Vendég egy idegen bolygóról

Április 3.  autizmus világnapja 

A kisfiam osztályába jár egy autis­ta gyerek, akit mindenki kiközösít. Mit meséljek a gyerekemnek az autizmus­ról ahhoz, hogy megértőbb és elfogadó legyen az osztálytársával, aki időnként tényleg furcsa dolgokat tesz?

Kedves Levélíró!

Azt mondhatom, szerencsés hely­zetben van az eset nehézsége ellené­re is. A gyerekek ugyanis alapvetően elfogadóak és toleránsak, a sztereo­típiáik még nincsenek kőbe vésve, mint a felnőtteknél. Fontos azonban, hogy számukra érthető és megfelelő segítséget kapjanak az adott helyzet értelmezéséhez.

Hangsúlyozni szeretném, hogy az autizmussal érintett gyerekek között nincs két egyforma, ahogy nem autis­ta gyerekek között sincs. Ugyanakkor vannak viselkedésjegyek és megnyil­vánulási formák, jellegzetességek, amelyek gyakran megfigyelhetők autista gyerekek esetében, de ezek intenzitásában is számottevő különb­ségek lehetnek. Közös viszont, és a nem autista számára nehezen érthető az a különleges szemüveg, amelyen keresztül az autista gyerekek a vilá­got szemlélik, az a különleges bőrfe­lület, amivel az érintést érzékelik, az a különleges hallás, amivel a hango­kat, zajokat hallják és az a különleges szeretetnyelv, amivel szeretnek és fo­gadják a szeretetet. Ennek érzékelte­tését többféle módon is megtehetjük, de fontos, hogy gyermekünk életko­rának, természetének megfelelő alter­natívát válasszunk.

Kisebb, alsó tagozatos gyermek esetében fantáziájának segítségével mesébe ágyazva járhatjuk körül a té­mát. Gyermekünk képzelje el, hogy egy számára idegen bolygóra utazik űrhajójával. Amint kiszáll külön­leges csészealjából, furcsa színeket, formákat és alakokat lát maga körül. Az ottani emberek különös színű és tapintású ruhákat hordanak, és túl hangosan beszélnek. Sokszor hirtelen közel mennek, amitől könnyen meg­ijed, vagy erősen, fájóan érnek hozzá vállához, kezéhez. Ekkor ő felkiált, vagy elugrik onnan, de a bolygón lakók kinevetik, kicsúfolják emiatt, magára hagyják. A mese főhőse sze­retne barátkozni velük, mert nagyon egyedül érzi magát, de nem tudja, hogyan tehetné, hiszen a bolygóla­kók sokszor nem értik, mit mond, nem értik a nyelvét. Egy nap viszont találkozik egy olyan bolygóbélivel, aki kedvesen, barátságosan közeledik felé, és igyekszik megérteni a nyelvét. Tiszteletben tartja az új vendéget és megkérdezi, van-e kedve sétálni vele. A séta közben együtt nézegetik a fur­csa formákat és színeket. Főhősünk szívesen mesél arról, milyennek látja az idegen bolygót, újdonsült barátja pedig érdeklődéssel figyeli. A jövőben az újdonsült barát a többi bolygólakót is arra bátorítja, hogy merjék meg­ismerni és megérteni vendégüket, hiszen általa még színesebb és érde­kesebb lehet a világuk. Biztos vagyok benne, hogy gyermekünk örömmel venné, ha egy számára idegen boly­gón akadna valaki, aki segít neki a beilleszkedésben.

Idősebb, például felső tago­zatos korosztály esetében a fenti mese példájából kiindulva érdemes érzékeltetni, hogy az autizmusban érintett kortársa másképp érzékeli és értelmezi a világot. Sokkal nehezebb megtalálni a helyét ott, ahol rajta kí­vül mindenki másképp érez, lát, hall, tapint, szeret, mint ő. Nagyon vágyik osztálytársai társaságára, de nem talál­ja ehhez a megoldást, és emiatt nagyon szenved. Fontos, hogy odafigyeljenek rá, hiszen ő is ugyanolyan különleges és fontos osztálytárs, mint a többiek, csak számára egy érintés ütésnek tűnhet, egy hirtelen jött kérdés idegen nyelvnek és ordításnak hangozhat, és olykor az osz­tály többsége számára semleges dolog neki nagyon is viccesnek tűnhet.

Szülőként felelősségünk van abban, hogy gyermekeink számára szavaink­kal, és ami még fontosabb, viselkedé­sünkkel is azt üzenjük, hogy a világ attól kerek, hogy benne mindenki más, és autista osztálytársunk révén azt is megtapasztalhatjuk, hogy azt, amit mi látunk, más nem biztos, hogy ugyanúgy látja. Ennek tiszteletben tartása pedig felebaráti szeretetünk lényeges meg­nyilvánulása.

Fotók: archívum (1), Depositphotos.com/Angel Harbum (1), Depositphotos.com/Marco Hamdorff (1)

2016. december

Életmód

Szerző: Visy Petra