Sokszínűség

Tóth Pál

Az egység fontosabb a konfliktusoknál. Az ellentéteket azonban nem kerülni kell, hanem szintézisbe hozni egymással.

Előző számunkban azokat a szempon­tokat kezdtük el elemezni, melyeket Ferenc pápa gondol­kodásunk alappilléreinek tart. Első megállapítása az volt, hogy az idő a tér felett áll, azaz a fejlődést szolgáló, hosszabb távú folyamatok fontosabbak a pillanatnyi sikereknél, amelyeket úgy tudunk elérni, hogy kisebb-nagyobb hatalmi pozíci­ókra törekszünk. Vegyük most közösen fontolóra a második ilyen elvet, amely az egység és a konfliktusok helyes értelmezését tárja elénk.

Mind az egység, mind pe­dig a konfliktus fogalma tisztázásra szorul. Az elsőt általában pozitívan, a má­sodikat pedig negatívan szoktuk értékelni. Az el­múlt évtizedek eseményei, a XX. századi diktatúrák és a második világháború után kialakult plurális és demokratikus társadal­mak arra késztetnek ben­nünket, hogy árnyaltabban lássuk ezt a kérdést. Az egység fogalma – mai felfogásunk szerint – már nem a hasonló gondolko­dású és érzelmű emberek társadalmilag aránylag ho­mogén csoportjának össze­tartozás-élményét fejezi ki. Sokkal inkább a gondolko­dásmódját, etnikai hova­tartozását, politikai törek­véseit tekintve különböző személyek és csoportok in­tegrációját értjük rajta. Ez az egység tehát a külön­bözőségeket harmóniában összefogó egység. Ebben az új szemléletben a konf­liktusok is játszhatnak po­zitív szerepet, amennyiben folyamatosan arra serken­tenek, hogy lépjünk túl saját korlátainkon, keres­sünk közös megoldásokat.

A különbözőség értéke

Az első fontos lépés annak felismerése, hogy a külön­bözőség érték. Igaz ez az egyház belső életére, de az egész társadalomra is. Az egyházban a sokszínűsé-get elsősorban a Szentlélek ajándékai, a különböző karizmák jelenítik meg. Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy maga a Szentlélek az, „aki az ajándékok sokféle és változatos gazdagságát létbe hívja, egyben ő maga hoz létre egy olyan egységet, mely soha nem uniformitás, hanem vonzó, változatos harmónia” (117). Ezt a változatosságot azon­ban hétköznapi szinten sokszor nagyon nehéz elfo­gadni. Jól érezzük magunkat az ismerőseink, baráta­ink körében, és ösztönösen azok társaságát keressük, akik hozzánk hasonló mó­don gondolkodnak, és élet­módjuk nagyban hasonlít a miénkhez. Néha még az egyházi közösségekben is tapasztalható ez, a széle­sebb társadalomról nem is beszélve.

Az evangéliumi szeretet arra hív azonban bennün­ket, hogy minden ember­ben, minden csoportban fedezzük fel Isten aján­dékát, amelyik más, mint amit mi kaptunk Istentől. Chiara Lubich 1949-ben így ír erről: „A kereszté­nyek valaha lelkük mélyén keresték Istent. Mintha egy hatalmas virágoskert­ben álltak volna, ahol csak egy virágot csodáltak., és nem vették észre a többit. Isten tőlünk azt kéri, hogy figyeljünk minden virág­ra, mert mindegyikben Ő van jelen.” Chiara arra is figyelmeztet bennünket, hogy Isten képét nem csak azokban kell meglátnunk, akikben tündökölnek a keresztény erények, ha­nem mindenkiben, még a bűnösökben is, akik a kifosztott tabernákulum-hoz hasonlítnak. „A helyesen értelmezett kulturális sokféleség nem sebzi meg az Egyház egységét” – folytatja Ferenc pápa, sokkal inkább segít bennünket abban, hogy az egyház életét a Szenthá­romság mintájára formál­juk. „A Szentlélek, akit az Atya és a Fiú küld, alakítja át a szívünket és tesz ké­pessé arra, hogy belépjünk a Szentháromsággal való tökéletes közösségbe, ahol minden megtalálja a maga egységét. Ő építi Isten népe közösségét és harmóniá­ját.” A különbözőségek te­hát egészséges dinamikát hozhatnak a társadalom életébe, és az egymástól eltérő elképzelések és az építő bírálatok a fejlődés mozgatórugói lehetnek.

A konfliktus

Az eltérő nézetek és ál­láspontok azonban nem egykönnyen rendeződnek harmóniába. Sokszor ered­ményeznek tartós szem­benállást vagy szakadást. „A konfliktussal találkozva egyesek egyszerűen csak szemrevételezik, majd to­vábbmennek, mintha sem­mi sem történne, és mos-

ák kezüket, hogy tovább folytathassák az életüket. Mások úgy bocsátkoznak bele a konfliktusba, hogy rabjai lesznek, elveszítik a távlatot, saját zavarodott­ságukat és elégedetlensé­güket rávetítik az intézmé­nyekre, s ezzel lehetetlenné válik az egység” – elemzi a helyzetet a pápa. Ilyenkor „elveszítjük a távlatos gon­dolkodást, beszűkülnek a horizontjaink és valóságér­zékelésünk töredékes ma­rad” (225).

A keresztények feladata ez­zel szemben az, hogy a konf­liktussal szembenézzenek. A „konfliktust el kell viselni, meg kell oldani és egy új folyamat összekötő láncsze­mévé formálni” (225) – érvel a szentatya. Chiara számára minden konfliktus mögött az elhagyott Jézus arca rej­lik, a vele való személyes ta­lálkozás adhat nekünk erőt arra, hogy szembenézzünk a legnehezebb helyzetek­kel is, és szeretetet vigyünk oda, ahol szeretet nincsen. Így lesz az elhagyott Jézus az „egység kulcsa” minden emberrel.

Közösségalkotás

Idézzük tovább Ferenc pápát: „Így a különböző­ségek ellenére lehetővé válik a közösségalkotás, de ezt csak olyan nemes személyek tudják meg­tenni, akikben megvan a bátorság arra, hogy túllép­jenek a konfliktusos fel­színen, és a többieket leg­mélyebb méltóságukban lássák. Ehhez van szükség a társadalmi barátság fel­építésének elengedhetet­len alapelvére: az egység a konfliktus felett áll. Így a mélyebb értelemben és kihívásként értett szoli­daritás történelmet építő stílussá válik, éltető kör­nyezetté, amelyben a konf­liktusok, a feszültségek és ellentétek változatos egy­séget alkothatnak, amely új életet fakaszt. Nem azt jelenti, hogy szink­retizmusra vagy egymás elnyelésére, hanem hogy magasabb szinten való megoldásra irányulunk, amely megőrzi a szemben álló pólusok értékes fe­szültségét.” (227) ■

Szempontok a közös feldolgozáshoz   A családom, a baráti köröm, az ismerőseim, akik között otthon érzem magam. Lehet, hogy itt is vannak konfliktusaim valakivel? Hogyan tudnám feloldani azt? Kik azok, akikkel nem értek egyet és akikkel nehezen tudnék közössé­get vállalni bármiben is? Egy másik egyházi csoport, egy másik felekezet vagy vallás, egy másik politikai párt tagjai vagy a szom­szédos település lakói? Tudnám-e keresni közülük bárkinek a társaságát? Ferenc pápa arra hív, hogy menjük a „lét perifériáira”. Kikkel találkozhatom ott? Képes vagyok-e szóba elegyedni valakivel, akinek jelentős kérdésekben más a felfogása? Meg tudom őt hallgatni érdeklődéssel?

Társadalom –  Sokszínűség

Egység és konfliktus

Új Város – 2014. április