletben tartottuk egymás vallási hagyományait.

Mit látott és mit hallott az emberrablás éjjelén? Mit érzett?

1993 óta éjszakánként gyakran jöttek a monostor­ba orvosi ellátásra szoruló fegyveres iszlamisták, „barátaink a hegyekből”. Abban a konfliktusban, amelyben ők az algériai hadsereggel álltak szem­ben, mi semlegesek maradtunk. Mint ahogyan az algériai háborúban is, Luc a „lázadókat” gyó­gyította, és minden szenvedő számára Krisztus szeretetét közvetítette. A hatóságok nem értették ezt a hozzáállást. 1996. március 27-én egy csapat elrabolta a szerzeteseket. Lehetséges, hogy csak el akarták őket távolítani, nem pedig megölni. Mi történt ezután? A történelem egy nap talán választ ad majd. A muszlim őr bátor volt, és nem mondott el nekik minden részletet, ezért két szerzetest „ottfelejtettek”. Az egyik Amédée volt, akinek a cellája kulcsra volt zárva, a másik pedig én, aki ezt az egész szörnyű cirkuszt az ablakból néztem végig, és közbelépni sem tudtam. A telefonvona­lakat elvágták. Imádkoztam, hogy a testvéreim a rejtélyes emberrablók között tanúságot tudjanak tenni az isteni irgalmasságról…

1 Thomas Georgeon et François Vayne: Tout simplement lá. La vie et le message des sept bienheureux martyrs de Tibhirine. (Egyszerűen keresztények. A tibhirine-i boldog mártírok élete és üzenete.) Nouvelle Cité, 2018.

A cikk teljes terjedelmében az Új Város 2019/2 március – április számában olvasható. A magazin megvásárolható vagy előfizethető a https://digitalstand.hu/ujvaros felületen.

Fordította: Kapás Orsolya

2019/2 március – április

Rovat: Egyház