Az evangéliumi életre kimondott igen olykor nem várt kalandokra hív: magyar fokolarinik a nagyvilágban.

Fókuszban  ISTENNEK SZENTELTEK

Összeállította: Tóth Judit

 

Az Istennek szentelt élet jelentősége az ingyenesség és a szeretet túláradásában áll, s annál nagyobb a jelentősége, minél inkább fenyegeti a világot a veszély, hogy a mulandó dolgok örvénye elnyeli. »E konkrét jel nélkül az egész egyhá­zat éltető szeretetet a kihűlés veszélye fenyegetné.«” (105) – írta II. János Pál a Vita consecrata apostoli buzdításá­ban 1996-ban. Ennek aktualitására emlékeztetett a katolikus egyházban a Megszentelt élet éve, amely 2016. február másodikán zárul le.

A Fokoláre Mozgalom alapítónője és első társai egy új, a világban és közösségben megélt megszenteltség elindítói voltak az 1940-es években. Napjainkban több mint hatezer fokolarinó és fokolarina él fogadal­makkal is megpecsételt, Istennek szentelt életet szerte a világon. Hazánkban jelenleg 22-en vannak összesen öt közösségben, két férfi és három női fokolárban. Jó néhányan pedig magyarként más országban ajándékozzák talentumaikat. Ezúttal közülük kérdeztünk néhányakat hétköznapjaikról és missziójuk kihívásairól, örömeiről.

Gyöngyi Marianna, Kolozsvár

Már egy éve élek Romániában, ebben a nagy, sokszínű országban, de nem érzem magam elveszettnek. Megta­pasztalhatom, mennyire igaz az, hogy egy Atyánk van, testvérek vagyunk és maradunk is egymás számára.

Egyre jobban kezdem felfedezni, megérteni, mit él az itteni nép. Rá­csodálkozom, hogy milyen nagy, tiszta és őszinte szeretet van az emberekben, de sok fal is létezik egymás között társadalmi és egyházi szinten. Sokrétű kihívás itt az, hogy a békét, az egységet, a testvériséget az emberek között újra meg újra segítsük megszületni, erősíteni. Jó látni, hogy mennyire élő a közös­ségeinkben az egymás befogadása, segítése románok és magyarok között.

Kisgyerekekkel is foglalkozom, és általában együtt hívom el a román és magyar gyerekeket.

Egyik alkalommal elhatároztuk a közösség tagjaival, hogy radikálisab­ban élünk ezentúl a békéért. Kezdve azzal, hogy minden emberrel, akivel találkozunk, olyan kapcsolatot épí­tünk, hogy az az ember szeretve érez­hesse magát. A gyerekekkel közösen karkötőt fontunk, hogy segítsen emlé­keztetni erre az elhatározásunkra.

A karácsony előtti napokban a kisgyerekekkel 400 gipszből készült kis Jézussal ajándékoztuk meg Kolozsvár legforgalmasabb terén sétáló embereket, és ebbe a közeli katolikus plébánia gyerekei is öröm­mel bekapcsolódtak. A gyerekek, magyarok és románok, félelmüket legyőzve, kettesével mentek az embe­rek közé, és lassan-lassan a teret a kis Jézussal a kezükben sétáló, mosoly­gós emberek töltötték be.

Romániában az emberek többsége ortodox vallású, itt az ökumenizmus megélése számunkra állandó lehe­tőség és egyben célunk is. Az évek során több ortodox hívő megismer­te a Fokoláre Mozgalmat és éli az egység lelkiségét. Mozgalmunk az idén szervezte az ötödik nemzetkö­zi teológiai párbeszéd-találkozót a kolozsvári Ortodox Teológiai Kar és a mozgalmon belül működő Sophia Egyetemi Intézet együttműködésével. Az ortodox metropolita is örömmel adta rá áldását. Történelmi napok voltak, mert megtapasztaltuk, men­nyire testvérek vagyunk.

Mit jelent itt lennem? Nem cse­rélnék senkivel. Négyen lakunk együtt a fokolárban, egy román fokolarina, két erdélyi magyar és én. Folyamatosan gyakoroljuk, hogy befogadjuk egymást, tudjunk áldozatot vállalni egymásért, de megéri, mert élőn marad közöt­tünk a szeretet. Fontosnak érzem, hogy nagylelkű legyek Istennel, hogy tudjak megállni és meghalla­ni azt, mit kér tőlem. Hinnem kell, hogy amit én tudok adni, azt más nem tudja megtenni, és ez fordít­va is igaz. Mindannyian ajándék vagyunk egymás számára.

Bartus Sándor, Nagy-Britannia, Welwyn Garden City

Egy másik kultúrába átültetődni nem csak azt jelenti, hogy jobbra nézel először és nem balra, mielőtt lelépsz a járdáról, mert nemcsak az autók jönnek az ellenkező irányból! Azt is meg kell tanulnod, hogy ne hason­lítgasd össze a dolgokat a korábbi tapasztalataiddal. Egyedül a jelen pillanat „működőképes”, amivel egy különleges lelki rutinra tehetsz szert.

Magyarok sokan jöttek és jönnek az Egyesült Királyságba különböző célokkal. Mit mondjak, nincs könnyű dolguk! Különösen, ha az otthontól való elszakadásban nincs benne a veszítés készsége és a minél nagyobb kinyílás, hogy megismerjen, elfogad­jon és befogadjon egy egészen más­fajta társadalmat, kultúrát, kapcsolati formákat a kapitalista osztálytársada­lom szülőföldjén! Mintegy harminc éve a fokolár közössége is megtele­pedett, és ma már a szeretetnek, sok áldozatnak és erős hitnek a beérett gyümölcseit élvezheti az, aki megfor­dul az itteni „Mariapolis” központ­ban, amely mintaváros a mintavá­rosban. Egy új típusú társadalomról tesz kézzelfogható tanúbizonyságot, amire egyre többen felfigyelnek. Igen, mert olyan emberek alkotják, akik az életüket tették fel arra, hogy Jézus mindig közöttük legyen. Katolikusok és anglikánok.

A mi fokolárunk nem mondható átlagosnak, bár nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán átlagos foko­lár. Az életkoron is meglátszik ez: rajtam kívül mindenki 60, de van, aki 70 fölötti. Öten élünk együtt négy nemzetből: angol, holland, szlovén és magyar, ebből hárman papok: kettő katolikus és egy anglikán. Fokolárunk nagyobbik fele a New City-nél dolgo­zik, ami a magyar Új Város testvér­lapja. Legutóbb éppen nekem jutott a korszakalkotó grafikai feladat, hogy új köntöst szabjak az újságra. Sikerült.

A brit kultúra egyik megnyilvánulása, hogy nem beszélik túl és sohasem komplikálják túl a dolgokat. A szükségeset közlik, vagy azt sem. Ez a maga természetes módján közöt­tünk is megnyilvánul valamiképpen, ami elsőre furcsa volt nekem. Jött a „nem mérlegelni, nem ítélkezni, hanem csak hinni és szeretni” – ami mindig bejön! És tényleg! Ugyanis ha a belső hangra hallgatsz, minden működik, és nem hiányzik semmi. Persze mindenkinek meg kell tennie a maga részét, de ez nem jelenti, hogy egyformának kell lennünk, vagy ami­lyennek én elképzelem.

Tóth Ilona, Olaszország, Castelgandolfo

Sokéves magyarországi kalandsorozat után – a kommunizmus éveiben megélt evangéliumtól kezdve a tízez­res nagy rendezvények, a Volontarifest és a Genfest tapasztalatán át – három évvel ezelőtt, 2013-ban érkeztem a Fokoláre Mozgalom nemzetközi központjába. Itt sok más nemzetiségű társammal együtt igyekszünk otthont teremteni mindazoknak, akik lelki elmélyülésre vágynak, és tanulják, gyakorolják a másokkal folytatott párbeszéd művészetét.

Néhány hete egy nemzetközi bizottság tagjaként azon dolgozom, hogy Euró­pa „lelki ökológiája” is helyreálljon, és a népek megtalálják egymással a kap­csolatot a „nemzetek Európájában”: ki-ki önmaga a másikkal közösség­ben. Végtelenül örülök, hogy Isten rám tekintett és meghívott, hogy az életemet, tapasztalataimat és kultúrámat ajándékozva éljek az emberiségért.

Papp Gábor, Olaszország, Grottaferrata

A szívemben most várakozás van, ami a Fontembe¹ indulásom időpontját illeti. Ez a helyzet arra késztet, hogy teljes felelősséggel tegyem Isten akaratát, felkészüljek az útra, ugyanakkor azzal a teljes szabadsággal is, hogy ki tudja mi­kor, és hogy egyáltalán el fogok-e utazni. Sok még a bizonytalanság és sokfajta a kihívás, főleg szakmai téren. Ami pedig az itteni életemet illeti, nagyon jól érzem magam, hogy dolgozhatok a fiatalokért, a fiatalokkal. Mivel az egész világ valamiképpen jelen van itt a föld minden részéről érkezett fiatalok­kal és fokolarinikkel, így a világ nagyon kicsi lett és sokkal szemé­lyesebb.

 

¹ Fontem Közép-Afrikában, Kamerunban az őserdőben található modellváros, állandó Máriapoli.

 

Fotók: Az Új Város fotóarchívumából 

 

Új Város – 2016. február