Kapcsolat és identitás
B e k ö s z ö n t ő IRGALMASSÁG
Prokopp Katalin
KAPCSOLAT ÉS IDENTITÁS
Identitásunkat valakivel kapcsolatban, és nem vele szemben építhetjük. |
Alig húszévesen bizalommal tele, de fölöttébb naivan vágtam neki első hosszabb külföldi tartózkodásomnak. Mikor először betegedtem meg, hirtelen rádöbbentem: hoppá, itt nincs orvosságos szekrény, amiben az általam ismert gyógyszerek tárházából kikaphatom az aktuális fej- vagy fogfájásra, gyomorrontásra hatásosat. Ráadásul mikor már nagyon rosszul voltam, az orvos – akit pár nap leforgása alatt sikerült előkeríteni – a „Fogyassz több folyadékot!”, és ehhez hasonló jó tanácsokkal ellátva, de recept nélkül bocsátott utamra, miközben egyre kínzott a fájdalom. Azóta sok tapasztalattal gazdagodtam, és a gyógyszeres kis szütyőm nélkül még munkába sem indulok el. Persze egyéb dolgokat is életvezetésem részévé tettem: megpróbálok hallgatni a szervezetemre, és orvoshoz fordulni, mikor szükség van erre. Na de, kérem szépen, ez nem úgy működik, mint a kávéautomata: bedobom a 120 Ft-ot, benyomogatom a megfelelő gombokat, és kidobja a capuccinót kevés tejjel – azaz tejporral – és közepes adag cukorral. Merthogy az orvos a szakember, de nekem, vagy más esetben a hozzátartozómnak van a bajunk, ezért partnerként kell kezelnem őt. A legnagyobb lecke számomra mégis az, hogy betegség nélküli, sőt egészséges állapotomért, állapotunkért legtöbbet hosszú távon tehetünk: ha kialakítjuk azt az életmódot, ami jelenleg és életkorunk előrehaladtával is egyensúlyt, harmóniát teremt. Bizony nem egyszerű ezt megtalálni a számos körülmény – család, munka, váratlan események – keretei között.
Mindez fokozottan igaz a lelki történésekre. Az évek során sok tapasztalatot halmozunk fel saját személyiségünkről és másokéról is, arról, hogy hogyan építsük, tartsuk meg, és javítsuk kapcsolatainkat, de kapcsolati „megbetegedéseinkről” is… Pozitív, hogy napjainkban nagy előrelépés történt a pszi-vel és szocio-val kezdődő tudományok terén, mégis úgy gondolom, ezen a területen fokozottan igaz, hogy nem elég a kávéautomata és a capuccino típusú gondolatmenet. Saját identitásunk leszögezése mentsvárnak tűnhet, biztos kikötőnek, amely megvéd a viharokban. De ezt az identitást gyakran valamivel vagy valakivel szemben, a másképp gondolkodókkal szemben, a minket fenyegetőkkel szemben, a félelem ellen állapítjuk meg. Ez természetes, semmiképp sem elvetendő dolog: identitásra, személyes, hitbeli, erkölcsi meggyőződésre, családi, etnikai, nemzeti, európai identitásra szükségünk van. És a konfliktustól sem kell félnünk, mert néha segíthet megérteni, kik vagyunk. Feltéve, hogy nem zárkózunk be csőlátó módon a mások iránti kritikába. Identitásunkat mindenekelőtt valamivel és valakivel való kapcsolatban, és nem velük szemben építhetjük. Ferenc pápa ezt úgy mondja: „az irgalmasságban”. Ha a többiekben nem ellenséget látok, hanem olyan embereket, akik lehetővé teszik számomra, hogy növekedjek, akkor a kapcsolatok valóban gazdagítani fognak. Nemrég roppant elcsodálkoztam egy konfliktushelyzetben tanúsított reakciómon. Ennél jobban már csak azon, hogy az eset kapcsán elemi erővel tört elő bennem egy jó hat évvel ezelőtti emlék, amikor egészen más körülmények között megalázóan viselkedtek velem. Hogy megbocsátottam-e? Igen, tudatosan, többszörösen, sőt, rég azt hittem, hogy az eset már jelen sincs az életemben. A testi betegségben is, de az emberekkel való kapcsolatainkban még inkább egyetlen esélyünk van: ha Istenből tudunk meríteni, Akinél az irgalmasság kulcsa van. Illetve Istenbe merülhetünk, Aki maga az irgalmasság.
Fotó: CN
Új Város – 2016. április