Olimpiai ábécé (I.)
Egy héttel vagyunk az olimpia után, egy héttel a paralimpia előtt. A sajtó még mindig kiemelten foglalkozik London hőseivel, mi is közreadunk egy négyrészes összefoglalót, mely a XXX. nyári olimpiai játékok legfontosabb momentumaira koncentrál. Gratulálunk a sportolóknak kiváló teljesítményeikhez, olvasóinknak pedig kellemes és hasznos időtöltést kívánunk! Jó olvasást!
Olimpiai ABC (A-F)
A, mint aranyérem
A XXX. nyári olimpiai játékok keretében 302 aranyérem talált gazdára. Ebből az Amerikai Egyesült Államok nemzeti csapata gyűjtötte a legtöbbet, szám szerint 46-ot. Érdekesség, hogy ha nem számítjuk az 1984-es Los Angelesben tartott játékokat, ahol a volt szocialista tömb bojkottálta a rendezvényt és emiatt számos ország távol maradt a legnagyobb sporteseménytől, akkor bizony ez a 46 aranyérem az Amerikai Egyesült Államok mindenkori második legjobb olimpiai szereplését jelenti. Magyarország válogatottja szintúgy nagyszerűen versenyzett, 8 aranyérmünk azt jelenti, hogy húsz esztendő után ismét ott vagyunk a világ tíz legeredményesebb nemzete között az éremtáblázaton. A rendező országok „kálváriája” tovább tart abból a szempontból, hogy az előző nyári játékoknak otthont adó nemzeti csapat nem tudja megismételni négy évvel ezelőtti produkcióját. A Kína által elveszített 13 aranyérem különösen soknak tűnik, pedig előzőleg a legtöbben az ő győzelmükre fogadtak. Meglátjuk, mire jut Rióban a most remek teljesítményt nyújtó brit olimpiai csapat…
B, mint Berki Krisztián
Az Újpesti Tornaegylet lólengés-specialistájára komoly nyomás nehezedett. Világbajnokként érkezett Londonba, és meg kellett birkóznia azzal a teherrel is, hogy legfőbb riválisa (Louis Smith) hazai pályán versenyzett, sok ezer brit szurkoló támogatását élvezve a helyszínen. Berki ráadásul rontott a selejtezőben, az ötödik helyen került a fináléba. Ott azonban nem talált legyőzőre, pazar tornagyakorlatot mutatott be. Hibátlanul teljesített a nagy vetélytárs is, azonban a szebb kivitelezés a magyar sportoló javára döntött. Berki Krisztián szerezte a magyar csapat harmadik olimpiai aranyérmét. Győzelmekor még nem tudtuk (csak sejtettük), hogy pár óra múlva ismét játszani fogják a magyar himnuszt Londonban. "Aranyos" nap volt az.
C, mint Cédric Mandembo
Egyike azoknak a sportolóknak, akik az olimpia után nem tértek vissza saját országukba. Cédric kongói versenyző és a záróünnepség óta még a telefonját sem veszi fel. A nyári ötkarikás játékok utáni disszidálás állandó jelensége, velejárója az olimpiáknak. Éppen ezért a brit hatóságok már felkészülten várták, hogy több sportoló a bevándorlási hivatalt választja a versenyek után első úti célként. Van, aki azért teszi ezt, hogy esélye legyen jobb helyen edzeni és méltóbb körülmények között felkészülni, mások fenyegetések elől menekülnek. A legnagyobb „menekültáradat” az 1972-es müncheni olimpia után indult meg, akkor 117 sportoló nem tért vissza hazájába. Nekünk magyaroknak sem kell messzire mennünk ilyen történetekért, hiszen az egyik legemlékezetesebb eset pont hozzánk kapcsolódik. 1956-ban a Melbourne-be kiutazott csapat több mint fele döntött úgy, hogy nem tér vissza a magyar forradalmat leverő szovjetek közé.
Az, hogy lemaradt a 400 méteres vegyesúszás döntőjéről, valószínűleg saját maga számára volt igazán csalódás. Érmet szeretett volna, a döntőbe sem került be. A 200 méteres pillangóúszás ismét kudarcot hozott. Itt sem jött össze a döntős szereplés. És amikor már minden remény veszni látszott, Cseh Laci pont akkor szedte össze magát. Előkapta rejtett tartalékait és bronzérmet jelentő pozícióban csapott célba 200 vegyesen. Amerikai ellenfeleit nem tudta maga mögé utasítani, de példát adott küzdeni tudásból, megmutatta, hogy igenis versenyző típus. Felállt a padlóról és megcsinálta. Mi pedig ezt csak megköszönni tudjuk és kívánjuk, hogy teremjen még babér a kiváló magyar úszónak Rióban is. Phelps már biztosan nem lesz ott, Lochte-tól viszont még tartani kell. Remek verseny lehet belőle!
D, mint David Rudisha
Dinamizmus és rendkívüli elegancia. Így jellemezte a nemzetközi sajtó David Rudisha futását az atlétika döntők kezdete előtt. De nem csupán ennyit jegyeztek le róla. Davidről tudni kell, hogy rendkívül segítőkész, barátságos, mosolygós és a versenyek végeztével mindig hazamegy a családi ültetvényre, hogy az állatokat gondozza. Volt is honnan örökölnie ezeket a géneket. Édesapja érmet nyert a 4×400-as váltó tagjaként az 1968-as mexikóvárosi olimpián, kiváló atléta hírében állt. Azonban egy másik vonalon is folyt a tehetséges kenyai fiú nevelése. David nem kis részben egy ír papnak köszönheti futótudását. Az évtizedek óta lehengerlő teljesítményű kenyai futók felkészítését a nyolcvanas években egy Írországból érkező katolikus pap kezdte meg. A ma 63 éves Colm O'Connell testvér története külön fejezet az afrikai atlétika történetében. Az általa kinevelt közel 500 világszínvonalú sportoló között van a többszörös világbajnok Wilson Kipketer, a Szöulban aranyérmes Peter Rono, a Debrecenben ifjúsági világbajnoki aranyérmet szerző Isaac Kiprono Songok és nem utolsó sorban David Rudisha is, aki most Londonban világcsúccsal nyerte meg a 800 méteres síkfutás döntőjét.
E, mint Egyesült Államok
Immáron több mint valószínű, hogy az Amerikai Egyesült Államok négy év múlva, Rióban meg fogja szerezni 1000. aranyérmét a modernkori olimpiák történetében. Most 976-nál tartanak. Ha tartják londoni formájukat, akkor ismét az éremtáblázat első helyén zárhatnak. Külön érdekesség, hogy az amerikaiak 16 aranyérmet szereztek a londoni úszó számokban. Ez több, mint amit Spanyolország és Németország együttvéve gyűjtött a teljes olimpián. Nagy kérdés, hogy bárki meg tudja-e szorongatni őket, milyen eredménye lesz négy év múlva az újabb USA-Kína párviadalnak Brazíliában?
É, mint érzelmek
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy mágikus érzés. Nincs hozzá fogható. Az olimpiát nézni egyedülálló élmény, hiszen nem hasonlít egyik másik sportrendezvényhez sem. Persze naiv dolog lenne arról írni, hogy ezt nem próbálják meg kihasználni. A piac törvényei az olimpiákra is beszüremkedtek és sok dolgot meghatároznak. Szponzorok, reklámok, hirdetések, és pénz… a gazdasági érdekek diktálnak megannyi játékszabályt. A londoni olimpia ismét igazolta ezt. Azonban még itt is utat tört magának az az érzés, amitől az olimpia több. A TV képernyője előtt is, de sokkal inkább azoknál, akiknek lehetőségük volt kilátogatni a helyszínekre. A résztvevők beszámolói egytől-egyig csodálatosak. Ünnepi hangulat, emelkedett találkozása a nemzetek sportolóinak, kultúráinak és szurkolóinak. Egy semmihez sem fogható élmény, mely ismét tanúbizonyságot tett róla: a sport eggyé teszi az embereket.
F, mint férfi kézilabda
A magyar férfi kézilabda-válogatottat tudása alapján a 8-10. helyre várta a szakma. Ehhez képest –miután valamennyi magyar szurkoló elfogyasztott egy adag seduxent az izlandiak ellen vívott negyeddöntő során- már a döntő kapujában álltunk. A svédek ellen nüánszokon múlt a meccs és reálisnak mutatkozott az egy gólos különbség a javukra. A bronzéremért a horvátok ellen pedig még talán annyi esélyünk sem volt, mint az elődöntőben. De nem is fontos, hiszen ez a magyar csapat számtalan felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg bennünket, nem véletlenül nyilatkozta Mocsai Lajos szövetségi kapitány a lefújás után: „"A nemzetközi erőviszonyokat és a realitásokat nézve a magyar kézilabdázás számára óriási siker a negyedik hely." – köszönjük fiúk!
folyt.köv.