Szegényparasztságról mesterien
K u l t ú r a AJÁNLÓ
A XX. századi magyar próza egyik legnagyobbja Sánta Ferenc (Brassó, 1927 – Budapest, 2008). Gyerek-és fiatalkorát Erdélyben töltötte, 1944-ben települt át a család. Ez nagyon meghatározta erős, színes nyelvét, stílusát és részben élményvilágát. Több műve – Az ötödik pecsét, Húsz óra – a megfilmesítéssel még híresebbé tette.
Most egy válogatott novellás kötetét ajánlanám. Az Isten a szekéren darabjai részben a szegényparaszti világ nemzeti sorssá nőtt egyéni tragédiáit, másrészt a világháború és a nácizmus borzalmait festik. Sánta igazi sajátos hangját naturalizmus, groteszk, abszurd világ és a meghitt, megértő humor jellemzi. Mélyen a keresztény erkölcsben gyökerező, azt tudatosan, határozottan valló íróegyéniség.
A címadó novella egy idősödő parasztember munkából való hazatérésének mesés, fantasztikus, mégis vaskosan realisztikus története. Találkozik egy öregemberrel, az Istennel, együtt mennek haza, és valójában megtér. Olyan pillanat ez, amit nehéz elmesélni, csak az érti igazán, aki átélte, mégis a valós, mély egzisztenciális élményt sugározza.
Sánta Ferencről csak pár sort tudtam dadogni, de talán kedvet adtam a mély, hiteles világával való személyes találkozásra, a vele való megismerkedésre.
Hortoványi Jenő
Új Város – 2016. április