Szíves invitálás
Bevallom, némi nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, amikor még kockázattal járt, ha valaki elment a máriapolira, a Fokoláre Mozgalom találkozójára. Volt abban egy csipetnyi hősiesség, hogy összegyűltünk a budakeszi erdőben vagy elmentünk az attyapusztai remeteségbe, hogy néhány napra egy kis modern keresztény társadalommá alakítsuk át az életet magunk között és hassunk valamennyire a környékre is. Fészerben aludtunk, tábori mosdóban tisztálkodtunk, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt. Aki nagy várakozásokkal érkezett, az hamarosan csalódott, és a második napon többen csomagolni készültek. A szeretet városába jöttek, de egyik kellemetlenség a másik után. Aztán a kegyelmi pillanat, annak megértése, hogy nekem kell elkezdenem szeretni. Mintha hirtelen megfordult volna minden, má sok lettek a körülöttem lévő emberek. Mennyi érdekes történet, mennyi hasznos felismerés! A körülményekből fakadó nehézségek pedig bagatellnek tűntek. Meg aztán a készülés a színes estére, a közös produkciók, amelyek nehézkesen születtek meg, de az utolsó pillanatban készen álltak. Hatalmas élmény arról, hogy mi történik akkor, ha az ember félreteszi saját elképzelését és elkezdi továbbgondolni és kibontakoztatni a másik ötletét. Sokszor tapasztaltuk meglepve, hogy saját, félretett gondolatunkat a másiktól kaptuk vissza.
Ma talán még jobban, mint valaha a közösségi élmények virágkorát éljük. A sörözések, a kirándulások, az állandó kontaktusban levés egyetlen nagy szociális eseménnyé formálja az életünket, amelyben úgy úszkálunk, mint hal a vízben. A lelki programok pedig szép és mély pillanatokkal ajándékoznak meg bennünket, merítünk belőlük és bearanyozzák közösségi létünk. De vajon felforgatnak-e minket?
A máriapoli a régi ember halála és az új ember születése, közös tapasztalat, amely arra formálja a résztvevőket, hogy úgy gondolkodjanak és cselekedjenek, mint Jézus. Ezekben a napokban intenzívebbé válik a közösség Vele, aki jelen van az Igében, amelyet a jelenlevők az egész nap folyamán igyekeznek tettekre váltani, ott van az Eucharisztiában, amelyből nap mint nap táplálkoznak, és ott van a felebarátokban is. Az idei év különleges alkalom lesz arra, hogy egészen új módon fedezzük fel egymást: a mellettem levő, igaz, más mint én, de ő is egy „én”, és ha elég mélyre tekintünk, akkor rátalálunk lelki rokonságunk igazi alapjára: benne is, bennem is ott van Jézus, aki különbségeink ellenére eggyé tesz minket.
A máriapoli nem egy sajátos csoport találkozója, hanem egy nép jelenik meg majd Zánkán, ahol lesznek egyre lassuló idősek és villámgyors fiatalok, a gazdaság iránt érdeklődők, meg fotósok, bőbeszédűek és hallgatagok. Egy sziget a mai társadalomban, ahol Jézus él az ott lakók között. És a negyedik nap végén, amikor hazafelé utazol furcsának és idegennek fogod érezni azt a világot, ahová visszatérsz, mert megtapasztaltál valami újat, ahol az ember igazán otthon érzi magát. De nem egy szép emléket őrzöl, mert tudod, hogy sokan vágynak és várnak arra, amiben te kivételes ajándékként részesültél.
Fotók: Papp Gábor