Valentin-görcs
A hagyománynak nem kell több száz év, hogy kialakuljon. Én például múltkor azon lepődtem meg, hogy az adventi koszorú, melynek valódi karácsonyváró szimbolikájáról hittanos koromban is tanultam, csupán 1989 után terjedt el ilyen széles körben Magyarországon. A rendszerváltáskor pedig olyan hagyományok is megjelentek nálunk, amelyek nem feltétlenül, vagy csak áttételesen köthetőek a kereszténységhez. Nincs ez másképp a Valentin-nappal sem, amelyet történetesen február 14-én ünnepelnek ma már világszerte. Az ókorban meglepően két Szent Bálint is volt, akiket vértanúként kivégeztek, és bár egyiküket sem avatták hivatalosan szentté, mind-kettejük emléknapját ugyanakkor tartják. (A Bálint-nap pedig ismert volt a magyarok körében is, mint időjárás-előrejelző, madáretető alkalom.) Az Angliából származó Valentin-nap azonban Terni Szent Bálint püspök legendáján alapszik, miszerint az epilepsziások és lelki betegek mellett a szerelmeseket (méghozzá a titokban házasodókat) is előszeretettel veszi pártfogásába. A Valentin-nap lenne tehát manapság az egyetlen nap az évben, amikor a szerelmesek megemlékeznek egymásról? Idén valahogy teljesen eluralkodott a téboly a városon. Mindent elárasztottak a csokiszívek, virágok és egyéb romantikus kellékek. A metró zsúfolásig megtelt, és a jobb kávézókban csak óriási szerencsével lehetett asztalt szerezni. Mintha fél Budapest szabályos Valentin-görcsbe rándult volna. Hogy miért írok kissé gúnyosan erről a jelenségről? Talán azért, mert viszonylag sokan vannak, akik egy viharos, szürke, netán kirakatba képzelt párkapcsolatban ilyenkor mézes-mázas hangnemre váltanak, és egyetlen napra úgy tesznek, mintha közöttük minden a legnagyobb harmóniában és boldogságban telne, mindezt a közösségi médiában kiposztolva. Hagyományok születnek, elfelejtődnek, de mégis, jobb lenne, ha nem abból teremtődne tradíció, hogyan kell egyetlen napig tökéletesnek tűnni! Ha már ünnepelni érdemes, lehetne minél több nap ünnepi. És Szent Bálint maradhatna békében a lelki kórokkal küzdők mentsvára…
Fotó: Pixabay (1)
2017. Március-április
Nézőpont
Szerző: Antal Gergely
Kedves Szerkesztők, Olvasók!
Valami megragadott Gergő írásában. Mégpedig az, hogy új hagyományok születnek, de inkább a világi eseményeket helyezve fókuszba, és a régi ünnepeinket (mint pl. a közelgő Húsvét) agyonhallgatjuk, vagy ami még rosszabb: nyuszi ünnepé változtatjuk.
A magam részéről addig nincs bajom az “új” hagyományok nem akarják átvenni vagy épp elnyomni a régieket.
Nagyon kíváncsi vagyok mit fognak a magyar állampolgárok kezdeni a frissen munkaszüneti nappá tett Nagypéntekkel??? A szándék -az én értelmezésem szerint – alapvetően helyes. Talán így lehet rövisen megfogalmazni: adjunk lehetőséget arra, hogy az állampolgárok megünnepeljék Nagypénteket. Ez egy keresztény gyökereire büszke országban helyénvaló törekvés. Azonban az 1948-tól 1989-ig kormányzó politikai irányzat az illegalitásba száműzte a keresztény tanítást, ezért ma széles rétegeknek alapvető ismeretei hiányoznak például a Nagypénteki történésekről, a Nagypéntek jelentőségéről. Lehet így “ünnepelni”? Mit fognak tenni ezen felebarátaink az új ünnepen? Lehet, hogy ugyanazt, mint a kérész életű vasárnapi boltzárak idején: ülnek majd A TV vagy a számítógép előtt és semmittevéssel múlatják az időt.
Számomra ennek a törvénymódosításnak, az új munkaszüneti nap legfontosabb kérdése most ez: Hogy ismertethetjük meg Nagypéntek IGAZI “üzenetét” a felebarátainkkal?
Ti hogy Látjátok?