Sajnálatos módon a mai kultúrában a házastársi hűség értéke nem foglalja el az őt megillető helyet. Ezért is fontos a tanúságtétel.

A házastársak között megélt egység jelenti a hűséget. A hűség tehát nem csak adott szavunk betartása vagy az, hogy  nem hagyjuk el a másikat. Azt jelenti, hogy napról napra megkötjük a szövetséget, mely által készek vagyunk a másiknak ajándék lenni, a másiknak kedvében járni, a másikkal minden nap megújítani házastársi életünket, túltéve magunkat a megszokottságon és a fáradtságon, valamint, hogy párbeszédet tudjunk folytatni. Amikor házasságunk kissé nehéz időket él meg, jó, ha megállítjuk egy harmadik személyről való fantáziálásunkat, aki talán szebbnek és kellemesebb társaságnak tűnhet hitvesünknél, azt gondolván, hogy vele tényleg boldog lehetnék. A hűség azt is jelenti, hogy hiszünk a szentség kegyelmében, tudjuk, hogy az egység olyan valami, amit óvatosan kell őrizni, amire a legjobban kell vigyázni. Ha egy kemény megpróbáltatásnak vagyunk kitéve – mert senki sem gondolhatja, hogy az ő életében nem lesznek kísértések –, bátran meg kell nyitnunk a szívünket egy olyan személynek, akiben megbízunk. Ez nem csupán akkor érvényes, amikor meginog a hűség, amikor bizonyos problémák merülnek fel a házasságban, amikor az idő múlásával egyre jobban azt érezzük, hogy nem értenek meg bennünket.

Bátornak kell lenni ahhoz, hogy túl tudjunk lépni ezen a krízisen, mielőtt túl késő lenne. Gondoljunk arra, ami az Apostolok Cselekedeteiben áll. Az első keresztények, amikor visszatértek a közösségbe, ellent tudtak állni a kísértéseknek. Fontos, hogy a megfelelő személyre bízzuk magunkat, aki képes a diszkrécióra, de az is elengedhetetlen, hogy elmenjünk gyónni. A gyónáson keresztül megbékélünk Istennel és teljes mértékben újra tudunk kezdeni, hiszen Isten nemcsak megbocsátja, hanem el is felejti minden bűnünket. Az, hogy az ember megtegye saját részét, lényeges, de nem maradhat el az a közösségi megbeszélés sem, ami a házastársunkkal történik. Ehhez szükséges a legnagyobb bátorság és a legnagyobb alázat. Belenézni a másik szemébe és elmondani, hogy mi is történt, nem annyira a részleteket, mint magát a történetet, ez kér valamit, és nem is keveset. Nem szükséges a klasszikus hűtlenségre gondolni, elég arra, amit Jézus például az ötödik parancsolat kapcsán mond: „Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával.” (Mt 5,21) Elegendő az, ha őszintén segítséget kérünk a másiktól, ha gondolataink valaki másnál járnak, ha szívesebben töltjük az időt egy munkahelyi kollégánkkal vagy olyan valakivel megyünk el csak úgy sétálni, akiről azt gondoljuk, hogy megértő és befogadó. Mindannyiunknak törekednünk kell arra, hogy megelőzzük a bajt, amivel egyedül senki sem tud megbirkózni, legfeljebb ideig-óráig. Ha tanúságot teszünk arról, hogy a szeretet képes minden nap megújulni, akkor lesz hatékony a megelőzés és akkor tudunk hinni abban, hogy nincs olyan űr, melyet Jézus be ne töltött volna az ember iránti szeretetével.

Anna Maria és Danilo Zanzucchi
az Új Családok Mozgalom római
találkozóján elhangzott válaszából
Fordította: Tóth Judit

Fotók: CN