T á r s a l g ó   OLVASÓINK TOLLÁBÓL

A lélek ereje

Az Evangéliumban olvas­suk, hogy Jézus azt mondja: „Ne azoktól féljetek, akik megölik a testet, hanem akik a Lelket, vagy mindkettőt…”

Természetesen ezzel eszem ágában sincs a fizikai életet ki­oltókat felmenteni, vagy védeni! De ne essünk bele abba a téve­désbe és csapdába, amiben úgy tapasztalom, hogy a „világ”, és nagyon hatékony kiszolgálója a média feje búbján túl is ben­ne van, hogy a fizikai létezés a minden, és a lelki valóság, a lel­ki létezés, a lelki minőség nincs, illetve az ilyen – lelki – típusú emberi értékek, megnyilvánu­lások, érzések, gátlástalanul és cinikus (bocsánatot kérek: per­verz) élvezettel megalázhatók, megalázandók, pusztíthatók, pusztítandók; vagyis megölhe­tők, megölendők…

Ismétlem: sem felmenteni, sem védeni nem áll szándé­komban. (Persze: mint Krisz­tus egy méltatlan követője ez is feladatom, nem jogi, de lelki értelemben).

De ne higgyük azt, hogy a fi­zikai élet kioltása nagyobb rossz (bűn), mint a Lélek gyalázata, pusztítása; mert pont fordítva van!

Ferenczy Zoltán

Általános provokáció

A párizsi események mély­ségesen elszomorítanak, és közös gondolkozásra hívnak bennünket.

A testvériség kultúrájában semmilyen helyzetben sem elfogadott az emberi élet kiol­tása. Érdemes elgondolkozni azon, hogy az az ideológia, ahol a sajtó- és a szólásszabad­ság nevében bárki bármilyen formában kifejezheti a véle­ményét – akár provokatív mó­don – milyen értékeket rejt magában. A test meggyilko­lása éppoly romboló, mint a lélek megölése. A szólássza­badság nem téveszthető össze a vallásgyalázással.

A kölcsönös szeretet – ami minden vallás alapjául szolgál – egymás kultúrájának és val­lásának a tiszteletben tartását is magába foglalja.

Annak ellenére, hogy a pári­zsi lap szerkesztősége elleni me­rényletet muszlimok követték el Mohamed próféta megsértésére hivatkozva, nem jelenti, hogy minket, hívő keresztényeket nem sértett meg és provokált a fran­cia újság.

Feltehetjük a kérdést, ha nem történnek meg a párizsi esemé­nyek, akkor is hallottunk volna a Charlie Hebdóról, és a keresz­tény hitünket sértő, gyalázatos karikatúráikról? Ha nem, akkor miért nem? Ha igen, akkor mit cselekedtünk volna? Elképzelhe­tő, hogy a világ más pontjain is hasonlóan bánnak a kereszté­nyekkel, csak egyes médiumok szemet hunynak felette?

Szükség van a hitben egy „jófajta” radikalitásra, ami ráéb­reszt bennünket arra, hogy nyi­tott szemmel és szívvel járjunk a világban, és mi is Jézus apostolai lehessünk a környezetünkben.

Rendkívül fontosnak tartom a párbeszédet a keresztények és a többi vallás képviselői között, hogy a lélek rombolása helyett a lélek épülését segítsük elő min­den társadalomban.

Szép Dávid

Örömet szerezni

Egy nagyon szép ökumenikus imaóra után hazafelé mentem zajos, poros, piszkos utcánkon és előttem egy nagyon kövér, fiatal nő ment, aki trágárságokkal teli szöveget ordított az előtte szala­dó két év körüli gyerekének. Áté­reztem félelmét, hogy félti, kisfia leszaladhat a járdáról és baleset érheti.

Én is átéltem ilyen helyzetet unokáimmal, ezért mellé álltam, hogy együtt legyünk ebben a helyzetben. A kisgyerek várat­lanul egyszer csak megfordult és szaladt vissza anyukájához. Mikor odaért, anyja igen csak csúnya szavak kíséretében egy jó nagy pofont kevert le neki. A kicsi meg sem lepődött, sírni sem sírt.

Ekkor lehajoltam hozzá és mondtam neki, hogy máskor fogja meg anyukája kezét és ne szaladjon el tőle, mert ez nagyon veszélyes. Meglátva a kisgyerek ragyogó szemeit és aranyos kis arcocskáját, őszintén megdicsér­tem anyukájának, mire ő, aki­nek szintén nagyon szép voná­sai voltak, elkezdett magyarázni a kisfiúnak, miközben megfogta a kezét: „Látod így kell menni az utcán, hogy fogod a kezemet és nem szaladsz el tőlem, mert nagy baj lehet belőle!”

Nekem pedig mosolyogva mondta: „Köszönöm szépen, hogy segített.” Majd barátságo­san elváltunk egymástól.

Szalainé Simkó Hilda

Új Város – 2015. február