T á r s a d a l o m   SZEMÉLYKÖZI KAPCSOLATOK

Jesús Morán

Ha azt szeretnénk, hogy a pár­beszéd ne legyen tragikusan naiv, elérhetetlen vágyálom, akkor megfelelő antropológiai megalapozásra és hatékony pedagógiára van szükség megvalósí­tása érdekében. Ezzel kapcsolatban javaslok néhány elvet.

AZ ELSŐ. A párbeszéd mindig személyes találkozás. Nem szavak­ról vagy gondolatokról szól, hanem arról, hogy létünket ajándékozzuk. Nem egyszerű társalgás, hanem olyasvalami, ami a feleket mélyen érinti. Rosenzweig mondta: „A valódi párbeszédben valami komoly dolog történik.” Más szóval: egy igazi párbe­szédből nem kerülünk ki érintetlenül, valami megváltozik bennünk.

MÁSODIK. A párbeszéd csendet és meghallgatást kér. A csend alap­vető a helyes gondolkodás és beszéd számára. A mély csend az, melyet az egyedüllét pillanataiban táplálunk magunkban, és gyakorlattá váltjuk a másik emberrel való kapcsolatunk­ban, amikor meghallgatjuk gondo-latait és szavait. Ezt juttatja kifeje-zésre egy szép hindu mondás: „Amikor szólsz, törekedj arra, hogy szavaid többet adjanak annál, mintha csendben maradnál.” Napjainkban, jobban mint valaha, szükség van egy olyan ökoszisztémára, amelyben egyensúlyba kerül csend, szó, kép és hang” – hangsúlyozta XVI. Bene­dek. A párbeszédben szükség van a csendre, hogy ne legyenek üresek a szavaink.

HARMADIK. A párbeszédben kockára tesszük saját magunkat, a dolgokról alkotott elképzelésün­ket, önazonosságunkat, beleértve kulturális identitásunkat is. El kell jutnunk egy érett, „nyitott identi­tásra”, gyakorlatozva egy alapvető antropológiai axióma megélésében: „Amikor valakivel értjük egymást, akkor azt is jobban tudom, hogy ki vagyok én.” Klaus Hemmerle gondolatát alkalmazva a párbeszéd­re: „Ha megtanítod nekem, hogyan gondolkodsz, abból megtanulhatom, hogyan szóljak hozzád.”

NEGYEDIK. Az igazi párbeszéd az igazságra irányul. Tartsuk azonban szem előtt, hogy az igazság kapcsola­ti természetű. Ez nem relativizmust jelent, az egészen más. Azt jelenti, hogy az igazság egy és ugyanaz mindenki számára, de mindenki azt osztja meg a többiekkel, amit ebből személyesen megértett. A különbö­zőség tehát ajándék, nem veszély. A párbeszéd kultúrájának egy másik alappillére tehát a „különbözőség ajándéka”.

got kíván. Az igazság szeretete arra késztet, hogy keressem, akarjam az igazságot, és ezért bocsátkozom pár­beszédbe. Elterjedt vélemény, hogy a párbeszéd a gyengék sajátja. Valójá­ban éppen az ellenkezője igaz: nagy akaraterőre van szükség ahhoz, hogy az ember önmagát kockára tegye a párbeszédben. Minden dogmatikus vagy fundamentalista beállítódás félelmet és törékenységet rejt magá­ban. Ne tápláljunk bizalmat azokkal szemben, akik erőteljes, fellengzős vagy lejárató kifejezéseket használ­nak, hogy másokra erőltessék saját meggyőződésüket. A nyers erő – ez a vitára is áll – győzhet, de soha nem fogja meggyőzni a másikat.

HATODIK. A párbeszéd csak igazi személyek között lehetséges. A sze­retet, az önzetlenség, a szolidaritás tesz érett személlyé valakit, és egyben előkészíti a párbeszédre is. Gandhi és Tagore igen különböző módon képzelték el a független India oktatási rendszerét, de ez nem volt akadálya barátságuknak. Wojtyla pápa és Per­tini elnök hosszú időn át mélyreható közös nézetet vallott az emberiség sorsáról, világnézetileg ugyanakkor teljesen más alapokon álltak.

HETEDIK. A párbeszéd kultúrájá­nak csak egy törvénye van, a kölcsö­nösség. Csak ebben leli meg értelmét és létjogosultságát. Ha a népek inkább a párbeszédhez folyamodná­nak, és nem a bosszúállás, a gazdag­ság vagy az érdekérvényesítés gyilkos szótlanságához, akkor megtapasztal­nák azt a boldogságot, amelyet most nélkülözünk. Ha a vallások párbe­szédet folytatnának, hogy dicsőítsék Istent, ha a nemzetek tisztelnék egymást és megértenék, hogy saját gazdagságuk arra való, hogy másokat gazdaggá tegyenek, ha mindenki személyesen ennek az újdonságnak az „ösvényén” járna, akkor magunk mögött tudnánk hagyni a terror éjszakáját, amelyben most botorká­lunk. Milyen akadályok vannak ezen az „ösvényen”? Az ítélkezés, a megbé­lyegzés, az intellektuális gőg.

A párbeszéd kultúrájának építése na­gyobb személyes odaadást kér, mint a szakmai előmenetelünk, megalkuvás nélkül és fáradhatatlanul munkálkod­nunk kell rajta. Nehéz és könyörtelen feladat. De az Irgalmasság megvált minket.

Fordította: Tóth Pál

Új Város – 2016. július – augusztus