Homlokomon két aranypánt
N é z ő p o n t kultúra
Farkas Teodóra

Az Aranypánt-díjat idén Jónás Tímea osztályvezető főnővér kapta.
Április nyolcadika: nemzetközi romanap. 1971. április 8-án Londonban ült össze az első roma világkongresszus, ahol megszületett a döntés a cigány himnuszról, zászlóról, sőt, még az ábécé ideiglenes formájáról is. Számos országban szerveznek programokat e napon, azzal a céllal, hogy széles körben ismertté tegyék a roma közösségek kulturális értékeit, illetve felhívják a figyelmet e népet érintő rossz szociális helyzetre.
Filmvetítések, díjátadók, séták a nyó’ckerben, kiállítások, de még gasztroprogramok is várták a fővárosban az érdeklődőket. A Jezsuita Roma Szakkollégium kollégistájaként, annak szervezésében megtartott cigánypasztorációs szimpóziumon vettem részt, ahol többek között Balázs József, Borsodbóta plébánosa és Balogh Péter kaposvári káplán hangsúlyozta, mennyire fontos szolgálatot nyújtanak a kis vallási közösségek a helyi cigányság összefogásában, hitük megtartásában. A meghívott egyházi vezetők kiemelték a szegregáció veszélyeit, hogy így a cigányság még inkább hátrányba kerülhet. Komoly témák, komoly problémák, melyekről beszélnünk kell, és amelyek megoldásra várnak.
Fontosak azok a hétköznapi roma emberek, akik munkásságukkal, tevékenységükkel, egyéni és közösségben elért sikereikkel példaként szolgálhatnak. Az idén másodjára került átadásra az Aranypánt-díj, melynek célja az ő megismertetésük és megjutalmazásuk. Az elnevezés Péli Tamás festő mondatára utal: „Homlokomon két aranypánt van. Az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom.” Este a Dürer-kertben a Cigánykerék rendezvényen hallhattunk cigányzenét, verset, láthattunk cigánytáncot.
Úgy gondolom, hogy a roma nap hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb hozzuk az emberekhez a számukra ismeretlen roma kultúrát, ez pedig elősegítheti az előítéletek enyhülését. A közös gondolkodás pedig javíthat az együttélés minőségén. Hétköznapi emberek sikereit bemutatva pedig láthatjuk, hogy a romák is naggyá teszik az országot, nem hiába lett a nap mottója: Roma nap – Magyarország nagy!
Fotó: hirek24.hu
Új Város – 2016. május