A házasság építése kézműves munka

Bíró László 23 éve az MKPK családreferens püspöke, családdal foglalkozó publikációk szerzője.

Gondolatok családról, házasságról, boldogságról Ferenc pápa nyomán. Az individualizmus térhódítására kapcsolataink megerősítésével válaszolhatunk. A családok megmaradása és épsége napi feladat elé állít mindannyiunkat.

Izgalmas kezünkbe venni az Amoris Laetitia című apostoli buzdítást, melyet Ferenc pápa a két családszinódust követően írt. Nekem személye­sen is nagy öröm, hogy megjelent. Mély tartalma van: azt hiszem, sok időre és munkára lesz még szükségünk, hogy mélységében megértsük azt a gondolkozásmódot, amit Ferenc pápa szeretne átadni az egyháznak. Nyilvánvaló, hogy ez egy pasztorális indíttatású apostoli buzdítás, akár­csak a korábban megjelent írásai: az Evangelii Gaudium, a Laudato Si’ vagy a Misericordiae Vul­tus. Ezt a sort folytatja a pápa az Amoris Laetitiá­val, és ha helyesen szeretnénk megérteni, akkor együtt kell olvasnunk e másik három írásával.

Mi is az Amoris Laetitia lényege? A pápa folya­matosan hangsúlyozza (és ezt sokszor elismétli a szövegben is), hogy ő nem akar a doktrínán változtatni. A célt, mint mondja, világosan meg kell fogalmazni, mert egy világos céllátás nélkül nem érdemes útra kelni. A cél pedig a tökéle­tességre törekvő keresztény élet. Ugyanakkor az emberek úton vannak, és az egyháznak az a feladata, hogy ott szólítsa meg az embereket, ahol épp tartanak. Van, aki az út elején tart, mások talán az út végénél járnak. A pápa látás­módja a keresztségre épül: a keresztségben Isten akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk, és ezt ma sem teszi másként. Isten szeretettel fordul oda mindenkihez, aki keresi őt, még ha nem is tudja ezt olyan mértékben meg­tenni, mint ahogy talán maga is szeretné: ebben nyilvánul meg Isten irgalma.

Különbség esemény és személy között

Az Amoris Laetitia szerint nagyon világosan meg kell különböztetnünk az eseményt a személytől. Az eseményről objektív ítéletet kell mondanunk, ott az igazság dominál, viszont a személlyel kapcsolatosan az irgalom az elsődleges. Sajnos ezt a két szempontot hajlamosak vagyunk összekeverni. Amikor az eseményt megítéljük, akkor nagy igazsággal kell beszélnünk, tisztán, egyértelműen és következetesen. A személyhez pedig irgalommal kell odafordulnunk. Nagyon jó példa erre, ahogyan Jézus illetve a farizeu­sok viszonyulnak a bűnös asszonyhoz; maga a Szentatya is gyakran hivatkozik erre az evangéli­umi szakaszra (Jn 8,1–11). A farizeusok Jézus elé vezetik a házasságtörésen ért asszonyt. Jézus látja mindkét csoportnak a bűnét: a farizeusokét és a házasságtörő asszonyét is. A farizeusok­nak ezt mondja: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” Amikor pedig már mindenki eloldalgott, és csak az asszony van előtte, hozzá így szól: „Menj, de többé ne vétkezzél.” Az ese­mény felé kimondja a bűnt, a személy felé pedig az irgalomnak ad hangot. A pápa maga követke­zőképpen magyarázza a különbséget a farizeusi és a jézusi látásmód között: a farizeus abban a pillanatban, amikor rajtakapja a nőt a házasság­törésen, nem lát benne mást, csak a bűnt. Jézus viszont látja az asszonyt is.
Ez az esemény és a személy közötti különbség. Az eseményt mindig igazsággal, a személyt mindig irgalommal kell megítélnünk. Visszagondolhatunk Benedek pá­pának a Caritas in Veritate kezdetű enciklikájára is. Ő azt mondja, hogyha a szeretetünk mögött nincs ott az igazság, akkor szubjektívvé válik, és így már nem szeretet.

 A cikk teljes terjedelmében az Új Város nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot rendelje meg a  terjesztes@ujvaros.eu emailcímen, vagy fizessen elő folyóiratunkra az Új Város lap / Előfizetés oldalon.

Fotó: Depositphotos.com/Andriy Popov (1)

2017.Március-április

Körbejáró

Szerző: Bíró László püspök atya