Az imádság szoros értelemben véve nem abban áll, hogy időt szentelünk a nap folyamán az elmélkedésre, a Szentírás és a szentek írásainak olvasására. És abban sem, hogy Istenre próbálunk gondolni, és arra, hogy a bensőnkben mit változtassunk meg. Nem ez az imádság lényege. S még az sem, hogy elmondjuk a rózsafüzért, vagy a reggeli és az esti imát. Mindezek természetesen szükségesek ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba lépjünk, és kifejezzük bensőséges kapcsolatunkat Vele, de nem azonosak teljes mértékben az imádsággal.

Az imádság és az egyes imák között van egy lényegi különbség. Megpróbálom ezt a legegyszerűbb, a legkevésbé tudatos, de mégis lényegi imádságon keresztül bemutatni.

Az imádság, hogy valóban az legyen, mindenekelőtt azt kéri, hogy kapcsolatban legyünk Jézussal, hogy lélekben túllépjünk emberi körülményeinken, intézendő ügyeinken, sőt még a kétségkívül szép és fontos imáinkon is, hogy mély, személyes kapcsolatba lépjünk Jézussal.

Lássuk, hogyan fejlődhet ki ez a kapcsolat.

Az imádságnak egy olyan formájával kezdem, amely látszólag nem tűnik annak, ez a felajánló ima. Azoknak az embereknek az imája, akik a testi és lelki szenvedések közepette már semmire sem képesek, még a beszédre sem, és ebben az állapotban egész létüket felajánlják Istennek. Sokszor egy pillanat műve az egész. Ezért az imának ezt a formáját imádságnak lehet tekinteni, a legmélyebb imádságnak, mert a lelket közvetlen kapcsolatra vezeti Istennel.

De a munka is lehet a felajánló ima egyik formája. Különösen is gondolok itt azokra, akik a nap folyamán megterhelő fizikai munkát végeznek, és szinte képtelenek összeszedni erejüket, hogy imádkozzanak. Nos, ha reggel egy egyszerű szándékkal felajánlják Istennek az előttük álló napot, akkor észre fogják venni, hogy folyamatosan kapcsolatban lesznek Vele. Este, egy rövid összeszedett csendben, megtalálják az egységet Vele. Ez az, amire alapjában véve korunk embere különösen is érzékeny, hogy az egész világegyetem és minden, ami benne van, egyetlen nagy imádságként szálljon Istenhez szüntelenül.

Fotó: Jess Orico/unsplash.com (1)

Szerző: Pasquale Foresi

Forrás: focolore. org

Részlet a szerző Luce che si incarna c. könyvéből, Roma 2014

Fordította: Tóth Judit

2017. november – december