É l e t m ó d  GYERMEKEINK VILÁGA

Ezio Aceti

Gyermekeink egészséges fejlődése érdekében nevelői hozzáállásunk legyen mentes az előítéletektől.

Bosco Szent János, a nevelés szentje azt mondta, hogy „a nevelés a szív dolga”. A „szív” alatt az ember legmélyebb és legbensőbb lényegét értette. Tény, hogy a szív bibliai értelemben a személy központi helye, ahol az intelligencia, az akarat és az érzelmek különleges harmóniában találkoznak egymással. És ez pontosan így van, mert minden szülő a lehető legjob­bat szeretné gyermekének, és arra tö­rekszik, hogy önmaga legjavát adja a nevelésben. Mielőtt még behatolnánk a különböző nevelői magatartások­ba és nevelői stratégiákba, próbáljuk meg „megtisztítani a szívünket”, hogy képessé váljunk szeretni. Hogy felké­szüljünk erre, utalok egy ókori filozó­fusra, Szókratészre, aki véleményem szerint a valóság megismerésének és megélésének legjobb módját hagyta ránk. Ez a görög filozófus megjegyez­te, hogy az ókori görög istenek gyak­ran egymásnak ellentmondó dolgokat állítottak. Ezzel ráéreztek arra, hogy az igazság soha sem csak az egyik oldalon van, és hogy mindig meg kell kérdőjeleznünk saját magunkat. Szók­ratész arra jött rá, hogy mindannyi­unknak vannak olyan ötletei és elkép­zelései, amelyek akadályozzák, hogy megismerjünk és szeressünk: ezek az előítéletek. Az előítéletek téves elkép­zelések az emberekkel és a dolgokkal kapcsolatban, melyek beidegződött kategóriáink, határozott és célirányos gondolkodásmódunk következtében alakulnak ki. Nevelői hozzáállásunk­ban három olyan előítélet van, amely hosszú távon megakadályozza azt, hogy igazi kapcsolatok alakuljanak ki, és gyermekeink helyesen fejlődjenek.

1. Rossz természetű: Hány­szor hallani, hogy egy gyermeknek rossz a természete. Ez az állítás va­lójában hamis. Nincs jó vagy rossz alaptermészet. Létezik az én termé­szetem, a gyermekeim természete, és amikor uralkodni tudok természete­men, akkor az csodálatosan szép és segít az életben. Ennek az ellenkezője is igaz: ha nem tudok magamon ural­kodni, akkor szögletes és elutasító vagyok. A francia filozófus Blaise Pascal azt mondta: „Az ember sokszor egy vadállat, máskor meg angyal…” Úgy kell tehát tekintenünk az embe­ri természetre, mint egy természetes hajlamra, amit ha jól kezelünk, ak­kor jó kapcsolatokat tudunk kiala­kítani saját magunkkal és másokkal. Ha folyamatosan azt mondjuk egy gyermeknek, hogy rossz, akkor rossz is lesz; ezzel szemben, ha azt mondjuk neki, hogy jó, akkor jól és megfelelően fog felnevelkedni… Ez történik velünk is, amikor elmegyünk valahová, ahol sok ember van. Ha ezek az emberek pozitív hozzáállásúak és bátorítanak minket, akkor mi is jók leszünk.
2. Igazam van: A gyermekeinkkel való kapcsolatunkban gyakran úgy gondoljuk, hogy nekünk van iga­zunk. De ez nem így van. Valójában ebben a kapcsolatban mindkettőnk­nek megvan a maga igaza. Még ha úgy is tűnik, hogy a gyerek helytele­nül cselekszik, gyakran egyszerűen arról van szó, hogy az önző logika irá­nyítja tetteit, ami inkább fakad gon­dolkodásmódjából és látásmódjából, de nem rossz szándék vezérli. Fontos, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy a gyermeknek is megvannak a maga igazságai.
3. A szeretet vagy van vagy nincs: Ez a megállapítás veszélyes elő-ítélet. Hányszor tapasztaltuk meg, hogy valaki visszataszító számunk­ra, vagy hogy épp gyermekeink felé voltak negatív érzéseink, mégsem ezek alapján cselekedtünk, hanem igyekeztünk mindenképpen jól bán­ni velük. Vagy azt, amikor egy kínos helyzetben értelmünkkel és akara­tunkkal mégis szerettünk. Azt kell mondanunk, hogy a szeretet nevel, és hogy mindig lehet szeretni. Ezért kell megtisztítani a szívünket, mert ha szívünk tiszta és szabad, megőriz­zük a neveléshez oly lényeges rácso­dálkozás képességét.

Forrás: CN

Fordította: Tóth Judit

Fotó: CN (2)

Új Város – 2016. március