T á r s a d a l o m  NOBEL-DÍJ

Luigino Bruni

Angus Deaton Nobel-díja azt jelzi, hogy a közgazdaságtan újra etikai alapokon álló tudománnyá válhat

A 2015-ös közgazdasági Nobel-díjat Angus Deatonnak ítél­ték a gazdasági fejlődéssel, a jóléttel, az egyenlőtlenséggel és a szegénységet meghatározó tényezőkkel kapcsolatos tanulmánya­iért. Ez egy fontos jel: a stockholmi bizottság és tanácsadóik az elmúlt néhány évben, a gazdasági krízis ide­je alatt olyan tudósokat részesítettek a Nobel-díjban, akik a közgazdaság­tant és a pénzügyeket tanulmányozták és mozdították előre, és így a krízis kialakulásához járultak hozzá. Az idei díjazott viszont azoknak a Nobel-díjas kutatóknak a sorát gyarapítja, akihez inkább a szociológia áll közel, vagy a politikatudomány és a civil gazdaság­tan szakértői, ami egyúttal a modern közgazdaságtan alapja.

Ugyancsak furcsa hozzáállást tapasztaltunk Stockholm részéről az utóbbi években: 2010 és 2013 kö­zött, miközben a kapitalizmus közel állt ahhoz, hogy összeroppanjon egy addig soha nem tapasztalt pénz­ügyi krízis alatt, a közgazdaságta­ni Nobel-díjazottak olyan elméleti közgazdászok közül kerültek ki, akik éppen annak a gazdasági és pénzügyi paradigmának voltak szakértői, mely­nek oly drámai módon mutatkoztak meg a korlátai. Ez ahhoz hasonlít, mintha valamelyik nyáron, amikor az addigi legmagasabbnak mutatko­zik a tűzvészek száma, éppen azokat részesítenék kitüntetésben, akik fej­lett és szofisztikált eljárást dolgoznak ki a hatékonyabb tűzgyújtásra. Ezért tekinthetjük az idei Nobel-díj nyerte­sét, Deatont – de bizonyos értelemben már a tavalyi díjazottat, a francia Jean Tirole-t is – a visszaforduló tendencia első jelének, mivel Deaton munkája sokkal inkább olyan Nobel-díjas tu­dósokat juttat eszünkbe, mint Amarty Sen, Jospeh E. Stiglitz, Elinor Ostrom, és sokkal kevésbé hasonlít a nem olyan régen díjazott Eugene Fama-ra vagy Lloyd Stowell Shapley-re.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gazdasági és financiális krízis, amelyet az elmúlt években átéltünk és amely­nek hatásai még mindig érezhetőek, korántsem független az utóbbi évti­zedek közgazdaságtani elméleteitől. Ugyanis a közgazdászok és a különbö­ző pénzügyi elméletek nagyban meg­határozzák a gazdasági döntéseket, szemben például az asztrofizikusok­kal, akik bármilyen elméletet is alkot­nak, azzal nem befolyásolják a bolygók pályáját. A legújabb, legsikeresebb közgazdaságtani intézetekben jellem­zően az inkább matematikai háttér­rel rendelkező közgazdászok találnak állást, akik egyre kevesebb humán formálódást kapnak. Kiváló szakér­tőket képzünk a számtalan széttagolt tudományterületen szerzett speciali­zációval, akik aztán nem lesznek képe­sek teljes egészében látni a gazdasági rendszert, vagy összekötni az absztrakt modelljeiket a társadalmi-gazdasági valósággal.

A Deatonnak és Tirole-nak odaítélt Nobel-díjak egy sokkal inkább euró­pai gazdasági elmélethez történő vis­szatérést jelenthetnek, amely nagyobb hangsúlyt fektet a szakma társadalmi vonatkozására, és nagyobb érzékeny­séggel kezeli a kollektív jólét kérdését, nem leragadva az egyéni jövedelem­nél és profitnál. Ezek a rügyek egy új időszak eljövetelét jelzik, amely csak akkor fog kivirágozni, ha a következő Nobel-díjakat is olyan közgazdá­szoknak ítélik majd, akik inkább fi­lozófusok, mint matematikusok. Az angol közgazdász, Robert Sugden már 1991-ben így ír: „A mai közgaz­dásznak sokkal inkább a filozófiához kell visszatérnie, mint a matematiká­hoz.” Egy meghívás ez, amit a szakma még nem fogadott el teljes egészében, de talán még nem késő.

Angus Deaton is egyike azok­nak, akik nem csupán szakmai cik­keket, hanem igazi könyveket írnak. Mindenki számára ajánlom a 2015- ben megjelent könyvét, A nagy menekülést (A. Deaton: The Great Escape), amelyben az új Nobel-díjas hiteles társadalomtudós­ként, és honfitársának, a filozófus és közgazdász Adam Smithnek méltó örököseként felteszi a kérdést: Vajon képes lesz-e az emberiség a fejlődésnek egy olyan korsza­kába lépni, amelyben nincs többé egyenlőtlenség? Rendkívül fontos, hogy beszéljünk ma erről, amikor a fejlődés árát az egyre növekvő egyen­lőtlenséggel és a saját boldogságunk fokozatos eltűnésével fizetjük meg. A közgazdaságtan még újra egy morális tudomány lehet és a tár­sadalom szolgálatába állhat, ha ezt és ehhez hasonló kérdéseket állít a középpontba. Olyan kérdések ezek, amelyeket túl gyorsan elhagytunk azért, hogy más, sokkal egyszerűbb és könnyebben megválaszolható kérdéssel foglalkozzunk, melyek végső soron sokkal kevésbé haszno­sak az emberiség előrehaladásának szempontjából.

Forrás: focolare.org

Fordította: Kovács Bertalan

Fotók: www.ara.cat , nauka.offnews.bg

Új Város – 2015. december