Nem félek
I n t e r j ú SZEMBEN A KORRUPCIÓVAL
Aurelio Molè
|
Az egyik első nő Kamerunban, aki mérnöki diplomát szerez, és az állami szférában igazgatói pozíciót töltött be. Interjú Patience Mollè Lobèval. |
Kamerun legnépesebb városától, Doualatól, 15 km-re vagyunk. Hajnali két óra van. Az ég tiszta, felhők nem vetnek árnyékot, és egy könnyű fuvallat enyhíti a meleg, párás levegőt. Patience Mollè Lobè a szobájában alszik, bár megannyi gond nehezíti az álmát. Ő az első nő, akit a közművek igazgatójának neveztek ki Kamerunban. Évek óta küzd a mindenütt elterjedt korrupcióval, de most már elég: beleegyezett, hogy jelöltként induljon a következő parlamenti választásokon. Az ő listája a legjobb, melyet ugyanazon a hosszú éjszakán mutattak be pártja nemzeti bizottságának. Legalábbis úgy hiszi.
Azon a bizonyos éjjelen drámai eseményt élt át: rablók törtek be éjszaka a lakásába. Elmondaná, hogy mi történt?
Először zajokat hallottam, majd egy ajtó hangját, amint kiszakítják. Fegyveres emberek jöttek be a házba, elmosódott alakokat láttam, akiket nehéz lett volna felismerni vagy azonosítani. Egyedül voltam a szobában. A betörők egymás után feltépték az ajtókat, végül hozzám is bejöttek, és fegyvert tartottak a fejemhez. „100 ezer euro, vagy az élete!” – mondta az egyikük. Anélkül, hogy egyáltalán belegondoltam volna, azt mondtam, hogy a pénz máshol van, a testvérem szobájában. Ez persze nem volt igaz, de így legalább valamennyi időt nyertem. Ahogy sikerült kijutnom az udvarra, hangosan kiabálni kezdtem: „Jack, hol vagy? Add oda nekik a pénzt!” De eközben sikerült elhagynom a helyszínt, bekopogtam az unokanővérem ajtaján, és elbújtam az acélajtó mögött. A bandavezért majd szétvetette a düh, ahogy a többieket faggatta, hogy hová tűntem. Végül idegenek közeledtek arrafelé, és ahogy ezt észrevették, elmenekültek az éjszakába.
Másnap a párt egyik tisztviselőjével beszélve megtudtam, hogy a listámat valójában be sem mutatták. Azt mondta, szerinte jobb is így, mert úgysem birkóztam volna meg a feladattal. Szerintem inkább csak túl sok kellemetlenséget okoztam nekik korábban. És ha megválasztottak volna? Talán nem csináltam már így is elég bonyodalmat a közműveknél, ahogy próbáltam ellenállni ennek a korrupt rendszernek?
Mennyire kiterjedt a korrupció Kamerunban?
Olyan, mintha magával az országgal kéne szembeszállni. A bőrömön tapasztaltam, hogy a korrupció olyan, mint egy fertőző vírus, vagy mint maga az ebola: egyre elterjedtebb és nagyon nehéz kiirtani. Itt az emberek mentalitását kell megváltoztatni, a konzumista kultúrát, amely a javak birtoklásában látja a boldogság egyetlen nyitját. Ez a hozzáállás mindent felülír.
Ezt a harcot vívom én. Ebben élek, amióta elkezdtem dolgozni, amióta kislányként megismertem a kereszténység üzenetét és találkoztam a Fokoláre lelkiséggel.
|
|
|
Patience Mollé Lobé, a nehéz sorsú nőkkel foglalkozó három szociális központ néhány munkatársával. |
Mindig így volt ez?
Nem, korábban más volt. 1961-ben, közvetlenül a függetlenség kivívása után nem volt ennyire jellemző a korrupció, mert még élő volt az afrikai kultúra: mások tisztelete, a dolgaink megbecsülése. De a szabadsággal egy másik kultúra is megjelent, nekünk pedig nem sikerült összeegyeztetnünk a mi értékeinket a kereszténységgel. A pénz önmagában értékké vált. Az ember csak úgy érezheti magát teljesnek, ha sok pénze van, autója, és egy nagy háza. Aki pedig így él, annak semmi se szent, még az emberi élet sem.
Hogyan kezdte el ezt a harcot a korrupció ellen?
Még nem voltam felelős beosztásban, de egyszerűen nem hallgathattam a nyilvánvalóan hamisított költségvetési adatok láttán. Hamar megtanultam, hogy a kenőpénzt előre szokás fizetni, a szerződés teljes összegének 10 százalékát, még akkor is, ha az illető még nem is kapta kézhez azt a pénzt. Aztán a közvetítők a vállalkozók és a közszolgáltatás között, persze a beszállító kezére játszva, hatalmasra duzzasztják az árakat. Mindeközben a költségvetésben ezeknél jóval kisebb összegek szerepelnek, így ezek a személyek szinte nyomtalanul jutnak hatalmas vagyonhoz. Vannak olyan szerződések is, amelyeket papíron bőségesen megfizetnek, de a valóságban semmi sem történik. Persze értem, hogy nem szabad ítélkeznem, hiszen nem ugyanazok az értékeink, és hogy nagyon sok diplomáciára van szükség, hogy elfogadjuk ezeket az embereket. Nem félek, de megpróbálom az ő nyelvezetüket használni. Ha fegyházban végzem, senki nem fog rajtam segíteni.
Gyakran túlóráznunk kellett, hogy kijavítsuk a költségvetést, mielőtt aláírjuk. A vállalkozók aztán elkezdték észrevenni, hogy én nem kértem kenőpénzt. Sok évig így nem is sikerült előbbre jutnom – nyilván bosszantotta a feljebbvalóimat, hogy miattam egy halom pénztől elesnek. Évekkel később aztán találkoztam egy miniszterrel, aki értékelte a munkámat és kinevezett a kameruni közművek igazgatójává. Azokban az években fiatalokkal is foglalkoztam, a korrupció ellen nevelve őket, mert tudom, hogy ha én küzdök, Isten is dolgozik az emberek szívében, mert én egyedül csak az evangéliumi életet próbálom továbbadni.
Úgy tudom, három szociális központot is nyitott nehéz sorsú fiatal lányok megsegítésére.
Egyik nap a férjemmel az autóban ülve felismertünk egy 14 éves lányt az utcán, aki prostitúcióra adta magát. Ez arra inspirált, hogy egy központot nyissak, majd még két másikat, a veszélyben lévő lányok gondozására. Ezeket a Fokoláre Mozgalom más tagjaival együtt működtetjük, és most már vagy 300 lányt segítünk. Ez tulajdonképpen egy nevelőintézet: az erkölcsre tanítjuk őket, meg varrni, hímezni, kézművesedni. Ezek a fiatalok aztán saját lábukra állnak és egy nekik megfelelő intézményben folytatják a tanulmányaikat. A nevelés a kulcs a közjóhoz, akár a korrupció elleni küzdelemben, akár az új nemzedékek iránti felelősségben.
Mivel foglalkozik mostanában?
A férjemet 16 év házasság után vesztettem el egy hirtelen betegségben. Most már nyugdíjas vagyok. Nem félek a folyamatos fenyegetésektől, továbbra is szeretnék a némák hangja lenni, az országomért és a közjóért élni. Most Isten Olaszországba hívott, hogy itt a Fokoláre Mozgalom nemzetközi központjában dolgozzak. A kaland folytatódik.
Fordította és szerkesztette: Kovács Bertalan
Forrás: CN
Fotó: CN (3)
Új Város – 2016. március