Aradi György evangélikus lelkésszel beszélgettünk a reformációról, ökumenizmusról, evangélikusok és katolikusok kapcsolatáról.

Ön a Budapest-Fasori Evangélikus Egyház-község lelkésze. Mit érdemes tudnunk a gyülekezetéről?

A gyülekezetünk körzetében folyó missziós munkának a gyökerei már megvoltak a hatodik és a hetedik kerületben, a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Egyházközségében és a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. Ez a közösség mintegy kinőve saját iskoláját, a millenniumi év környékén új helyet keresett magának. Itt, Erzsébetvárosban, a rohamosan fejlődő új városrészben találtak 2-3 olyan telket, ahol megépítették a templomot és a Fasori Evangéli­kus Gimnáziumot, a polgárosodott evangélikus közösség neves iskoláját, amely aztán több Nobel-díjas tudós és más területeken is sokat alkotó művész, kutató alma mater-eként vált világhírűvé. Budapesten máig hangsúlyos szerepet tölt be a Fasori Evangélikus Egyház­község. Egyfajta szellemi központként működik. Amellett, hogy a helyben élő vagy családi kap­csolatok révén ide kötődő emberek közössé­geként szolgál, sokan vissza-visszatérnek azok közül is, akik a Fasori Evangélikus Gimnázium­ban egész életükre szóló lelki alapot kaptak, és ezért otthon érzik itt magukat. 2015-ben, a templomszentelés száztíz éves jubileumánaz egyházközség választott egy jelmondatot: „Fasori evangélikusok az evangéliumért: hittel, nyitottan, közösségben.” Ez a három szó külön-külön is jellemzi az egyházközségünket. A fasori gyülekezetben egyszerre vannak jelen nyugdíjas, idős, özvegy emberek olyanokkal, akik aktív korúak, vagy éppen fiatal családosok. Kétkezi munkások és vállalkozók, értelmiségiek és vezető művészek együtt alkotnak közössé­get. Közös kincsünk: az evangélium. A hitélet, az ige sokféle embert összeköt.

Hogyan készül az egyházközségük a reformá­ció kezdetének 500 éves kerek évfordulójára?

A reformáció ötszázadik jubileumát úgy ünne­peljük, mint ami közös tartalmakról szól, nem pedig a különállásról. Szimbolikus erejű volt, hogy tavaly október 31-én, a 499-es reformációi ünnepi istentiszteletünkre meghívtuk a velünk egy körzetben szolgáló katolikus papot, Nagy Károly atyát, a Rózsafüzér Királynéja templom plébánosát. Gyülekezetünkben talán még nem is fordult elő, hogy ezen a tradicionális emlékna­pon római katolikus, helyben illetékes igehirdető mondta volna el az evangélium üzenetét. Ennek az évadnyitónak mindenképpen fontos jelentése van. 2017-ben több kiemelt napot szerveztünk az ökumené szellemében. Pünkösd előtt nem sokkal a Fasori Gimnázium adott otthont az ökumenikus lelkészkörök országos találkozójá­nak, ahol arról beszéltünk, hogy a reformációnak milyen közös üzenetét tudjuk a különböző felekezetekben megélni. A „Szembenállástól a közösségig” mottóval rendezett eseménynek a helyi lelkészkörünk lehetett a házigazdája, és nagyjából hatvanan vettünk rajta részt. Itt volt Beer Miklós katolikus püspök atya, fontos teoló­giai előadást hallhattunk Farkas Attila katolikus és Béres Tamás evangélikus rendszeres teológu­soktól. Pünkösdhétfőn pedig egy fesztiválszerű napot szerveztünk. Erre elsősorban az erzsébet­városi protestáns felekezetekkel készültünk, de nekünk, evangélikusoknak nagyon egyértel­mű volt: szeretnénk, hogy egy fontos katolikus egyházi vezető is részt vegyen az ünnepen. Nagy örömünkre elfogadta a meghívást Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, aki az istentisztelet liturgiájában és a teológiai fórumbeszélgetésen is részt vett. Úgy gondolom, hogy mi evangélikusok a híd szerepet tölthetjük be a katolikusok és a többi protestáns felekezet között.

Vajon tényleg hiszünk az egyetemes egyházban?

Pontosítanék: hisszük az egyetemes egyházat. A Szentháromság egy Istenben való hit mellett az egyházat, mint Isten ajándékát fogadjuk el. Az evangélikus egyház hitvallása szerint, ahol az evangéliumot tisztán hirdetik és a szentségeket helyesen kiszolgáltatják, és ahol a szentek közösségben vannak együtt, ott van jelen az egyház. Tehát az egyházat mi tényleg a „katolicitásában”, azaz egyetemességében értjük. Nekem nagyon tetszik az „egész-séges” egyház, mint fordítási lehetőség. Minden egyes testrész csonka, hiányos, ha nem tud a másikról. Az a felekezetiség, amelyik nem tud arról, hogy egyek vagyunk a Szentháromság egy Istenben, mindig beteg öntudattal bír. Nagyon fontos mondata Jézusnak a főpapi imában elhangzó „Legyenek mindnyájan egyek”. Ő látja az apos­tolok életét, akiket aztán kiküld a nagy feladat­tal, hogy hirdessék a haláláról és feltámadásáról szóló örömhírt. Az evangéliumokból kiderül, hogy Jakab, János, Péter, Máté és a többiek különböző karizmákat kaptak, és ahogy a szélrózsa minden irányába elindulnak, akár önálló mozgalmakat is létrehozhatnának! De bármennyire különbözőek a habitusukat tekintve, a fülükbe meg a szívükben Jézus szava visszhangzik, aki miatt ők egyek. Én erre tenném ma is a hangsúlyt: hogy egy a forrása a hitünknek, és közös cél felé tartunk. És ez nem formális egységet jelent csupán, hanem, hogy egy az elhívásunk gyökere, hiszen az elhívó maga az Isten!

Fotó: www.evangelikus.hu (1) fasorblog.hu (1)

Rovat: Arckép

2017. szeptember – október