T á r s a d a l o m  VÁROSKÉP

Körmendy Imre

Mindent a maga helyén

Minden állampolgár értesült, értesülhetett 2012 vége, 2013 tavasza óta a pesti Városligetbe tervezett Múzeumi negyed terveiről, elképzeléseiről, s az utóbbi időben egyre többet hallhatunk a budai Vár megújításáról, az ott működő intéz­mények kiköltöztetéséről, a kormány­zati szervek Várba költözéséről.

Csupa olyan terv és kérdés, ami nemcsak a helybéli lakosokat érinti, hanem az ország egészére hatással van, és az idelátogató több millió turistára is. Miért lehet az, hogy több szakember részéről a kezdetektől kétségek merültek fel mindegyik ter­vezettel szemben? Hogyan lehetséges az, hogy muzeológusok, művészettör­ténészek, építészek, urbanisták hatá­rozottan ellenzik a Múzeumi negyed építését, holott évtizedek óta nem épült országos gyűjtőkörű múzeum – az egyetlen szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Skanzen kivéte­lével –, s amikor tudván-tudott, hogy a Néprajzi Múzeum az egykori Kúria épületében nem jó helyen van?

A dolog egyik titka a manapság alkalmazott eljárás: a tervek, elképzelések a nyilvánosság kizárásával, titokban készülnek, s csaknem telje­sen kész formájukban, váratlanul értesül róluk a közvélemény. A másik, hogy az elképzelések nem illeszkednek a város, jelesen a főváros – a kormánnyal is egyezte­tett – elfogadott, jóváhagyott hosszú távú fejlesztési és rendezési terveibe. Úgy tűnik, hogy a tervek kidolgozása során csupán a beruházások előnye­ivel, várható jótékony hatásaival számolnak a döntéshozók, s nem veszik figyelembe annak nehézségeit, hátrányos következményeit. Ilyen módon pedig – a döntéselmélet több évtizedes egyértelmű eredmé­nyének megfelelően – nem születhet jó döntés.

Kevesen tudják, hogy a Városliget a világ első olyan közparkja, amit a közösség, a város a saját tulajdonán, a saját elhatározásából fejlesztett min­denki számára kertté, városi parkká. A kert kialakítására 1813-ban kiírt pályázat nyertese, Heinrich Christian Nebbien tervét fokozatosan valósították meg, s egyes elemei máig, a sokszoros átalakítás ellenére is felis­merhetőek. A szimbolikus jelentőségű városi parkokat Münchentől New Yorkig nagy becsben tartják, s területükön nem építenek épületeket. Ezt ajánlja minden nemzetközi szakmai charta, egyezmény is. A Liget – így, jórészt beépítetlenül – zöldfelületeivel, szabad tereivel, természetközeliségével szolgálja legjobban a környéken lakókat, pl. a legsűrűbben lakott, zöldfelület nélküli Erzsébetvárost.

A városok és térségek „fenntartható” fejlesztésével – azaz az élettartamra való tervezéssel – kapcsolatos összes nemzetközi tudományos eredmény a policentrikusságot, a kiegyensúlyozott fejlesztést tartja jónak, követendő­nek. Ezzel totálisan ellentétes a Liget kevesebb, mint egy négyzetkilomé­ternyi területére zsúfolni 5-7 jelentős múzeumot. A Magyar Építészeti Múzeum sorsán jól érzékelhető a fejlesztési elképzelések visszássága: kilencfős gárdáját az elmúlt években egy főre csökkentették, s a gyűjtemény két nem alkalmas helyen (beázás, vizesedés) van jelenleg. Ezek helyett a terv egy nagyméretű múzeumépületet vizionál. Eszünkbe jut az ősi igazság: „a tökéletes ellensége a jónak”. Egy száraz, jó méretű raktár, némi kutatóhellyel, az őrzött dokumentu­mok feldolgozását és közkinccsé téte­lét biztosító költségvetés és tíz-tizenöt szakértő munkatárs megoldhatná a múzeum áldatlan helyzetét, s mindez töredékébe kerülne a látványos új épületnek. Állandó kiállításnak pedig ott van az egész város.

A szakma és a közvélemény is értetlenül áll a Városliget beépítési tervei előtt.

A nemzetközi charták – kiváltképp Európában – kiemelt szerepet szánnak a kulturális sokszínűség megőrzésének, a történeti épületek és városrészek megújításának. Budapest igen gazdag régi, értékes, de kihasz­nálatlan épületekben. Ezek között szerepel pl. az Üllői úti laktanya, amelyben a Néprajzi Múzeum egészen kiváló módon elhelyezhető lenne, s ezzel az Iparművészeti Múzeum környezete is fejlődhet, ún. múzeumi klaszter jöhet létre.

A Vár (palota és polgárváros) funk­cióváltása hasonló kérdéseket vet fel: miért kell az ország legnagyobb könyvtárát horribilis költségekért kiköltöztetni, mert esetleg raktára megtelt? Miért nem lehet pusztán más helyen raktárt fejleszteni, hisz a könyvek jelentős részben ma is előre megrendelendők, nem azonnal a polcokról leemelendők. A Nemzeti Galériával kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy egy eklektikus királyi palota miként alkalmas múzeumnak. Talán a világ leglátogatottabb múze­uma, a párizsi Louvre nem egykori palotában található (ráadásul jóval régebbi korokban épült épületben)?

A végrehajtó hatalom, a kormányzati funkciók visszatelepítése a várba milyen üzenetet hordoz? Korunkkal és társadalmi berendezkedésünkkel összeegyeztethető egy ilyen elkü­lönülés, a „magaslatra”, mintegy a társadalom „fölé” költözés?

A Palota és a Vár kulturális központtá fejlesztése valójában az 56-os forrada­lom és szabadságharc eredménye, hiszen a hatalmat a népfölkelés tánto­rította el a királyi palotába költözéstől, s azokban az években született a döntés a kulturális negyed létrehozá­sáról. A Vár sebeit valóban időszerű eltüntetni hetven évvel a világháború után, de ehhez nem szükséges az egészet átrendezni, „a múltat (jelen esetben a szocializmus negyvenegy­néhány évét) végképp eltörölni”.

Fotók: hu.wikipedia.org
Top Budapest – Flickr.com
infoszab.budapest.hu – Városligeti Építési Szabályzat

Új Város – 2016. április