Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki: »Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük.« (ApCsel 11,1–18). Péter elmondja, hogy mi történt, és hogy pontosan a Szentlélek volt az, aki erre ösztönözte. „Amikor az Úr megmutatja az utat, akkor kik vagyunk mi, hogy ezt mondjuk: Nem, Uram, ez nem okos dolog, csináljuk inkább így. Péter dönt és ezt mondja: »Ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?« Jó megfogalmazás ez nekünk püspököknek, a papoknak, és a keresztényeknek is: kik vagyunk mi, hogy ajtókat zárjunk be? Nem véletlen, hogy az egyházban mindig megvolt az »ajtónálló«, az a szolgálattevő, aki kinyitja az ajtót, fogadja az embereket és beengedi őket, de sohasem volt olyan szolgálattevő, aki becsukja az ajtót! A Szentlélek az, aki mindent megtanít. A Szentlélek Isten élő jelenléte, aki előre viszi az egyházat, aki segíti abban, hogy egyre inkább túllépjen korlátain. Szent XXIII. János pápa szavaival élve: A Szentlélek az, aki naprakésszé teszi az egyházat!” Kérjük az Úrtól azt a kegyelmet, hogy készségesen figyeljünk a Szentlélek hangjára, Aki szól a szívünkben, a körülményekben, az egyház életében, a keresztény közösségben. Aki szól, hogy menj előre, hozz döntéseket, tedd ezt vagy azt… és Aki azt javasolja, hogy mindig emlékezzünk Péter kérdésére: Ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek a Szentlélek útjába? Ki vagyok én, hogy megváltoztassam az egyházban az ajtónálló szolgálatát és ahelyett, hogy kinyitnám az ajtót, becsukjam? Ki vagyok én, hogy azt mondjam, eddig és ne tovább? Ki vagyok én, hogy a Szentlelket kalitkába zárjam?”

Fotó: Lawrence OP/Flicker (1)

Ferenc pápa beszédéből: www.vatican.va

Rovat: Aktuális