Hozzászólhatok?	SZINÓDUS A CSALÁDRÓL
Új Város – 2014. november	Tóth Pál NYÍLTAN ÉS SZÓKIMONDÓAN

 

A pápa az ülések alatt végig csendben figyelt, ő maga nem szólt hozzá a vitához, csupán az első összejö­vetelen mondott rövid, de erőteljes felszólalásában bátorított arra mindenkit, hogy egészen nyíltan, szó­kimondóan, teljesen szabadon beszéljen, és egyáltalán ne nyugtalankodjon amiatt, hogy esetleg a pápa mit gondol magában. Ez a szabadság ténylegesen meg is látszott a szinódus dinamikáján, amelyben különbö­ző, gyakran egymásnak ellentmondó vélemények és tapasztalatok hangzottak el. Olyan kényes kérdésekről is szó volt, mint az elváltak és újraházasodottak szent­ségekhez járulása vagy a homoszexuálisok helyzete az egyházban.

A világi sajtó többnyire szenzációként tálalta a szinódusi eseményeket, és igyekezett a progres­szív-konzervatív sémába illeszteni az álláspontokat, nyílt konfliktusról beszélt a pápa és a bíborosok között, a pápát a liberálisok közé sorolva. Federico Lombardi, a vatikáni sajtóközpont igazgatója szerint a médiában általában hiányzik a hitben való megértés szintje, ami az egyház számára viszont lényegi fontosságú. Nem lehet a szinódust egymás­sal szemben álló csoportok küzdelmeként értékelni. A pápa azt akarta, hogy az egyház elinduljon az igazi, nyílt párbeszéd útján, és ez itt meg is történt. A szinódus közös erőfeszítéssel elkezdte keresni Isten akaratát az evangélium és a hit fényénél, hogy válaszokat találjon a család legégetőbb kérdéseire, és bizonyos értelemben az antropológia, a férfi és a nő mai világban elfoglalt helyének kérdéseire is. Ezzel a lelkülettel halad előre a szinódusi folyamat, ezzel a lelkülettel követi majd a rendes szinódus a mostani rendkívüli szinódust.

A közvélemény nehezen tudta kezelni azt a tényt is, hogy az egyház egyrészről ragaszkodik hagyományos tanításához a házasság felbonthatatlanságáról, valamint, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre, másrészről az evangélium szellemében új pasztorális utakat keres a nem rendezett kapcsolatokban élők lelki segítésére. Az egyéni lelki gondozáson túl az egyházi közösség részéről van elsősorban szükség olyan befo­gadó szeretetre, amely nem ítélkezik. Milyen könnyen formálunk elmarasztaló véleményt ugyanis magunkban azokról, akik elváltak, otthagyták a családjukat, a ho­moszexuálisokról nem is szólva. Ennek külső kifejező­dése a távolságtartás, sokszor a kirekesztés.

A szinódus nagyobb lelki érettségre hív mindannyiun­kat abban, hogy mint egyházi közösség egyszerre le­gyünk képesek mélyebben megélni és gyümölcsöztetni a házasság szentségében rejlő kegyelmeket, és ember voltuknál fogva értékes kincsként tekintsünk azokra is, akik valamilyen szempontból távolabbra kerültek a keresztény ideáltól.

Fotó: Magyar Kurír

Új Város – 2014. november