A vidék Magyarországon – Magyarország vidéken. Gondolatok a vidék kö­zösségi helyzetéről és lehetőségeiről.

Hazánk vidéki térségeire egyszerre igaz a kincsek, az erőforrások sokasága és azok aktív vagy kényszerű el­hanyagolása, parlagon hagyása. Pedig vidéki településeinkben, térségeinkben megannyi lehe­tőség rejlik.

Természeti értékek és épített környezet, termőföld és a haszonállatok, (közösségi) hagyományok, régi mesterségek ismerete és azok átörökítésének, megújításának képessége. Mind­ez azonban többnyire szunnyad, illetve hanyatlik, mert az elmúlt évek, évtizedek arra tanították a vidéken élőket, hogy mindezekre nem lehet, nem érdemes építeni.

Az alapvető kérdés tehát az, hogy miképpen szőhető (újra) települé­seink közösségi szövetrendszere, hogyan tehetők az emberek ké­pessé – vagy mondjuk inkább azt, hogy kompetenssé – közösségük helyzetének értékelésére, értelme­zésére, majd sorsuk alakítására.

A család megerősítése

E fejlesztő folyamatok alap­ja a legszegényebb, leginkább sérült társadalmi szerkezetű térségekben csak a család meg­erősítése lehet. Látni kell, hogy e téren (is) mekkora az űr: a családalapítás előtt álló fiata­lok, de még családos emberek is alig-alig rendelkeznek a családi kompetenciákkal. Mit értünk ez alatt?

• A képességet a család alapításra, a bizalomra, a kölcsönös elfogadásra, a sze­retetre épülő kohézió megte­remtésére és fenntartására, a családtervezésre, a gyermek vállalására és nevelésére.
• A fiatalok és a felnőttek képességét a család és a hiva­tás összeegyeztetésére.
• Az idősek képességét a család életébe tagolódó aktív életvitelre.
• A családok képességét arra, hogy az együtt élő gene­rációk közötti különbségeket erőforrásként tudják felhasz­nálni

Közösségi kompetenciák fejlesztése

A családi kompetenciák fej­lesztése persze városainkban, országunk urbánus vidékein is elengedhetetlenül fontos. Az erő­forrásait már-már teljesen felélő, mélyszegénységgel, nyomorral sújtott rurális (falusi) vidékeinken azonban mindennemű fejlesztés alapját kell(ene) jelentenie. Ez az a bázis, amelyre biztonsággal építhető a következő lépcső­fok, a közösségi kompetenci­ák fejlesztése. Miket tartunk e kompetencia főbb elemei­nek?

• A globális világtársada­lomba tagolódó nemzeti, illetve helyi társadalom tagjá­nak képességét arra, hogy kö­zösségi, illetve egyéni érdekeit, ér­tékeit felismerje, megfogalmazza és képviselje.
• A formális és nem formális keretek között működő közössé­gek, szervezetek kialakításának és működtetésének kompetenciáját, mely magában foglalja az egyén és a közösség képességét arra, hogy más személyekkel, közössé­gekkel együttműködést alakítson ki, új értékeket teremtsen mind az egyén, mind a közösség és a társadalom dimenziójában.

Kapcsolatok újraépítése

Tudnunk kell azt is, hogy a közösség csak lépcsőfokonként alakítható ki. Elsőként a kap­csolatot kell újrateremteni az emberek között. Találkozniuk kell – a szórakozást jelentő vagy sok esetben inkább a világ el­viselhetőségét biztosító – kocs­mai alkalmak mellett a település név- és születésnaposait, továbbá újszülöttjeit és házasait közösen megünneplő alkalmakkor, az 1-2 havonkénti batyus bálon, egy kö­zösségfejlesztési folyamat inter­júinak közösségi beszélgetésein. Ezeknek a találkozásoknak – és persze egyebek – során a telepü­lésről folytatott párbeszédben fo­galmazódnak meg azok az ügyek, amelyeket közösen lehet, illetve lenne érdemes megoldani. Ilyen például a település autóbuszvá­róinak felújítása, az egymás hob­bijainak megismerését és elsajátí­tását lehetővé tevő tanulókörök kialakítása, de akár az önkor­mányzat által kényszerűségből bezárt közösségi ház újranyitása és egy, erre a célra létrehozott civil szervezet által való működtetése. A tevékenységek minél összetetteb­bek annál inkább igényelnek szer­vezett, illetve szervezeti kereteket. A szervezet pedig – miközben átéli a szervezetfejlődés tipikus lépéseit – egy idő után közösséggé érik.

Helyi erőforrások

Az előbbiekben írtuk: egy-egy te­lepülés fejlődése, fejlesztése akkor lesz biztonságos, fenntartható, ha az adott település megfelelően támaszkodik a helyi energiákra, erőforrásokra. Ez jelenti például a természeti és épített vagyont, a hagyományokat, szokásokat, a helyi lakosok szaktudását, a vállal­kozásokat, az aktív közösségeket. Településeink fejlődése szempont­jából kulcskérdés tehát, hogy is­merjék saját értékeiket, erőforrá­saikat és legyenek tisztában azzal, hogy miképpen mobilizálhatják, hasznosíthatják azokat saját kö­zösségük társadalmi-gazdasági fejlődése, fejlesztése érdekében. A helyi erőforrások feltárása, azok felhasználása, hatékonyságá­nak növelése azonban nem jelentheti a külső erőforrások bevonásáról való lemon­dást. Nem eredményezhet továbbá bezárkózást sem. Ahogyan mi emberek is csak közösségben, kapcsolataink, viszonyaink által, azokban és azokon keresztül vagyunk értel­mezhetőek, úgy az egyes települé­sek, térségek is csak egy élénk tér­ségi, megyei, országos, határmenti és európai kapcsolatrendszerben lelhetik meg jövőjüket. A külső erőforrások kapcsán tehát nem a leválás, hanem az azoktól való kiszolgáltatottság mértékének csökkentése a cél. Településeink tehát akkor és úgy biztosíthatják hosszú távú fejlődésüket, ha egy­szerre figyelnek befelé, azaz tárják fel erőforrásaikat és növelik azok kihasználásának hatékonyságát, és kifelé, azaz építik ki és szövik erősebbre térségi, megyei, orszá­gos, határmenti és európai kap­csolatrendszerüket.

Ditzendy Károly Arisztid, Beke Márton

Fotók: Búza Ágnes és Sudár Imre