Amikor szót kér a Szentlélek
Interjú
ÖKUMENIZMUS
A kapcsolatok gyümölcseit tapasztaljuk a keresztények között és azt keressük, ami összeköt – többek között erről beszélgettünk Pataky Alberttel.
Honnan az ökumenizmus iránti elkötelezettség?
Mindig is ökumenikus voltam. Nagymamám, az egyház egyik alapító tagja nagyon nyitott lelkületű volt, szeretetteljes testvéri kapcsolatban állt a katolikus pappal is. Én ezt a légkört szívtam magamba. Közben Pécsett olyan pünkösdiekkel találkoztam, akik szintén ökumenikus beállítottságúak voltak, és ismertem a pécsi katolikus karizmatikus közösséget. Szerintem nem véletlen, hogy abban az időben nyertem Szentlélek-keresztséget, amikor ez a közösség megígérte, hogy imádkozik értem. Már tizenéves koromban nagyon sok katolikus pap és hívő barátom volt, akikkel rendszeresen összejártunk imádkozni.
Talán azért is veszítette el a hitelét a keresztény közösség, mert az első keresztényekről azt mondták „mennyire szeretik egymást”, később meg azt mondták: ez katolikus és gyűlöli a reformátust, ez református és gyűlöli a baptistát… Egyházaink között dogmatikailag lehetnek különbségek, de ha a Szentlélek tüze van ott mindkettőben, akkor ez összeköt bennünket. Ha meg tudjuk élni a lelkiségünket, tisztelve egymást, tanulva egymás értékeiből és közösen állunk a világ elé, az igazi tanúságtétel. Mikor megnyílt a lehetőség, hogy az iskolákban elkezdődjön a hitoktatás, Pestlőrincen a lelkészkör tagjai együtt álltak ki a hittant „reklámozni”, az igazgató és a tanárok legnagyobb meglepetésére.
Az egyháznak arra van szüksége, hogy növekedjen a kapcsolat Istennel, a keresztény közösségben egymással, és ebből táplálkozva a közösségnek a világgal. |
A kereszténység jelenleg a pünkösdi-karizmatikus mozgalom által terjed leginkább. Miért kér magának szót a Szentlélek korunkban? Milyen megújulást kér tőlünk ma Isten?
XIII. Leó pápa a 20. századot a Szentléleknek ajánlotta. A pünkösdi mozgalom pont e század elején, 1901-ben született meg. A 20. század második fele óta az elvilágiasodás jellemzi a társadalmat és a keresztényeket is. Ebben a helyzetben a Szentlélek munkája ugyanolyan fontos, mint az első századokban, és a Lélek erőteljes jelenléte kell ahhoz, hogy az emberek Jézushoz térjenek, hogy átéljék: a kereszténység nemcsak egy dogmarendszer, hanem főként kapcsolat. Kapcsolat a Megváltóval. Ez változtatja meg az életünket, és ebből fakad az emberekhez való viszonyunk. Ilyen alapokon az emberek érzik, hogy a szó hiteles. Mindenki a maga lovát dicséri, mégis úgy gondolom, az egyháznak nem kifejezetten a karizmatikus mozgalomra van szüksége, hanem inkább arra, hogy növekedjen a kapcsolat: kapcsolat Istennel, kapcsolat a keresztény közösségben egymással, és ebből táplálkozva a közösség kapcsolata a világgal, egy jó értelemben vett misszióban.
Igaz, hogy az erkölcsi tanításban a pünkösdi és a katolikus egyház különösen közel áll egymáshoz?
A pünkösdi egyházban a katolikus egyház tömegbázisra találhat, mert itt sokan gyakorolják ugyanazokat az erkölcsi elveket, miközben a katolikusok közül egyre többen elvilágiasodnak. Mi nagyon örülünk annak, hogy a katolikus egyház és a pápa nagyon világosan fogalmaz ezekben a kérdésekben. Ez bennünket is erősít, hogy nem a 19. századból itt maradt csökevény vagyunk, ugyanakkor a katolikus egyháznak is megerősítés, hogy ott vannak milliók a katolikus hitüket komolyan megélőkön túl, akik bizonyítják, hogy lehet így élni.
Mi az, amit hazánkban a pünkösdi egyház beleadhat a sok egyház szimfóniájába? Mit tanulhatunk tőle?
Egyrészt a pünkösdi nagyon biblikus, erősen ragaszkodik a Szentíráshoz. A bakonycsernyei evangélikus lelkész mondta a falumban: olyan jó, hogy vagytok, mert én nem tudtam volna a bibliaórát bevezetni, de mivel nálatok volt, a kicsit többre vágyó híveink kérték, hogy tartsunk mi is. De napjainkban már minden egyház bibliás.
A pünkösdi mozgalom a kegyesség megélését, az Istennel való közösség személyes átélését adhatja: itt átéli az ember, hogy Isten köztünk van. Bár eleinte inkább csúfoltak minket azért, mert felemelt kézzel imádkozunk, mára az istentiszteleteink a nem karizmatikusoknak is vonzóak. Arra ösztönözzük a keresztényeket, hogy bátran éljük meg az Istennel való kapcsolatunkat, és ehhez érzelmek is kapcsolódnak. Hisz érzelem nélkül nincs szerelem, nincs barátság, de még egy focimeccs sincs, a kereszténységben viszont megtanultuk visszafojtani az érzelmeinket.
Pataky Albert a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke és a budapesti Agapé gyülekezet lelkésze. Több mint harminc éve lelkész, huszonöt éve házas, három felnőtt gyermekük van. A világon mintegy 500 millió tagot számláló pünkösdi-karizmatikus mozgalom kialakulásában a metodizmus és a 19. századi ébredési-szentségi mozgalmak hatásai voltak a legjelentősebbek. A mozgalom létrejötte 1900-ban az Egyesült Államokban egy fiatal metodista lelkész, Charles F. Parham nevéhez fűződik. Magyarországon a pünkösdi mozgalom Somogy megyében, Darány községben vert gyökeret először a múlt század húszas éveiben, Pataky Albert amerikai emigrációból hazatért nagymamája, Szalai Józsefné körül. A kezdettől fogva sok gyümölcsöt termő, élő közösség a születő magyarországi pünkösdi prédikátorok számára viszonyítási és találkozási ponttá vált. Napjainkban azon kevés egyház közé tartozik, melynek létszáma tíz év alatt nem csökkent, sőt 15%-kal nőtt. |
A harmadik, ami a pünkösdieknek mindig is erőssége volt: a világiakkal való közösség és egy ebből fakadó erős szociális érzékenység. Nem zárkóztak be a maguk kis mozgalmába, hanem benne éltek a társadalomban, odafigyeltek a szükséget szenvedőkre.
Mik a kihívásaink?
Hallottam olyat idős házaspártól, hogy egyre szerelmesebbek. Ez nagyon fontos, a hívőnél azt jelenti, hogy nem csak az marad meg, hogy minden nap komolyabb hívő leszek, hanem megmarad az Isten iránti lelkesedés, és ehhez meg kell újulni. Ebben a Szentlélek profi, ha teret adok neki, Ő tudja, hogyan lehet megújítani a szeretetet.
Ez nemcsak személyes szinten igaz. Egy lelkiségi mozgalom 30-40 év alatt elveszíti a lelkesedését és erejét. Tehát kell az intézményesülés, e nélkül szétfolyik, sőt megszűnik. Ha pedig csak intézményesül, akkor ettől szűnik meg. Egyszerre kell megélni az intézményesülést és megőrizni a mozgalmi jelleget. Ez a kihívás a Fokoláre számára, és ugyanúgy a pünkösdi egyház számára is. Nem biztos, hogy a Szentlélek ott akar lenni, ahol mi totyorgunk. Ő gyakran ott mozog, ahova az ember nem akar menni. Arra bátorítom a közösséget, hogy legyen nyitott a Szentlélek mozgására.
Prokopp Katalin
Amikor szót kér a Szentlélek
Új Város – 2014. július -augusztus