Ez Isten ügye
Sokan hallhattak már az Együtt az Életért Közhasznú Egyesületről, melynek Frivaldszky Edit az elnöke. Ez az egyesület azokon a várandós anyákon segít, akik bajként élik meg, hogy gyermeket várnak.
Egyik beszélgetésünk alkalmával arról faggattam Editet, hogyan lesz egy hétköznapi egyszerű életet élő ifjú házasból, többgyerekes édesanyából egy Brüsszelben politikusoknak angolul előadást tartó egyesületi elnök.
– Volt már, aki rákérdezett, hogy te miért csinálod ezt, Edó?
– Nem vagyok érintett az abortusz témában, örökbe fogadott sem vagyok. Mégis arra érzek hivatást, hogy valamit tegyek, belülről fakad, hogy tennem kell valamit.
– Miként világosodott meg előtted, hogy erre van hivatásod?
– Jöttek a dolgok velem szemben. Volt egy munkatársam, aki a műtőasztalról fordult vissza beszélgetéseinknek köszönhetően. Ő volt a legelső, konkrét tapasztalatom a témával kapcsolatban. Aztán amikor kismama voltam, és csak a boltba jutottam el, ahol mindig ugyanazzal a három emberrel beszéltem, az egyik eladó lány hozzám fordult: „Nem tudom miért, de neked elmondom, képzeld, babát várok, és még az anyám se tudja.” Nem egy nagy történet, de én akkor megértettem, hogy ez nem véletlen volt. Megint találkoztam valakivel, aki elmondta, babát várt, de elment… vagy abortusza volt, és nem tudja feldolgozni… előjön spontán, nem tudják, hogy én ezzel foglalkozom. Az emberek megnyílnak felém ezen a téren.
– Onnantól kezdve, hogy a kolleganődön segítettél, mi zajlott le benned?
– Egy év legalább kellett. Hívást éreztem Istentől, hogy csináld! Erős hívás volt, ami nagyon is kell, mert azt mindig is éreztem, hogy ez nem Frivaldszky Edit ügye, hanem ez Isten ügye! Itt Ő a „főnök”, arra megyünk, amerre húz.
– Mi volt az első lépés?
– Kerestem egy hasonló tevékenységet végző szervezetet, ott kezdtem szervezetten dolgozni, de az még nem tűnt teljesen az én utamnak, mert nem úgy mentek a dolgok, ahogy szerintem jó, Istennek tetsző lett volna. Sokat vívódtam, meg lehet-e változtatni azt, amiben vagyunk, vagy egy új dolgot kellene elindítani. Mi a helyes megoldás? Nekünk nincs arra pénzünk, fiatal családként, hogy egy egyesületet finanszírozzunk! Súlyos a felelősség. Aztán azt értettem meg, hogy Istennek nem az kell, hogy én finanszírozzam, én csináljam, hanem neki az kell, hogy azt az egy százalékot, azt az egyetlenegyet belerakjam. Akkor azt mondtam, hogy jó, akkor csináljuk. Nézzük meg, hogyan kell egyesületet alapítani. Készítettünk egy alapszabályt. Tíz ember kell hozzá, és a családcsoportunkból vállalkoztunk is rá tízen, de nem tudott eljönni valaki, és csak kilencen voltunk. Az egyik szomszéd viszont szívesen lett alapító tag. Ezek lehet, hogy apró dolgok, de számomra világos, hogy egy-egy apró csodáról van szó.
– Van neked ehhez végzettséged?
– Nem vagyok védőnő, sem egészségügyi dolgozó, pszichológiából szigorlatoztam az egyetemen, pedagógus végzettségem van, angol tanár vagyok és szereztem egy közgazdász diplomát is. Az örökbefogadások miatt van kontroll fölöttünk, végzettséghez kötik a tanácsadást, ki konzultálhat krízisterhes nőkkel, és ott feltétel a felsőfokú pedagógiai végzettség.
– Volt már krízised?
– Volt, amikor babát vártunk. Persze átéltem más mélypontokat is, de a férjem mellettem áll. A család az első, azt leszögeztük. Amikor támogatásra szorulok, azt szokta mondani, megvan a kegyelmed ahhoz, hogy ezt csináld! Például egy politikussal szemben, akivel Brüsszelben voltam, nem tudtam, hogyan viselkedjek, férjem azt tanácsolta: „Légy természetes, add magadat, olyannal úgyis ritkán találkoznak a politikusok.” Krízist okoz még, amikor túlvállaljuk magunkat. Ami továbblendít a krízisen, hogy amit csinálok, annak van értelme! Annyi mindent csináltam, aminek ha volt is értelme, számomra nem volt világos. Például korábban egy multinál könyveltem, volt annak is értelme, csak én nem láttam… Ráadásul, amikor mások problémáit látom, akkor az én problémáim eltörpülnek.
– Nem nyomaszt mások terhe, ha súlyos? Mit kezdesz vele?
– Fölfele küldöm. Még ha valaki el is veteti a gyermekét, fontos, hogy sem a döntése nem a miénk, sem az élete nem a miénk. Amiben tudunk segíteni, azt megtesszük, de nem tudjuk helyette élni az életét. Mostanában nem nagyon kaptam esetet, mert a harmadik gyermekünk még kicsi. Mivel csecsemővel nem nagyon lehet ezt a munkát végezni, ezért pályázatokat írok, e-maileket válaszolok meg, a programokat szervezem. A nemzetközi vonal felerősödött, mert ezt tudtam csinálni legkisebb lányunk mellett is.
– Van konkrét célotok, hova szeretnétek eljutni?
– Mindig csak a következő lépést látjuk. Jó lenne egy fizetett munkatárs, jelenleg mindenki önkéntes.
Istennek kell valaki, aki megy, aki aláír, aki megszervezi a képzéseket és megtartja, átutalja a számlákat. Isten a Mindenható, de mi az eszközei vagyunk. Nagyon fontos a nyelvtudás, és kell egy egészséges „pofátlanság”. Legutoljára, amikor Madridban megszólítottam az Európai Parlament képviselőasszonyát… én is meglepődtem. Ő többek között ezt mondta: „Nézd Edit, van egy szép kép rólad a telefonomban, amikor Brüsszelben beszéltél.” Böjthe Csaba azt mondta nekem nemrégen, hogy aki Isten ügyéért dolgozik, azt Ő vezeti. Ez nagyon sokat segít.
Fehérpataky Rita
Fotó: Frivaldszky család fotóalbumából
Az egyesület foglalkozik válságterhesség tanácsadással, örökbeadással, babakelengye gyűjtésével, kapcsolatban áll anyaotthonnal, és újabban részt vesz nemzetközi konferenciákon azzal a céllal, hogy lassan-lassan az élet sérthetetlensége minden jogszabályban megjelenjen, Európa országaiban megváltozzon a közgondolkodás. |