Életmód NEVELÉS

Visy Petra

Gyermekem az utóbbi időben nagyon magába zárkózott. Aggódom érte, mi­vel jó kamasz szokás szerint most nem hajlandó velem szóba állni. Szívesen elmennék vele akár egy szakemberhez is, de félek, hogy a pszichológus szó hal­latán rám vágja az ajtót. Mit csináljak?

aláírás

Sokszor és sokaktól hallani, hogy a kamaszkort csak túl kell élni vala­hogy. Az állítás nyilvánvalóan nem ok nélkül terjedt el a szóbeszédben. Ez az időszak próbára teheti mind az érzelmi viharaitól szenvedő gyerekün­ket, mind minket szülőket, és a gyere­künkkel való kapcsolatunkat is.

A kamaszkor egy érzelmi hullámvas­út, ahol akár percről percre válthat­ják egymást a határtalanul boldog, önfeledt, olykor őrült pillanatok és a letargiával és visszafordíthatatlannak tűnő elkeseredettséggel átitatott órák. A kamaszkor idején szülőként kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha gyermekeink száma megsokszoro­zódna és néhány, egymástól lényegi jegyekben eltérő lánnyal vagy fiúval bővülne a család néhány évre. Hiszen a reggeli közben csacsogó, lelkesen mesélő, energiákkal teli kamasz a suliba indulás előtt erőtlennek és le­vertnek tűnik, akinek az igen és nem szavakon kívüli szókincse valahol elő­kereshetetlen mélységekben leledzik. Iskolából hazaérkezve ajtócsapkodá­sok és szitkozódások kíséretében a szobájába száguldó gyerekünk hallani sem akar a házimunka aznap rá kisza­bott részéről, és – ha erre mégis meg­próbáljuk rávenni – egy pillanat alatt a minden hibánkat és gyengeségün­ket könyörtelenül bemutató, hús-vér tükörrel találhatjuk szembe magun­kat. Vacsoránál az érdeklődő, élces, ugyanakkor humoros, önálló véle­ményt formáló gyerekünkkel találko­zunk, aki esetenként az étkezés vége előtt egy ellentmondó vélemény hal­latán megint csak a szobájába rohan és ismételten hallani sem akar rólunk. És a paletta az említett példákon túl még színesebb, gazdagabb és változa­tosabb lehet.

A szélsőséges megnyilvánulások mö­gött a kamaszok esetében önmagukkal kapcsolatos bizonytalanság, elégedet­lenség húzódik. Próbálgatják a határa­ikat, a képességeiket, a személyiségük egyes vonásait. Vajon meddig mehet­nek el a szüleiknél, a testvéreiknél, a tanáraiknál és ugyanígy a barátaiknál is? Kik is ők valójában? Ezen belső kérdések mellett a kamasz az önfe­ledt, játékos, gyermeki időszak és a jövőjét tudatosan tervezni tudó, érett kapcsolatokra és gondolkodásra vá­gyó, komoly döntések meghozatalára képes, tapasztalatokra szomjazó felnőtt időszak határmezsgyéjén mozog, ami – mint minden válto­zással és bizonytalansággal járó do­log – számtalan feszültséget okozhat benne. Sokszor saját magával rosszabb a kapcsolata, mint a környeze­tével. A lelki változások mellett pedig legalább ugyanolyan intenzitással az életébe törő testi változásokkal is meg kell küzdenie. A változásokra a környezet is óhatatlanul reagál, hol pozitív, hol negatív visszajelzést ad. A média tökéletességet és az egyén által tapasztalt valódi testi állapottól nagyon távolinak érzékelt, gyakran irreális külsőségeket közvetít a kö­zönség felé, melynek elsődleges cél­pontjai az önmagukban még bizony­talan, sokszor másvalakire hasonlítani vágyó kamaszok.

A szóban forgó időszak még a legta­pasztaltabb szülőnek is sok fejtörést okozhat. Az addig bevált praktikák, módszerek nem működnek többé. Mindezt megnehezíti, hogy amit kívülről látunk és tapasztalunk, va­lójában gyakran egészen mást jelent és üzen. Legtöbbször az ajtót az or­runkra csapó gyerekünk mindennél jobban kívánja azt, hogy mellette le­gyünk. Hogy – akár szavak nélkül – biztosítsuk afelől, hogy elfogadjuk őt és próbáljuk megérteni. Szeretetünkről és elfogadásunkról azzal is tanúbizony­ságot tehetünk, ha éreztetjük vele, hogy itt vagyunk, várunk, és bármikor ké­szen állunk arra, hogy meghallgassuk. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint a kamaszkorban bármiféle furcsa dolog normális, ha két hétig tart. Ha annál tovább, akkor érdemes kiemelt figyelmet szánni a problémának.

Igyekezzünk tehát továbbra is az ér­tékeket és a valós emberi kapcsolato­kat hitelesen őrző felnőtt mintaként megmaradni gyerekünk szemében. Olyasvalakiként, aki a szabályok és határok konok megtartása vagy éppen teljes felszámolása helyett hajlandó rugalmassággal állni elébe gyermeke változásainak, azt üzenve, hogy elfo­gadja és minden felmerülő nehézség ellenére szereti őt. Ha sikerül ezt köz­vetíteni kamasz gyerekünk felé, bíz­hatunk abban, hogy ha a probléma tartósan fennáll, el tudja majd fogadni tőlünk akár a szakmai segítségkérés gondolatát is.

© Depositphotos.com/ Vadim Guzhva

© Depositphotos.com/ Monkey Business

Új Város – 2016. október