Francia társlapunk, a Nouvelle Cité főszerkesztőjének gondolatai az elnökválasztás kapcsán.

Émilie Tévané

Az új francia elnök megválasztása után fontos tanulságokkal jár a szavazati arányok elemzése. Az országnak nem egy emberre, egy „megváltóra” van szüksége, hanem egy olyan politikai folyamatra, amely egyesíti a franciákat.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel a közösségi média, az Európai Unió országai, mi több, az egész világ, amikor 2017. május 7-én vasárnap a franciák 66,06 százaléka a harminckilenc éves Emmanuel Macront választotta a köztársaság elnökévé. A Francia Köztársaság történetében ő a legfiatalabb elnök, a jelenlegi demokratikus államokat tekintve pedig a legfiatalabb államfő, akinek neve három éve még teljesen ismeretlen volt  a politikai életben. Mindössze egyetlen év leforgása alatt képes volt tömegeket megmozgatni és egyesíteni, azzal együtt, hogy választóinak jelentős része csak a második fordulóban és fintorogva szavazott rá, csak azért, hogy megállítsa Le Pent, és vele a Front National-t (Nemzeti Frontot), aki a szavazatok szintén történelmi jelentőségű 33,94 százalékát érte el. A további érdekes számadatok közé sorolható a távolmaradók (25,38%) és a szavazólapokat üresen beadók (11,49%) aránya.

A pozitív jelek közül mindenképp ki kell emelnünk a következőket:

1. Az elnök szándéka, hogy megtisztítsa az Ötödik Köztársaság pártjait, működési mechanizmusát, elkerülje az ügyletek megideologizálását. Fel akarja számolni a belpolitikát uraló baloldal–jobboldal frontvonalat, amely csak megosztja a nemzetet, és szeretne inkább az eszmei többség felé elmozdulni.
2. Jobban be akarja vonni az állampolgárokat a politikai döntéshozatalba, és az egyének tehetségét/képességeit akarja reflektorfénybe helyezni.
3. Nem akarja elfojtani a politikai és gazdasági szabadságot, de korrigálni szeretné a túlzásokat (a javak felhalmozását, a kapzsiságot és a korrupciót).
4. Vissza szeretné állítani a nemzedékek közötti szolidaritásba vetett bizalmat.
5. Megadná a fiataloknak a lehetőséget arra, hogy maguk válasszák meg jövőjüket a társadalomban.
6. Egységes és erős Európáért szeretne dolgozni, amely képes megvédeni polgárait.

A választások nem csak kisarkították az emberek elvárásait, de egyben óriási csalódást is okoztak azoknak, akik Jean-Luc Mélenchont, a La France insoumise (Engedetlen Franciaország) vezetőjét, vagy Francios Fillont, a balközép jelöltjét, esetleg a szocialistákat támogatták.

Ennél még nagyobb problémát jelent a sokakon eluralkodó düh és nagy elégedetlenség. Ezek a hangok – amelyek gyakran a Front national soraiból hallatszódnak – főként az ország olyan területeiről származnak, amelyekre nagymértékű elmaradottság és társadalmi egyenlőtlenség jellemző. Olyan nagyarányban szegény vidékekről van szó, ahol az ipar hanyatlóban van és a munkanélküliek aránya növekedett, csakúgy, mint a gyermeküket egyedül nevelő rászoruló szülők száma. De vajon mit tettek a korábbi kormányok azért, hogy javítsanak ezeknek az „érzékeny területeken” élő embereknek a sorsán?

Emmanuel Macron azt mondja, hogy ő meghallotta a segélykiáltásokat, és lépéseket tesz a szakadékok megszüntetésére, amelyek megosztják Franciaországot: „Mindent megteszek a következő öt évben azokért, akik Le Pen politikusasszonyra szavaztak, hogy a későbbiekben ne lehessen indokuk arra, hogy szélsőséges pártokat támogatnak szavazatukkal. Hatalmas feladat vár ránk” – mondta a Louvre előtti téren választási győzelmének estéjén.

De nem lenne reális „megváltó”-ként mutogatni rá, ahogyan egy politikai showműsor tette, elemezte Jean-Pierre Denis, a La Vie újságírója. A beállítás a Louvre piramisát használta hátterül, mely „a megválasztott vezető személyiségét volt hivatott felnagyítani, elnöki külsőt kölcsönözve neki, aki az idők felett áll és elérhetetlen. […] A tömeg pedig csak díszlet, nem egy test.”

Pedig a demokrácia pont ebben áll, ebben az egységben, amelyre világosan vágyik az új elnök is: „Egybe fogok gyűjteni, és ki fogok békíteni” sokakat – jelentette ki –, „mert szeretném elérni nemzetünk és országunk egységét.” Macron küzdelme valamivel könnyebb lesz, ha az 577 tagú nemzetgyűlésben, amelynek a megválasztására június 11-én és 18-án kerül sor, sikerül megszereznie a többséget.

Vajon nem minden állampolgár felelőssége, hogy építőköve legyen ennek a háznak? Nem személyes felelősségünk, hogy hozzájáruljunk kis közösségeink, a családunk, az iskolánk, a lakóhelyünk, egyesületeink és egyházközségeink egységesebb társadalmi szervezetté alakításához? Ennek érdekében a megismerés és a gondolkodás folyamatán áthaladva és félelem nélkül, együtt kell megértenünk törékenységünket és töréseinket, hogy új még ki nem taposott utakra léphessünk.

Fotók: cittanuova.it (2)

Rovat: Társadalom

Fordító: Szeles Ági

Forrás: https://www.nouvellecite.fr/macron-rassembler-et-reconcilier/