CSAK AZ IGAZSÁGOT HAGYJA MEG

Kézbe vettem a júniusi számot és elolvastam Fábián Zsuzsa írását a nevelésről. Már az elején szeretném leszögezni, egyetértek: sok szülő helytele­nül értelmezi gyereke szabad­ságát, személyiségi jogait. Így fordulhat elő, hogy a boltban megkérdezi a kétévestől, hogy milyen ennivalót szeretne a polcról; a szomszéd anyuka nem tanítja meg a lábtörlőt használni, hisz ő maga is úgy vágtat fel a lakásába kettesével szedve a lépcsőfokokat. Külö­nösen értelmezi a szabadságot az az ismerős édesanya is, aki főzni sem hajlandó. Valójában ezek vadhajtások.

Egyik nap egy konferencián vettem részt, amely egy vi­lágszerte elismert kanadai filozófus, a magát katolikus­nak mondó Charles Taylor munkásságával foglalkozott. Ő maga is jelen volt, előadást is tartott a modern korról. El­gondolkodtam rajta, és talán jobban megértettem, miben is élünk ma, mi ez a posztmo­dern. Két dolgot emelt ki: az emberi szabadságjogok nyilat­kozatait Amerikában és Fran­ciaországban, amelyek többé nem teszik lehetővé, hogy va­lakit hátrány érjen a bőrszíne, származása miatt. „Nem a cigányokat, az embereket” – írja az Új Város is. Szervesen kapcsolódik ez ahhoz, amit Maria Voce témájának hete­dik részében ugyanitt olvasha­tunk a modern humanizmus jogos törekvéseiről.

Korunkra jellemző másik fontos dolog, hogy olyan nép­csoportok, akik régen alig hallottak egymásról, most kapcsolatba kerülnek, kul­turálisan érintkeznek, szo­kásokat tanulnak egymástól, ami átmenetileg vagy esetleg végleg is meggyengíthet év­százados cselekvésmintákat. „Bízhatunk Jézus szavában, amely lerombol mindent, ami esendő, ami hiábavaló, és csak az igazságot hagyja meg” – olvassuk a májusi életigében. Még akkor is így van ez, ha úgy látjuk, meg­hal valami, ami jó. Sok régi szokás, hagyomány úgy tűnt, hogy elveszett. Jó, hogy napja­inkban születnek hagyomány­őrző egyesületek, csoportok – és nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában –, de ennél is jobb, hogy már nem egymás ellenségeiként, elképzelhetetlennek tartva, hogy valaki másképpen főzze a babot, „mint ahogy édes­anyám”, hanem egymás érté­keit megbecsülve.

Előbb-utóbb talán sikerül Is­ten látásmódjával közelíteni a történelemhez, és meg tudjuk majd érteni korunk lényegét, hogy felismerve a vadhajtá­sokat, biztos kézzel tudjunk metszeni.

Egy hűséges olvasó

Budapest

MIT FŐZZEK?

Amikor itthon vagyok, közpon­ti kérdés családom részéről, hogy mi finomat fogok nekik főzni. Egyik alkalommal jól ki­találtam, hogy mi legyen, amit gyorsan el is tudok készíteni, finom is, mindenki szereti.

Aztán többen nyafogni kezd­tek, hogy most inkább mást ennének. Jöttek a "jobbnál-jobb" ötletek. Végül egyezség­re jutottunk egy másik ételt illetően, amit ugyan bonyolul­tabbnak, időigényesebbnek gondoltam, de ha annyira ez a kívánságuk… Megcsináltam, igen jól sikerült, ráadásul sem­mi perc alatt elfogyott. Lehet, hogy nem is került nagyobb erőfeszítésbe, mint a másik étel. Családtagjaim roppant elégedettek és hálásak voltak, de én magam is. Örültem, hogy sikerült összehozni!

T. Teri

Budapest

AMIKOR EGY EGÉSZ OSZTÁLY VISZONTSZERET

Tanár vagyok, a napjaim fiatalok között telnek. Kapcsolatokat építek tizenéve­sekkel. Előfordul, hogy „első látásra” ro­konszenves vagyok, megkedvelik az álta­lam tanított tantárgyat, vagy a stílusom tetszik nekik, ahogy vezetem az órát. Ez a könnyebbik eset. Vannak tanítványok, akiket hosszabb ideig kell ébresztgetni az együttműködésre, közös gondolkodásra. A tanítás-tanulás a bizalmon, koope­ráción alapul, és kölcsönhatásként mű­ködik. Rengeteg viszontszeretet érkezik hozzám a tanítványaimtól.

Az év vége egyben a búcsúzás ideje is, az elballagók jövőre már nem az én diákjaim lesznek. Az egyik búcsúzó osztályban történt, hogy az iskolánk­ban szokásos öt évenkénti ellenőrzés május végére esett. Egyik napról a má­sikra derült ki, hogy hozzám is jönnek órát látogatni. A gyerekek csak aznap reggel szereztek tudomást róla, hogy a hatodik órában vendégünk lesz. Fergeteges óra volt, egymást taposták a táblánál, hogy ki írja fel a helyes egyenletet. A végén az ellenőrzést vég­ző kolléganő azt kérdezte tőlük: „Ti tényleg ennyire szeretitek a kémiát?” Majd az óramegbeszélésen engem is azzal fogadott, hogy most rögtön árul­jam el a titkomat. Év vége előtt, egy végzős osztályban – akiknek már nincs vesztenivalójuk – hatodik órában, ké­miából hogyhogy ilyen jó hangulatú munka folyt? A személyes kapcsolatról beszéltem neki, amely a négy év alatt kialakult a tanulók és közöttem. En­nek a kapcsolatnak éltető ereje a sze­retet, nem pedig a kémia.

Hát így történt, hogy nemcsak néhányan igyekeztek, hanem húsz szívből áradt fe­lém a szeretet a kémián keresztül.

D. E.

Budapest

EGY LÉPÉSSEL A TESTVÉRISÉG FELÉ

A gödöllői Szent Imre Katolikus Álta­lános Iskola és Óvoda hetedik osztá­lyos tanulóival ez év májusában négy napig Kárpátalján jártunk. A készület hetei jellem- és szellemformáló felada­tokkal, ismerkedéssel teltek. Hová megyünk, kikkel találkozunk a hatá­ron túl, Kárpátokon innen?

Mi pedagógusok, ez idő alatt jobban figyeltünk egymásra, többet beszélget­tünk, hogy majd a gyerekeket a Jézus által létrehozott egységben élve tudjuk vezetni.

A 35 diák és 4 pedagógus már a fel­készülés alatt négy családot alkotott. A hosszú út során lehetőség nyílt egy­mást mélyebben megismerni és meg­érteni. Minden reggel a napi evangé­lium elolvasása és megbeszélése után dobtunk a Fokoláre Mozgalomból ismert „szeretet-dobókockával”. Megtapasztaltuk, hogy nem is olyan könnyű Jézust szeretni a másikban, különösen, ha az a másik nem szim­patikus nekem, vagy túl sokat beszél, nem azt szeretné csinálni, amihez épp nekem is kedvem van. Elsőként sze­retni az idegenvezető bácsit, amikor mesél a hazáért, a magyarságért éle­tüket adó őseinkről. Krisztusi módon igyekeztünk szeretni egymást, mert nem is olyan egyszerű megérteni, élet­té váltani, hogy a saját akaratomról mondjak le a másik szeretete miatt, pláne 13 évesen. Lassan ugyan, de formálódtunk.

Mindannyiunk számára fordulópon­tot jelentett a vasárnapi szentmise Munkácson, amit Majnek Antal püspök atya celebrált. Határokon át ívelt az Eucharisztia közös ünneplése, mert megtapasztalhattuk a nemzeti és keresztény egységet. A mise után találkoztunk a cserkészekkel, velük néztük meg a város neve­zetességeit és a Munkácsi Szent István Katolikus Lí­ceumot. Diákjaink között is vannak cserkészek, így ez a találkozás megerősítő volt elköteleződésükben.

Felejthetetlen volt a nagydobronyi árvaház lakó­ival való focimeccs és közös játék. Mélyen belénk égett a szolyvai emlékparkban tett látoga­tás, ahol a felügyelő idős bácsi elme­sélte, hogy édesapja az internálótá­borban vesztette életét. A történelmi tanulmányokból ismert események ilyen testközelben ritkán tapasztalha­tóak, ezért még inkább megrendítőek voltak számunkra.

Bízunk benne, hogy ezek a gyerme­kek, akikkel mindezt megtapasztal­tuk, egy igazságosabb, Krisztusban testvériesebb világot fognak majd építeni.

Hálát adunk Istennek ezért az útért, és kérjük kegyelmeit, hogy a látottak, hallottak mindannyiunk számára se­gítsenek minket jobb, krisztusibb em­berré válni.

Bedőné Grébel Anita

Gödöllő

MINT RÉGI JÓ BARÁTOK

Úgy alakult, hogy taxival kellett ha­zautaznom. Bemondtam a címet és a sofőr egy szó nélkül elindult. Fe­szültnek tűnt. Gyenge próbálkozást tettem párbeszéd kezdeményezésére, amit ő kurtán-furcsán visszautasított, így nem háborgattam többé.

A rádióban szörnyű betelefonálós mű­sor ment, a taxis pedig minden egyes piros lámpánál elővette a mobilját és tetrixet játszott rajta. Szinte fel sem nézett, mégis pontosan tudta, mikor vált a lámpa zöldre. Nahát!

Egy pláza előtt haladtunk el, s meg­sajnáltam ezt a személytelen világot, amelyben élünk…

Lakhelyemhez közeledve egyre érde­kesebb kis utcákon száguldoztunk, kikerülve a forgalmasabb csomó­pontokat. Nem tudtam megállni, hogy meg ne dicsérjem helyismeret­ét. Felnevetett, kedvesen válaszolt és kikapcsolta a rádiót. Azt hiszem, ekkor szállt be az autóba Jézus. A hátralévő három perc egész más han­gulatban telt. Szinte úgy váltunk el, mint régi jó barátok és nem hiszem, hogy csak a borravaló reményében változott meg. Ez másfajta átalaku­lás volt.

A. Erika

Budapest

 

Új Város – 2012. július-augusztus

Párbeszéd az Olvasóval – 2012. július-augusztus