Közösségi dalszerzés

Nagyon szeretem a zenét, és lenyű­göz azok tehetsége, akik képesek a saját gondolataikat, érzéseiket dalba önteni. Ezért mindig érdeklődéssel figyelem a különböző zenei műsoro­kat. Azaz figyelném, de inkább már nem teszem, mert az ilyen típusú műsorok mind a versengésre épülnek. Az előadóknak a másik ellenében kell jobbnak lenniük, a másiktól kell szavazókat elcsábíta­niuk, a másiknál kell érdekesebbnek mutatkozniuk. A közösség, az egy­más támogatása nem kap hangot. Ebbe a palettába érkezett Hajós András új műsora, a profi zenésze­ket felvonultató Dalfutár, egy ún. zenei kirakós. Adott egy Dalszerző (aki megkomponálja a dallamot), egy Szövegíró (aki megtölti tartalommal), egy Producer (aki megadja a zenei stílust, vagyis meghangszereli), és egy Énekes (aki képességeit és személyiségét beleadva hitelessé teszi). Ez a négy ember nem tud egymásról, az alkotás egyes folyama­tai között a futár vállalja az összekö­tő szerepét. S mikor végül minden összeáll, a négy alkotó egy napra stúdióba vonul, hogy összerakják a közös dalt.

A műsorban zanzásítva végigkö­vethetjük a folyamatot, a közösségi alkotás örömeit és nehézségeit. Az elején minden résztvevő boldog, inspirált a különös játékra, de aztán jönnek az első kérdőjelek: Lehet-e egyáltalán úgy dolgozni, hogy nem tudom, ki a másik? Mi van, ha a szö­vegíró olyan ötletet ír, amit nem érzek magaménak? Ha úgy kell szöveget írni, hogy nem tudom, ki az előadó, hogy lesz személyes a dal? Lesz-e végül olyan a minőség, amit szívesen kiadsz a kezedből?

És jönnek sorban a meglátások is, hogy a közösségi alkotás máshogy működik: Nyilván nem énekelhetem fel majd úgy, ahogy én akarom, de ha azt szeretném, hogy ebből egy csoda jó dal süljön majd ki, ahhoz nekem is engednem kell.

Ez a műsor nem a versengésről szól, hanem az egymásra való odafigye­lésről, a másféle háttérrel és tudással rendelkező alkotótárs elfogadásáról, arról, hogy merjem adni a képessé­geim legjavát, ugyanakkor tudjam elveszíteni is az elképzeléseimet. Láthatjuk a képkockákon, hogy ez nem könnyű, hogy feszültséggel, küzdelemmel jár, hogy alázatot és őszinteséget kér. De megéri a folya­mat, és nemcsak azért, mert valami több születik, mint a részek összege, hanem azért is, mert e mélyebb emberi találkozásokkal csökkennek előítéleteink, növekszik empátiánk, s erősödik a hitünk: a közös harmó­nia elérhető.

Fotó: Holdpont.hu (1)

2017.Március-április

Nézőpont

Szerző: Csíkné Sisák Zita