Egyház   PRÓFÉTAI JELEK

 Antonia Moiolo

A testvériség otthon kezdődik

Vajon korunkban is lehetséges azt a prófétai hivatást megvalósítani, ami a megszentelt élet jellegzetessége?

„Súlyos balesetet szenved­tem és kórházba szállí­tottak. Életemben először tapasztaltam meg ilyen fájdalmat” Felicitas nővér tapasztalata ez, aki a Fü­löp-Szigeteken él. Így folytatja: “De Isten szeretetét tapasztaltam meg mindazokon keresztül, akik meglátogattak. Volt, aki behozta az Oltáriszentséget, és abban a pilla­natban ez a minden volt számom­ra. Aztán egy pap látogatott meg, aki teljes nyitottságot és készséget tanúsított felém. Szeretet vett körül, amire én is válaszoltam, és kialakult a kölcsönösség.” Felicitas nővér tapasztalata rávilágít, hogy a foko­láre lelkisége egy lehetséges válasz a közösségi élet és az apostolkodás igényeire a világban: „Rendkívüli egybecsengés van aközött, amit az Egyház és a világ kér az Istennek szenteltektől. – húzza alá Antonia Moiolo nővér. – „A mag, amit Chiara elvetett a szívünkben, kicsírá­zik, időnként virágzik és prófétai jel lesz, mely megmutatja az utat az elve­szett emberiségnek, külső várkastéllyá válik, szeretet sugároz.”

„Növekedjetek az egység lelkiségé­ben és éljétek meg ezt a lelkiséget! – kéri a Megszentelt Élet Intézmé­nyei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa, João Braz de Aviz bíboros a fokoláre lelkiséget követő szerzetesnőktől és szerzetesektől. – Amikor a karizmák találkoznak, akkor életre is kelnek, az egység lelkisége felragyogtatja és megvilágítja a többi karizmát. Nincs szükség szavakra, elegendő, ha a megélt evangélium tanúságte­vői vagyunk. Ez jelenti a változást. Az Istennek szenteltek hivatása az, hogy prófétai utakat nyissanak meg, miközben a Mennyek Országának értekeiről tesznek tanúságot. Ezt várja ma az Egyház és az emberiség, ezért kell visszatérni az eredeti karizmához és életre kelteni.”

Giuseppe Zanghí kutató és filozófus Chiara Lubichban egy különleges fény hordozóját látta, amely megte­remtette egy új kultúra feltételeit. Ez az új kultúra az elhagyott Jézusból fakad, aki a ma emberének Istene. „Zanghí professzor gondolatai – magyarázza Antonia nővér – arra ösztönöznek, hogy világítótornyok legyünk az éjszakában, őrszemek, akik hírül adják a hajnalt. Vajon korunkban is lehetséges azt a pró­fétai hivatást megvalósítani, ami a megszentelt élet jellegzetessége? A kolostorok és közösségek a múlt­ban a kultúra és a lelkiség nagyra be­csült központjai voltak. Elképzelhető, hogy ma is úgy tekintsünk ezekre a régi és egyben új valóságokra, mint kihívásra?”

„Az ajándékok egész »kincsestárát« találjuk itt meg – állapítja meg Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom elnöke. – Ezeket a kincseket együtt tudjuk az Egyháznak és a világnak ajándékoz­ni. A világnak, ahhoz, hogy higgyen Krisztusban, látnia kell, mennyire szeretik egymást a keresztények. A gazdagság, amit Isten ad nekünk, és amely által egy családdá tesz, az emberiségért van. Ez az értelme a kifelé fordulásnak, amit Ferenc pápa folyamatosan hangsúlyoz. Az egyetemes testvériség a közöt­tünk levő testvériséggel kezdődik, minden kolostorban, minden kö­zösségben, minden kongregációban, minden rendben és aztán az egész Egyházban.”

Forrás: focolare.org

Fordította és szerkesztette: Tóth Judit

Fotó: CN (3)

Új Város – 2015. április