„Családi sportnapot szervez a Káposztási Családok Egyesülete az autómentes nap alkalmából lezárt Homoktövis utcában. Lesz pl. sorverseny, kötélhúzás, bográcsozás, ugrálóvár, célbadobás.” – olvashatták az újpesti járókelők a rendezvény plakátjára írottakat. Lapunk a helyszínen érdeklődött az esemény hátteréről, létrejöttéről.

Több mint kétszáz fős rendezvény közepébe csöppentünk a budapesti Jégpalota szomszédságában lévő kiserdőnél, ahol két egyesület összefogásából született meg a félnapos családi program egy kellemes őszi napon. Itt találkoztunk Prokoppné Teveli Petra hosszútávfutó olimpikonnal, aki a Közös Sport Egyesület egyik alapító tagja: „Ez az első ízben megrendezett Erdőközi Családi Sportnap, amelyet a Közös Sport Egyesület és a Káposztási Családok Egyesülete szervezett meg. – világított rá Petra az esemény alapjára. – „Az autómentes világnap alkalmából az önkormányzat a Homoktövis utca egyik útszakaszát lezárta az autóforgalom elől, így ezt megkaptuk a rendezvényre. Sportnapot a mi egyesületünk már többször szervezett, aztán egy idő után már nem volt kapacitásunk arra, hogy egy ilyen komoly kaliberű rendezvényt levezényeljünk. Ezért fogott össze a két egyesület.” S bár egy ilyen napnak nyilvánvalóan a sport a lényege, láttunk kézműves sarkot, ökosátrat, ugrálóvárat, volt szervezett ügyességi verseny és persze szabad sportolási lehetőség is.
A másik szervező egyesület részéről Smohay Ferenc tájékoztatott minket. „Én a Káposztási Családok Egyesületét képviselem, ennek az egyesületnek az a célja, hogy közösséggé szervezze a Káposztásmegyeren élő családokat, kapcsolatokat alakítson ki a helyi lakosok között, felvegye a kapcsolatot az önkormányzattal, annak intézményeivel. A történetünk egy levelezőlista elindításával kezdődött. Elsősorban kisgyermekes családok léphettek így könnyen kapcsolatba egymással, mára már több száz tagot számlál ez a lista… Régóta ott van bennünk az igény, hogy közösségben létezzünk és nagy öröm, hogy ez a környékünkön is sokakban megvan.” Amikor arra terelődött a szó, hogy konkrétan ez a sportnap mit tud felmutatni a társadalom számára, szóba került a civil kezdeményezések hiánya, az individualista szemlélet, és az ezekre választ adó közösségi látásmód. „Gyakorlatilag szeretnénk valamit adni a társadalomnak a sport által” – foglalta össze Petra. „A sport segítségével megszólítani az embereket és közösséget teremteni.” A beszélgetés közben feltűnt, hogy Smohayék és Prokoppék is kisgyermekes családok. Ilyenkor azonnal felvetődik a kérdés, hogy miként lehetséges a családi élet, az egyesülettel való foglalkozás és a mindennapi munka összeegyeztetése. „Nem könnyű egy ilyen sportnap megszervezése. A gyerekfektetés utáni esti órákat tudjuk kihasználni – hiszen főként ekkor tudunk valamit  tenni –, illetve az is nagy segítség, hogy nem vagyunk egyedül, vannak segítő családok, akikkel meg tudjuk osztani a feladatokat. Azért is jó ez a kooperáció, mert mindenkinek van erőssége, ahol be tudja vetni magát” – válaszolt kérdésünkre Petra.
Tovább haladva a résztvevők között azon kezdtünk töprengeni, vajon hogyan érvényesülnek a Közös Sport Egyesület célkitűzései, melyekről Petra is beszélt. Néhány perc múlva az egyesület futó szakosztályának egyik tagjával Zakariás Imrével találkoztunk, aki szívesen mesélt nekünk személyes benyomásairól. „A futó szakosztályhoz tartozom. Nekem az egyesület főként módszertant és társaságot ad a futáshoz. Én alapvetően egyedül szeretek futni, szerintem a magányosok sportja ez, de ha az ember tudja magát mihez mérni, miben tud előrelépni, hogyan tud előrelépni, az nagyon jó. Arról is tudunk beszélni, hogy ki merre szokott futni, miért ott, mennyit fut, mennyi idő alatt… stb. Nem a profizmus miatt, hanem az egészséges életért. Ebben is segít az egyesület.”
Az ügyességi verseny egyes állomásait végigjárva egy ’Mérges-tó’ mellett vitt el utunk. Rögtön rá is kérdeztünk a feladatot koordináló Láncos Lászlónál, hogy mit akar jelenteni ez a hely és hogyan kapcsolódik a nap célkitűzéséhez. „Ez egy ’Mérges-tó’, legalábbis mi most így hívjuk. A közepén van egy kincs, ami egy bója. A csapatból egy vállalkozó szellemű, bemászik a kötélen, a többiek pedig úgy húzzák a kötelet, hogy bele ne érjen a ’tóba’. Időt mérünk és amelyik csapat a legjobb időt produkálja, az lesz az első ebben a számban. Általában családok, iskolai csapatok állnak össze. Az a jó ebben, hogy a sport az a nyelv, amelyet mindenki beszél. Összehozza a gyerekeket, felnőtteket, családokat, és kapcsolatok épülnek.”
„Ez egy dzsungel szeretne lenni.” – kezdte Fábri Klári a következő hely bemutatását. És valóban. A gömbérzéket és célzási képességet igénylő állomás színeivel és hangulatával egy dzsungelre emlékeztetett. „Családi együttműködés eredménye, édesapámé az ötlet, mi a húgaimmal pedig megvalósítottuk. Munka közben jöttek az újabb és újabb ötletek mit hova lehetne tenni.” – Talán mondani sem kell, de a dzsungel gyümölcseit látva megéheztünk. Szerencsénkre a közelben rotyogott az ebéd, ahol egy önkéntes szakács, Keleti László várt bennünket és a finom gulyás mellé kiváló zárszóval is szolgált, mely feltette a koronát erre a tartalmas napra: „Lányom tavalyi születésnapja alkalmából néhány akkori vendégünket megkínálhattam az általam készített vaddisznópörköltből. Innen eszkalálódott a dolog, hogy ’na, ez a gyerek tud főzni!’ – és felkértek, hogy ezen a sportnapon is készítsek valamit. Azért jó ez a mostani rendezvény, mert civilektől induló kezdeményezés, az emberek akaratából, elhatározásából jött létre. Itt megvan az alap, és ha mások látják ennek a gyümölcsét, akkor egyre többen tudnak ehhez csatlakozni. Ilyen a bográcsgulyás is, örömet okoz, barátokat szerez…”

Fotók: Tóth Pál