Gondolatok a lutheri reformáció 500. évfordulója alkalmából tartott közös katolikus-evangélikus megemlékezésről.

Hubertus Blaumeiser katolikus pap, 1995-től 2008-ig Chiara Lubich közvetlen munkatársa volt. Dogmatikus teológiai doktorátusát a Pápai Gergely Egyetemen szerezte.

Az élet ökumenizmusa és a teológiai párbeszéd több évtizedes munkájának gyümölcseként, az év folyamán új egyezmények, dokumentumok születtek, melyek jelentős lépések a felekezetek egysége felé vezető úton.

Közel sem jelentéktelen, és még kevésbé naiv lépés volt Ferenc pápa részéről, hogy az evangélikusokkal együtt nyitotta meg a reformáció 500. évfordulója alkalmából Svédországban tartott megemlékezést. Az sem magától értetődő, hogy a Lutheránus Világszövetség a katolikusokkal együtt akarta megtartani ezt az évfordulót. Bátor és előrelátó döntések ezek: 50 évnyi hivatalos párbeszéd gyümölcsei katoliku­sok és evangélikusok között. Mindkét oldal tudatában van annak, hogy még mindig fennállnak azok a jelentős véleménykülönb­ségek, amelyek közelítésén a továbbiakban is dolgoznunk kell. Különösen arról, ahogyan az Egyház hivatását értelmezzük, valamint bizonyos erkölcsi kérdésekről. De ez nem igazolja, hogy külön utakon járjunk. „Ami összeköt minket, nagyobb annál, mint ami elválaszt”, idézi a Ferenc pápa és Munib Yunan püspök, a Lutheránus Világszövet­ség elnöke által aláírt közös nyilatkozat. Lundban és Malmöben ennek többször is nagyszerűen megmutatkozott a jelentősége.

Ami összeköt minket, az sziklaszilárd: a keresztségben evangélikusok és katoli­kusok Krisztushoz tartoznak, és ezáltal egymáshoz is. Mint ugyanannak a szőlő­tőnek a vesszői és ugyanannak a testnek a tagjai – ahogy a lundi közös ökumenikus imában felidézett evangéliumi szakasz tanítja. Martín Junge, az Evangélikus Világ­szövetség titkára prédikációjában így fogal­mazott: a közös élet és közös tanúságtétel által az ökumenizmus úttörői „már nem úgy látták magukat, mint egymástól különálló szőlővesszőket, hanem mint Krisztusban egyesült szőlővesszőket. Sőt, felfedezték Krisztust maguk között… És amikor észrevesszük Krisztust magunk között, akkor egymást is új szemmel látjuk.”

”Együtt szolgálva új módon látjuk a múltat és a jelent, s egymásra is másképp tekintünk.

Ferenc pápa maga is hasonlóan beszélt, már a történelmi találkozót megelőzően is. „Kik a jobbak, az evangélikusok vagy a katolikusok?”, kérdezte október 13-án a né­metországi katolikus és evangélikus zarán­dokoktól. „A legjobbak együtt vagyunk”, erősítette meg. Az október 28-án adott interjúban pedig így magyarázta, mi a lundi utazásának célja: „közel lenni a testvére­imhez. A közelség ugyanis mindenkinek jót tesz, az eltávolodás viszont megbetegít.” A közös ima a lundi katedrálisban megpe­csételte ezt az „egészséges közelséget”.

Ezt követte a találkozás a Malmö Arénában, mely világosan kijelölte a közös út irányát: álljunk a leginkább szenvedők szolgálatá­ba, nyilvánítsuk ki mindenki számára Isten irgalmát, fáradozzunk azon, hogy felülmúl­juk az erőszak logikáját és tegyünk közös erőfeszítéseket, hogy megőrizzük közös otthonunkat, a teremtett világot a követke­ző generációk számára. Mintha ezt monda­nánk: az evangélium és Isten szeretete nem korlátozódik le a hívőkre, hanem nélkülöz­hetetlen erőforrásként szolgál a szétszakadt emberiség életéhez.

Előtérbe került egy újabb szempont is, amelyet Ferenc pápa gyakran hangsú­lyoz: „az egységet a közös úton építjük”. Együtt haladva, egymás mellett szolgálva a szükséget szenvedőket, új módon látjuk a múltat és a jelent, s egymásra is más­képp tekintünk.

Fotó: Hubertus Blaumeiser albumából (1), www.elheraldo.co (1)

Szerző: Hubertus Blaumeiser

Fordította: Kovács Bertalan

Forrás: Gen’s 4-2016

Rovat: Körbejáró

2017. szeptember – október