I n t e r j ú   ISTENNEK SZENTELTEK

Bodnár Sándor

A Fokoláre Mozgalom „tűzhe­lyei” a fokolárok, az Istennek szentelt férfiak és nők nemzet­közi közösségei. Februárban külföldön élő magyar fokolari­nik vallottak életükről, ezúttal a len­gyel Jarek Błaszczyk-et kérdeztük, aki egy éve él Kolozsvárott egy szlovák és egy magyar fokolarinóval.

Mik az első benyomásaid?

Úgy tűnik, Románia alkalmas hely a számomra. Egyszerűen jól érzem itt magam. Nagyfokú érzékenységet tapasztalok az emberekben, segítenek a bajban lévőkön, akár ismeretleneken is. Láttam, hogyan kapott segítséget egy férfi, aki az utcán hevert, aztán egy balesetet szenvedett gépkocsi­vezető, illetve egy személy, aki egy bizonyos irodát keresett. Egyszerű, de igen értékes tettek ezek. Ezenkívül a kultúra gazdagsága és a felekezeti sokszínűség is lenyűgöz. Annyi szép templom van! És végül gyönyörű a természet ebben az országban: he­gyek, mezők, állatok! Nagyon tetszik.

Megengeded, hogy kíváncsis­kodjunk kicsit? Miért léptél be a fokolárba?

Fiatalkoromban szívvel-lélekkel bevetettem magam különböző területeken. Ezek voltak a nagy szerelmeim. Közülük az első a sport, az atlétika. Középtávokat futottam jó eredménnyel. Tizenöt éves korom­ban jártam először a Lengyel-Tátrá­ban és… beleszerettem a hegyekbe. Minden évben elmentem, egy sziklamászó tanfolyamot is elvégez­tem. Aztán beleszerettem egy lányba, aki gimnáziumban osztálytársam volt, egy nagyon értékes személybe. Végül az egyetemi éveim alatt volt egy másik szerelmem: felfedeztem a matematika eleganciáját, szépségét.

Ezek a szerelmek a keresést jelentet­ték, életem ideáljának keresését. Mindenbe, ami mellett elköteleződ­tem – legyen az a sport, a hegyek, a barátnőm, a matematika –, belead­tam apait-anyait. Nem szerettem a félig végzett dolgokat. Ezek a szerel­mek ugyanakkor bizonyos értelem­ben csupán részlegesek voltak, hiszen életemnek csak egy szeletét töltötték ki, nem annak teljességét.

Idővel felfedeztem egy olyan ideált, amely a korábbiakkal ellentétben a teljes életemet képes volt betölte­ni. Ez volt a kereszténység. Életem különböző szakaszaiban is hitben jártam, de húszéves koromban végül bekapcsolódtam a plébánia diákcsoportjába. Adventkor és a nagyböjtben lelkigyakorlaton vettem részt. Egyszer, amikor nem tudtam ott lenni, egy keresztény könyvet olvasva gyakorlatoztam. Ez fontos volt, hiszen én választottam.

Álmokban nincs hiány

A felebarát szeretete az egyetlen, mely betöltötte és betölti Jarek szívét, aki fiatalon szenvedélyesen kereste élete ideálját.

Jarek már elkezdett közeli ismeretséget kötni a romániai hegyekkel.

A kereszténység vált életem ideáljá­vá. A kérdés azonban megmaradt: hogyan váltsam valóra? A válasz az első máriapolim – egy többnapos közösségi találkozó – alkalmával érkezett. Megértettem: elegendő élni az evangéliumot, gyakorlatban szeretve felebarátaimat.

Elkezdtem az egység lelkiségét mindennapi életemben megélni. Sok kérdésre választ kaptam már: mi az életem ideálja és hogyan való­sítsam meg. Hátra volt azonban még egy fontos kérdés: mi a hivatásom? Most érkezünk el az általad feltett kérdés megválaszolásához, csak fontosnak éreztem áttekinteni mindazt, ami idáig vezetett.

Két út tetszett: a házasság és a fokolár. Nem tudtam, mit akar tőlem Isten. 1992-ben elhatároztam, ősszel néhány hétre egyedül felmegyek a hegyekbe, hogy beszélgessek Vele, és fény derüljön a jövőmre. Előtte azonban a szlovák Magas-Tátrában egy ifjúsági találkozón vettem részt. Ott nagyon világosan megértettem, Isten arra hív, hogy a fokolár közössé­gében kövessem Őt. Nem volt fikarc­nyi kétely sem bennem. Szabadnak és boldognak éreztem magam. Augusz­tus 26-a volt, Szűz Mária Lengyelor­szág Királynőjének ünnepe.

Ősszel nem vonultam magányba a hegyre. Nem volt szükség rá, hiszen már felfedeztem az utamat. A meg­kezdett kaland pedig mindmáig tart.

Máriapolira készülünk. Neked ez lesz az első Lengyelország határain kívül. Mesélj nekünk né­hány fontos mozzanatot a korábbi tapasztalataidból.

Szeretnék egy rövid kiigazítást tenni. Néhány napja értem haza a Moldovai Köztársaság fővárosában, Chişinău-ban megszervezett máriapoliról, így megéltem már egyet Lengyelor­szágon kívül is. El kell mondanom, fantasztikus volt. Kezdtük felfedezni a moldáv nép értékeit: nagyon nyitot­tak, csodásan énekelnek annak a sok sebnek, szenvedésnek dacára, amely­ben ott élnek. A fiatalok egyszerűen magukkal ragadtak. Ők voltak sok program főszereplői, kreatívak, odaadóak. Azt hiszem, ilyen fiatalság mellett nagyobb reménnyel tekinthe­tünk a jövőbe.

Visszatérve a lengyel máriapolikhoz, persze, jelentős pillanat volt a legelső, 1990-ben Lublinban. Az Egyház teljes közösségének jelenléte nyűgözött le. Gyerekek, fiatalok, családok, papok, mindannyian mély közösségben. Nagy öröm a különböző egyházi hivatások harmóniáját látni. A pa­pokkal megélt testvéri kapcsolat volt számomra leginkább különleges és fontos, melyhez hasonlót mindaddig nem volt alkalmam ennyire közelről megtapasztalni.

Mi a következő álmod?

Természetesen az, hogy minél jobban megtanuljak románul! Ehhez azonban némi időre lesz szükségem… De van még más is. Szeretnék közeli ismeret­séget kötni az itteni hegyekkel. Erre lesz alkalmam például augusz­tusban, közös kiránduláson a fiata­lokkal. Remélem, télen, síeléskor is örülhetek majd a hegyeknek. Láttam, hogy szép folyók is akadnak errefelé, van egy további álmom is: kenuzni ezeken. Végül még valami, amihez sok edzés szükséges: teljesíteni a maratoni távot. Istennek hála, álmokban nincs hiány!

Forrás: Oraş nou

Fordította: Molnár Zsófia

Fotók:

• Iosif Oros, 
• Jarek Błaszczyk albumából
• commons.wikimedia.org
• Jarek Błaszczyk albumából

Új Város – 2016. április