Mobillal a buszon
N é z ő p o n t |
A kommunikáció illemtana |
Új Város – 2014. október |
Mobillal a buszon Haáz Andrea |
A mobiltelefonról általában azt gondoljuk, összeköti az embereket, és azért fejlesztették ki, hogy elősegítse a kommunikációt. Mégis néha úgy érzem, inkább elválaszt és korlátokat épít, mint kapcsolatot.
Nagyvárosban élek, napi utazásaimhoz a közösségi közlekedést használom. Természetesen a mobilon utolérnek utazás közben is. Ha halaszthatatlannak tűnik a hívás, természetesen felveszem a telefont. De igyekszem lényegre törően válaszolni a kérdésekre és rövidre fogni a beszélgetést különösen akkor, ha nagy a tömeg. Teszem ezt azért, mert azt gondolom, a magánéletem nem tartozik ismeretlen emberekre és nem is kívánom őket ennek részleteivel terhelni.
Engem különösen zavar az is, ha nekem az utastárs magánéletének intim részleteibe kell bepillantanom – akaratomon kívül. Rengeteg beszélgetésnek és élethelyzetnek voltam már fültanúja egy-egy utazás alatt: szerelmi vallomásnak, párkapcsolati tanácsadásnak, családi veszekedésnek. De volt, hogy olyan valaki szállt fel a buszra, aki éppen összetörte az autóját és a teljes biztosítási és szervízelési ügyintézést, valamint a balesettel kapcsolatos, barátainak tartott friss élménybeszámolóját is végighallgathattam. Sok ember nem vesz tudomást a környezetéről, és olyan hangerővel telefonál, hogy akarom vagy sem, de beszippant az életébe. Emiatt úgy kerülök vele kapcsolatba, hogy valójában nem vagyunk kapcsolatban. Önkéntelenül „kukkulóvá” válok. Szívesen meghallgatnám, ha megismerném személyesen és a kapcsolat kölcsönös lenne. De ez a kényszerhelyzet inkább korlátokat épít közöttünk.
Valószínű a gondommal nem vagyok egyedül. Nemrégen olvastam egy hírt arról, hogy Párizsban a közlekedési vállalat külön kampányt indított, hogy figyelmeztesse az utasokat, ne mobilozzanak a járműveken másokat zavaró módon,
Már főiskolára jártam, amikor otthon vezetékes telefont kaptunk. Emlékszem szüleimmel együtt tanultuk a telefonhasználat szabályait, mit illik, mit nem. A mai illik–nem illik típusú útmutatásokba érdemes lenne a mobilkommunikációra vonatkozó részeket is beleírni.
Üdv minden olvasónak!
Mint üzletember kezdettől fogva él bennem az “akárhonnan” való kommunikáció lehetősége. Az első mobilom egy vállra akasztható, 4 kilós, táska-méretű készülék volt, ma pedig már okostelefonon keresztül vagyok kapcsolatba a barátaimmal és kollégáimmal is.
Andrea cikke felidézi elöttem a mobiltelefon magyarországi hőskorát, amikor – így visszatekintve többnyire joggal- ‘bunkófon’-nak vagy ‘tahófon’-nak nevezte a köznyelv a mobilt. Ahogy olvasom az írást a készülékméretek csökkentek, a telefonálás kultúrája viszont alig fejlödött.
A modern eszközök használatát szerintem nem elutasítani kell, hanem megtanulni és ha lehet megtaníttatni másokkal is erre.
Ebben sokat segíthet az Új Város is!
Kiváncsian várom a további hozzászólásokat is!
Viszonthallásra!
László
Nem èrtek egyet a cikk írójával. Legalább is nem èrtem, mièrt hegyezte ki mondanivalóját a mobiltelefonra. Vègül is mennyivel más, ha egy tömegközlekedèsi eszközön kèt ember egymással beszèlget, s ez èn mint harmadik, ha akarom, ha nem hallom ? Amúgy èn az èrdekes beszèlgetèseket szeretem hallgatni attól, hoigy nem ismerem a másikat, vagy másik feleket. Persze vannak olyan társalgások amit jobb volna nem hallani… Vagyis nèha sokkal jobb lenne a csend. Ha mèrtèkletes a csevely, èn tőlem hadd szóljon. ☺ A sima mobilozásnál sokkal jobban zavar a káromkodás ès a kosz a járműveken. További jó utat !
Hű, én pedig nagyon-nagyon egyetértek a cikk írójával. Gyakorlatilag mindenben. Ugyanazokat a kellemetlen tapasztalatokat éltem át, mint ő.
És egyetértek Emesével is: engem is jobban zavar a kosz és a trágárság. Sőt, az is, ha két utastársam olyan beszélgetést folytat mellettem, amit – Emese szavaival élve – jobb volna nem hallani. Ám nekem az a tapasztalatom, hogy ilyen beszélgetéseket mobilon gyakrabban és hangosabban bonyolítanak az emberek, mint egymás mellett állva vagy ülve.
Amúgy engem ebben az egész mobiltelefon-kultúrában (kulturálatlanságban?) az zavar a legjobban, hogy egy tárgy, egy kütyü minden fölé tud értékelődni, a tulajdonosa számára a legfontosabbá válik a csöngése pillanatában, még a mellette lévő felebarátnál is fontosabbá. De sokak számára még Istennél is fontosabbá!
Okti/Kovács Október