Három különböző generációjú pár tapasztalata a jegyesekkel való foglalkozásról, mely visszahat saját házasságukra is.

A jegyesoktatást sokan „meg szeret­nék úszni”, lényegtelennek, egyfajta szükséges rossznak tartják a templomi házasságkötés feltételeként. Pedig tőlünk nyugatra (például az USA-ban) már annak is bevett gyakorlata van, hogy fiatalok – vallási hovatartozásuktól függetlenül – járnak házassági felkészí­tőkre, képzett szakemberekhez. Arrafelé többen felismerték, hogy a házasságok kibontakozásához sok munkára, az ifjú párnak pedig nem ritkán segítségre van szüksége. Ezt vallja az a három házaspár is, akikről riportunk szól. Ők személyes példáikon, tapasztalataikon és részletes elméleti tudásukon keresztül támogat­ják a fiatalokat életük egyik legnagyobb döntésének útján úgy, hogy a hozzájuk járók egy percig nem érzik ezt kényszer­nek, sőt…

Meséljetek, kérlek, a kezdetek­ről! Hogyan indult a jegyesekkel való munkátok?

Fehérpataky Rita és Balázs: Többen fel­kerestek minket a kérdéseikkel a fiatalok közül, még együttjárásuk és jegyességük idején. Ez biztatást jelentett, hogy bele­vágjunk, az ő részükről pedig egy fontos igényt, a felkészülés igényét.

Dohány Laci: Házas csoportokat is veze­tünk Edittel, illetve házasság frissítő hét­végéket szervezünk legalább 15 éve há­zasoknak. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk ezekből a csoportokból és persze a saját életünkből is, ami nem volt megpróbál­tatások híján. Gyakran pedig mi kísértük el a fiatalok egy-egy csoportját Rómába, házasságra felkészítő tanfolyamokra a Fokoláre Mozgalom szervezésében.

Dohány Edit: Én gyermekként megéltem a saját családom széthullását, az ezzel járó fájdalmat, sebeket. Mély és közvet­len tapasztalatot szereztem arról, hogy ennek nem így kellene lennie Isten tervében. Aztán amikor a hivatásom kezdett körvonalazódni bennem, meg­ismerkedtem Lacival, később együtt találkoztunk a fokolárral és úgy éreztük, hogy a közösségen belül a feladatunk a családok szolgálatában, segítésében áll.

Erhardt Gyula és Krisztina: Rómába elsősorban a felmerülő költségek miatt nem tudott minden­ki eljutni, aki szeretett volna, itthon pedig régebben még hiányzott ez a fajta felkészítés. Fontosnak láttuk, hogy a családok, házaspárok gondoljanak a házasságra készülők­re. Összeállítunk ezért egy anyagot, ami alapja lett egy magyarországi tanfolyam elindításának. Nem féltünk belefogni, hiszen többünk­nek volt már tapasztalata plébániai jegyes esték szervezésében, vagy egy-egy pár házasságig kísérésé­ben. A tematikát a fokolár lelkiség alappilléreire építettük.

Miért pont ti hatan „kaptá­tok” vagy választottátok ezt a feladatot?

Dohányék: Mi, mint párok az életnek más-más szakaszánál tartunk, hiszen nagyjából tíz-tíz év van közöttünk. Ez egy alapvető generációs külöbsé­get is jelent. Emellett egészen mások a megélt élethelyzeteink is, de még a párok tagjai is különböznek egymástól temperamentumban, személyiségben, így többféle aspektusból tudunk beszélni egy-egy témáról.

Erhardték: Azt láttuk, hogy nagyon jól kiegészítjük egymást. Például Balázs és Rita, mint legfiatalabbak nagyon jól értenek a fiatalok nyelvén, így kön­nyen teremtenek velük kapcsolatot. Edit és Laci sok rendkívüli tapasztalatot szerzett kapcsolatuk megerősödésében, mi, Gyula és Krisztina, mint legidőseb­bek, rengeteg apró történetet tudunk felsorakoztatni a párkapcsolatban, a gyereknevelésben és még sok idetartozó témában. Figyeltünk egymásra, próbáltuk magunkévá tenni a másik elképzelését. Adott esetben, ha kellett, elhagytuk saját elképzelésünket és egy új gondolatot dolgoztunk ki. A közös munka nemcsak eredményes volt, hanem sok vidám és szép percet hozott. A fiatalok számára pedig – a visszajelzéseikből látva – megszűnt a generációk közötti távolság.

Lehet a házasságot egyáltalán tanítani? Vannak erre specifikus módszerek?

Dohányék: A jegyeseket mi sosem akarjuk „oktatni”, a kapcsolatukba sem akarunk beleavatkozni, abba a kapcso­latba, ami hármuk ügye: a páré és Istené. A szerepünket inkább bábáskodásnak tekintjük, vagyis csak ott vagyunk a folyamat során, kísérőként, segítőként. Ahogyan egy nagyobb testvér. Nem mondunk recepteket sem, mert azok nincsenek is: minden élet annyi­ra más. De beszélünk mindarról, ami igazság: hogy egy kapcsolat folyamatos építkezés; hogy nem kell kétségbeesni, ha nem alakul tökéletesen, mert a prob­lémák és nehézségek megerősítenek;hogy a házasság szentség, és ezért a nehéz pillanatokban Isten biztosan ott van; és hogy a központ mindig az egyén kapcsolata Istennel: ha egyenként hűek Istenhez, nagy gond ott nem lehet.

Fehérpatakyék: Fontos tudni, hogy igazi biztos út nincsen, mert menet közben nekik kell a jelenüket jól megélni. Mi a kezdetekhez tudunk ugyan némi segít­séget adni, de nekik kell azt beteljesí­teni. Így az esetleges kudarcokat sem szabad magunkra vennünk. A házasság többlépcsős folyamat: a megfelelő párválasztás és a jó felkészülés szük­séges, de nem elégséges feltétele egy sikeres hosszútávú kapcsolatnak.

A válaszok azonban ott vannak a jegyes­párban, csak elő kell csalogatni belőlük. Azt hiszem, ebben fejlődtünk az idők során. Közben viszont az egész helyzet átalakult: a jegyesek egyre idősebbek lettek, most már a többségük dolgozik.

Dohányék: És a társadalom is alakult: megváltoztak a férfi-női szerepek, a nemek közötti kapcsolat és kommuni­kációs mintázat. Ami régen tabu volt, ma már egyáltalán nem az. Sok fiatal például együtt él a házasság előtt. Ezért fontos megismerni a párt, aki jön a kurzusra, hogy a tematikát hozzájuk igazítsuk, az ő aktuális kérdéseikhez. Az a cél, hogy olyan témákról is beszél­gessenek, amiről máskülönben talán nem tennék.

Nem velünk beszélgetnek (persze erre is nyílik lehetőségük), hanem elsősorban egymással. Minden találkozás során egy negyvenperces felvezetést, gondolat­ébresztőt követően lehetőségük nyílik egy órán át beszélgetni egymással az adott témáról. A havi egyszeri találkozók sorát pedig egy hosszú hétvége zárja egy lelkigyakorlatos házban, például Mátraverebély-Szentkúton. Ha nem vé­geznek egy témával a megbeszélt időre, biztatjuk őket, hogy inkább hagyják ki a következő programot, maradjanak és beszéljék át. Mikor van máskülönben ennyi időnk és osztatlan figyelmünk egymásra?

Erhardték: Fontos, hogy nagyon figyel­jünk rájuk, a bennük dolgozó kérdésekre, hagyjuk szabadon őket, tiszteljük őket és segítsük, hogy együtt jöjjenek rá arra, hogy mennyire fontos lesz majd a házas­ságban a párbeszéd.

Minden évben más volt a csoportok összetétele. Általában 10-12 pár jelentkezett. Eleinte havonta egyszer találkoztunk Budapesten, és voltak, akik vidékről utaztak fel ezekért az estékért. Volt olyan pár, aki a tanfolyam után elhatározta, hogy nem házasodnak meg, mert rájöttek, hogy nem egymás­hoz valók. Ez nem kudarc, hanem egy nagyon fontos felismerés.

Rátok milyen hatással van a fiata­lokkal való együttlét?

Erhardték: Az évek alatt megértettük, hogy ezeket a kurzusokat csak akkor tudjuk hitelesen végigvezetni, ha a saját párkapcsolatunkat folyamatosan építjük. Isten elé állított ez a helyzet mindnyájunkat és kénytelenek voltunk jobban megfigyelni, amit átéltünk. Előfordult, hogy az előkészületek során jobban megértettünk olyan dolgokat, amikről nem beszélgettünk sokat egymással. A gyerekeinkkel is őszin­tébb lett a kapcsolatunk, megvitatva azokat a témákat, amiket egyébként a fiatalokkal vettünk. Egyre jobban megértettük, hogy a házaspárnak az Istennel és az egymással való kapcsola­ta egymásból következik és összefügg. Felfedezéseket tettünk a szexualitás témájának kifejtésében is. Különböző szakkönyveket vetettünk össze a saját tapasztalatunkkal, majd ezt összeötvöz­ve tudtuk elmondani. Így gazdagodott a mi kapcsolatunk is.

Fehérpatakyék: Ez nem egyirányú folyamat. Kölcsönösen hatással vagyunk egymásra képzők és résztvevők. A jegyespárokkal a kapcsolat ajándék számunkra, és a velük megélt légkör minket is sokszor bátorít, hogy észreve­gyük, jobban megéljük a gyengédségre, meghittségre való igényünket. Segítenek ők is minket az elmélyedés­ben, a fokozott önreflexióban, gazdago­dunk a sokféle szemszög által, amit ők hozzátesznek, vagy ahogyan más megvilágításba helyeznek egy általunk már – a szubkultúránkból, a családi örök­ségünkből fakadóan – elkönyvelt dolgot.

Dohányék: Testvéri megosztás – én így jellemezném. És ez látszik abban is, ami­kor évekkel később bátran felkeresnek a kérdésükkel, nehézségükkel, örömükkel. Megmarad a kapcsolat közöttünk, és a mi szívünk egy-egy ilyen találkozás után hálával telik el.

Fehérpatakyék: Öröm látni őket fiatal házasként, majd a gyerekeik körében, egymással már házascsoportokban élve, együttműködve. Semmivel nem össze­hasonlítható öröm.

A JEGYES FOGLALKOZÁSOK TEMATIKÁI

• Önismeret: a párválasztás és a kapcsolat alapja, énkép, önértékelés
• Éntől a mi-ig, a párkapcsolat fejlődésének szakaszai, személyes idő-közös idő
• Szenvedés, fájdalom, betegség, halál: hogyan fogadjuk, viseljük?
• Konfliktusok, frusztráció a párkapcsolatban
• Imaélet, lelkiség, személyes és páros Istenkapcsolat, ennek alapjai
• Anyagiak, pénzbeosztás, szolida­ritás a családban
• Kommunikáció (erőszakmentes), média, IT használat
• Szexualitás, hűség a párkapcso­latban. A fogamzásszabályozás etikai kérdései
• Mit hozok otthonról? A kibocsátó családdal való kapcsolat, család­minták, munka és időbeosztás
• A család mai küldetése a társadalomban

 

Fotók: Dohány család albumából (2), Erhardt Gyula albumából (1)

Interjút készítette: Simkó Zsófia

Rovat: Színfolt

2017. március – április