Társadalom   ÉPÍTÉSZET

Körmendy Imre és Zsovák Orsolya

A biztonságra való vágyunk többek között a kis terek keresésében mutatkozik meg. A modern városok tervezésénél fontos ezt is szem előtt tartani.

A kisvárosok építészetében megvalósul az emberi lépték. Képeinken magyar, osztrák és angol példák.

A város szépségének vannak olyan vonásai, amelyeket a régi épületek és városnegyedek, az idő által formált, a használattól megkopott, a történelem által „írt” elemei jelentenek.

Környezetünk mintha mást mutatna: megalopoliszról, világvárosról, glo­bális városról hallunk, mérhetetlenül növekvő és szétterülő városösszenövé­seknek vagyunk tanúi, s az épületek is egyre nagyobbá válnak magasságban és vízszintes kiterjedésben egyaránt.

Ha visszatekintünk a XX. század társadalmi történéseire és figyelünk korunkra, rendre azt látjuk, hogy a nagyság bűvöletében élünk. A totali­tárius társadalmak mindent össztársa­dalmi méretekben akartak megoldani, s ennek az lett a következménye, hogy az intézmények, s az ezeket szolgáló épületek is egyre nagyobbak lettek.

A családban tapasztaljuk, hogy a gyermekek léptékükhöz arányos helyeket keresnek, építenek, s ott érzik igazán jól magukat: szüleik ölében, ölelő karjaiban, biztos közelségében, az asztal alatt, a kuckóban, a taka­rókkal lefedett karosszékek között, sátorban, egy fa ágai közötti rejtekben. A túl nagy térben – pl. a bevásárló­központokban – a gyermek túlmozgá­sossá válik. A felnőttek jelentős része is vágyik bizonyos fokú védettségre, áttekinthetőségre, véges térre. A nagy, nyílt terek kiválthatják akár az agóra­fóbia tüneteit, de e nélkül is többnyire nem a tér közepén vágunk át, hanem valamelyik fal közelében.

A biztonságra és az emberi léptékre való vágyunk mutatkozik meg a szűk utcák, kis városi terek, a kevés, lehe­tőleg egy lakásos ház kedvelésében, az intim presszók látogatásában vagy a nagyobb helyeken a jól szeparált részek keresésében, a parkokban a növényzet alkotta terek népszerűsé­gében. Az élet majd minden területén vonzanak bennünket az apróságok.

Az ember keresi a meghitt, kis közösséget. Elsőként ezt nyújtja neki a család, majd a baráti kör, mely erőt képvisel. A hiteles emberi kapcsola­toknak e tekintetben óriási jelentősége van, hisz ez védheti meg a fiatalokat a tömegben való elveszéstől.

Érdemes azt is megfontolnunk, hogy alföldi városaink tág terei és utcái is jelentős értéket képviselnek, de ne csodálkozzunk, ha pl. Baja majd kéthektáros főtere – a parkoló autó­kon kívül – csupán évente néhány alkalommal telik meg emberekkel (leginkább a halászléfőző versenyen). Az év többi részében a tér széleit használják, s a középen leállított autókból kiszállva az emberek igye­keznek a lehető legrövidebb úton elérni valamelyik térfalat. Buda­pesten, a Belső-Ferencvárosban is a viszonylag szűk Ráday utca vált kedvelt tartózkodási hellyé, vendég­látók utcájává, s nem a jóval tágasabb Bakáts tér.

A modern városok tervezésében komoly problémákat tapasztalha­tunk. Sok más szempont előtérbe került az emberi szempontok helyett. A modernizmusban a sokszereplős várostervezés, városépítés a politika céljait kiszolgáló építészet irányítása alá került. E szakterület messze meg­haladta a saját kompetenciaterületét. Az emberi, emberléptékű táj helyébe valamiféle fantazmagória lépett, óriási méretekkel, megélt tér helyett űrökkel. A városi lépték került az emberi elé.

A városok, települések kisebb részekre osztása, tagolása, valamint a nagyvárosokban a házak lelépcső­zése mellett ajánlható a tömbökhöz való visszatérés – értelemszerűen nem a régi hibáival. Az ún. keretes beépítésben, ha helyenként felsza­kadó, mások számára is, legalább ellenőrzötten, nyitott kereteken belül kis világok hozhatók létre. Ezt jó ideje ismerik és alkalmazzák az építészek, csak hazánkban ez nem tudatos és nem elég gyakori. A 2000-es világkiállításra felépült hannoveri új lakónegyed remekül példázza a nagy lebontását az em­berhez közeli „kicsire”. A villamos­vonalra csatlakozó, kellő sűrűségű városnegyed peremén a lakások csaknem 7%-a sorházakba került, s a fel-felnyíló 3-5 szintes tömbök­ben a földszinti lakások kb. fele közvetlen kertkapcsolattal rendelke­zik, s a legfelső szinten épült lakások jelentős hányadához nagyméretű teraszok tartoznak. Így a lakások kb. 29 %-a biztosítja a természetköze­liséget, azt a mikrovilágot, amire az emberek vágynak, s amelynek ter­mészeti változásai s teendői segítik őket a teljesebb életben.

Korunk megértéséhez Szerb Antal szolgált adalékkal A királyné nyak-lánca c. „igaz történetében”, amikor így ír az óriási, rengeteg drágakö­vet magába foglaló ékszerről: „… az ékszer elkészítése, ez a fontos, vállalkozás volt. Nem megrendelésre készítette, … hanem »piacra«. Elké­szítette, nem hogy keresletet elégítsen ki, hanem … azért, hogy a kínálat megteremtse a keresletet. … A másik meglepő mozzanat pedig a rekord, a nagyság álma. A nagyság sok-sok évszázadon át a két Első Rend privilégiuma volt, az Egyházé és a Nemességé. … a polgár, a kereske­dő, az iparos? Még ha vagyont is gyűjtött, azt nem rekordszándékkal gyűjtötte akkoriban, tehát nem azért, hogy neki több legyen, mint másnak. (Az ékszerész) nem ipari, hanem kereskedői rekordot akart állítani, ékszert, amely nem szebb, hanem drágább a többinél. A nagykapitalista

mentalitás, a mindenáron való többlet­termelés és a gazdasági rekord szelleme megvolt már a XVIII. században is, és már akkor is éppúgy robbantott és dön­tött össze világokat, mint később.”

A lakótelepek – amelyek ésszerű társa­dalmi válaszok voltak a lakáshiányra – építése során is elég hamar jelentkezett a „lelépcsőzés” gondolata, a földközeliség, a külső kapcsolatok létrehozásának igé­nye. Teraszozó ill. teraszházak (minden szint nagyméretű erkélyhez, teraszhoz jut); a földszinti lakások megnyitása, előttük kis saját használatú kertrészek biztosítása; a nagy és magas épületek között alacsonyabbak építése, a nagy telepek széleinek lecsendesítése (átme­net a természetbe). A nagy egységeknek kisebb részekre való bontása, a tömb újrafelfedezése, belső, kisebb „világok” alakítása.

A társadalom szerveződése évezredek óta igazolja, hogy a kisebb közösségekben létezhet a teljes részvétel(i demokrácia), a nagyobb, tömegeket szervező, összefogó társaságokban hamarosan előkerülnek a katonás módszerek, a merev rend.

A téma szinte kimeríthetetlen, s abszolút igazságok nagy valószínűséggel nem is állíthatók a város és a kicsi szépségéről. A gondolatsort Jámbor Imre kollégánk kicsit pesszimista, de reális szavaival zárjuk: „A ma uralkodó városépítészet és építészet lépést tart a mértéktelen és öncélú növekedéssel, sőt még helyet is csinál neki. Kár, de mit is tenne másként egy sztárépítész, minthogy építés helyett rombol, hogy (helyet csináljon) helyet, teret adjon valami még nagyobbnak (lásd Múzeumi negyed). Alapvető paradigma­váltásra lenne szükség, hogy egy elemeire szétrombolt, »liberalizált« és óriás terekbe szétszórt társadalomban helyet találjon a lélekkel megáldott ember és közössége.”

Jelen cikk a szerzők Emberi lépték címmel megjelent írásának rövidített változata. In. Magyar Építőművészet 2015/6 – XV. évf. 82. szám, Utóirat.

Fotók: Körmendyné Érdi Mária (2) , Fotó: Körmendy Imre

Új Város – 2016. február