Ha valami igazán nagy csodát szeretnék mutatni a gyermekeimnek, ezeknek a cseperedő emberpalántáknak, akkor nem a cirkuszba viszem őket, csak ki a kertünkbe, ahol estefelé megjelenik két macskabagoly, csivitelnek a rigófiókák az odúban, amikor anyjuk kukacot hoz, ahol csigaversenyt rendezünk a nyári zápor után, és megcsodáljuk a szélfútta felhőket vagy az elpusztult szitakötő szárnyait. Tátott szájjal, lenyűgözve állnak és állok én is. Szinte magamon érzem a legnagyobb Művész bölcs, és egészen elképesztően kreatív tekintetét.

A monoton, évközi időkerék küllői ilyenkor nyáron lassítanak, megakadnak, és mi is megállhatunk, kinyújtózhatunk. Persze csak akkor, ha a nyarat, pihenést sikerül nem átrohanni, kipakolni-bepakolni, egyszóval nem csak túlélni. Nyáron sokszor előfordul, hogy mind otthon vagyunk, lazulnak a szoros napirendek, és több idő van. Mintha minden összeállna ahhoz, hogy feltöltődjünk, testileg-lelkileg. Néha elég csak felemelni a fejünket, és hagyni, hogy Isten pazar ajándéka, a természet nyári intenzív burján-zása felemeljen bennünket és megadja azt az érzést és erőt, legalább pillanatokra, hogy gyönyörűségben élünk az Isten tenyerén.

Fotók: Max Goncharow/unspalsh

Szerző: Feltserné Bernáth Mária

Rovat: Fénykép

2017. július-augusztus