Megkapóan új lehetőség csillant fel számomra, ahol megélhetjük a kölcsönösséget. Az utóbbi időben a következő kérdések foglalkoztattak egy-egy hétköznapi szentmise kapcsán. Vajon mi, új generá­ciók, kapcsolatban vagyunk-e az Egyház kétezer éves hagyományával? Tudatos párbeszédet folytatunk-e saját keresztény kultúránkkal, hogy azt jobban meg­ismerjük és időszerűen alkalmazzuk életünkre?

Arról van szó, hogy nem akarok félig-meddig részt venni a liturgián, nem beszélni a szimbólumaink nyelvén, vagy hadilábon állni a májusi litániával. Megfordítva: szeretném, ha az Egyház számíthatna rám, hogy egészen bensővé tegyem a kereszténységet és az ezt hordozó hagyományokat.

Mondok egy példát arra, hogyan segítenek engem a felsoroltak. Magamban is tapasztalom azt a korunk­ra jellemző tendenciát, amely az érzelmeknek tulajdo­nít elsősorban jelentőséget. A misén, az imádságban az érzelmi megerősítést várjuk, emotív szempontok szerint válogatunk az Egyház tanításából, és dönté­seinket – egyéni és társadalmi szinten is – gyakran ér­zelmi benyomások mentén hozzuk. Pedig a liturgia az egész embert akarja bevonni az istendicséretbe. Az akaratom, az összeszedettségem, a tetteim – melyeket napközben az Ige szellemében próbáltam megélni – avagy az életvezetésem rendezettsége mind-mind helyet találnak benne. Ha így élek végig egy misét, akkor éppen ahhoz kapok hathatós segítséget, hogy tudatosabb életet éljek. Ehhez azonban nyitottságra van szükség, hagynunk kell, hogy a szentmise való­sága alakítson bennünket, lerombolja előítéleteinket, megválaszolja kérdéseinket. Így egyszerre egységben tudjuk magunkat az egész történelmi Egyházzal, és ugyanakkor hozzájárulunk annak sokszínűségéhez, hiszen a mai kor igényeinek megfelelően váltjuk élet­re hitünk titkait.

Május hónapban felfedezhetjük például a Loretói litánia mélyebb titkát. Mi is élhetjük Mária életét, mi is lehetünk mások számára „bűnösök menedéke”, a „mennyország kapuja” és így tovább.

Még egy szempont: ha nem ismerjük kincseinket, akkor újítani is kontár módon fogunk. Az álmom tehát az, hogy minél több fiatalt meg tudjunk hívni arra, hogy együtt fordítsuk le az evangéliumot a mai korra, és bátran tegyük magunkévá az Egyház hagyo­mányát.

Pákozdi Nóra

hittanár-etikatanár és teológia szakos hallgató

Új Város – 2012 július-augusztus

nézőpont

DEKÓDOLNI EGY SZENTMISÉT