Annak az emberképnek a megvalósítására törekszik egy katolikus lelkipásztor, társaival együtt közösen, mely az egyház sajátja.

Beszélgetés Dúl Gézával.

Menjünk vissza valamennyit a múltba

„A cigányság kb. öt-hatszáz év­vel ezelőtt jelent meg Európában, sok évszázaddal az Indiából való kivándorlásuk után. Ha mi, Krisz­tus követői a cigányság kérdéséhez vagy „problémájához” közelíteni akarunk, akkor emlékeznünk kell arra, hogy a teremtés történetében Isten úgy indította a kinyilatkoz­tatást, hogy saját képére és hason­latosságára teremtette az embert. És ezzel minden ember számára megalkotta az egyenlő emberi méltóságot. Ennek alapján folyik a párbeszéd Isten és minden em­ber között, és ez az alapja minden emberek közötti kapcsolatnak, ennek alapján működhet a tár­sadalom.” Ezekkel a szavakkal indítja beszélgetésünket Dúl Géza atya, akit a MKPK több mint tíz évvel ezelőtt a cigánypasztoráció referensévé nevezett ki.

„A II. Vatikáni Zsinaton úgy ha­tározta meg önmagát az egyház, mint az Isten és az ember bensősé­ges kapcsolatának, az egész emberi nem egységének jele és eszköze (vö. Lumen Gentium 1.). Számunkra ez a kiinduló pont. Ha viszont innen, az eszmék felől nézzük a kérdést, nem is létezik „cigány­probléma” sem, mert az egész em­beri nem az Isten képiségre ala­pozott egységes, testvéri szövet. Mégis, ha a konkrétumok felől úgy szemléljük, ahogy a történe­lemben megjelent, a helyzet már sokkal összetettebb. Sokkal éle­sebben látszanak a cigányság és a társadalom, valamint a cigányság és az egyház kapcsolatának a ne­hézségei is.”

A mostani idők jellemzői

„A történelemből fakadó kul­turális különbözőségeket, kisebb-nagyobb felszültségeket a gaz­dasági nehézségek ellentétekké élesítették. Az elmúlt tíz év törté­nete arról szól, hogy rájött a tár­sadalom, ezeket a feszültségeket csupán financiális eszközökkel nem lehet megoldani. A magyar költségvetés tíz éves távlatban (1995-2005 között) 120 milliárd Ft-ot irányzott elő a cigányság integrálására, de semmiféle ered­ményt nem produkált és nem is tudjuk pontosan, mire folyt el ez az összeg. Ez a kudarc is mutat­ja, hogy a probléma gyö­kere egészen másutt van. Meggyőződé­sem, hogy a do­log az emberek közötti együtt­élésben gyöke­rezik, ezért a ci­gányság körüli problémahal­maz nem csupán gazdasági, finan­ciális természetű. Le kell vonni a kö­vetkeztetést: a megoldás sem érhető el csupán anyagi természetű ráfordításokkal. Ér­vényes, amit a kinyilatkoztatás mond, ha ebből indulunk ki, és erre fűzzük rá az anyagi eszközö­ket, akkor történhet valami.”

És a keresztények…

„Nekünk keresztényeknek van egy óriási fegyverünk, a kinyilat­koztatás emberképe és az ebből fakadó kapcsolatok. Óvodákat, iskolákat más is tud működtetni, munkahelyet is lehet teremteni. De mi az, ami az egyház sajátos­sága, és amit csak az egyház tud kínálni, mint megoldást?

Mi a Ceferino Házban, a Váci Egyházmegye Evangelizációs Köz­pontjában Gyömrőn tudatosan és szándékosan nem csak a cigá­nyokkal foglalkozunk, mert nem ez a megoldás kulcsa. Nem arról van szó, hogy mi magyar nem ci­gányok elkezdünk törődni velük, lehajolunk hozzájuk és majd a roma társadalom ennek követ­keztében megváltozik, fejlődik, megtanul együtt élni a magyarok­kal. Nem ilyen egyszerű a képlet. Törekvésünk, hogy egyfajta va­lódi testvériséget, szimmetrikus emberi kapcsolatokat valósítunk meg cigányok és nem cigányok egymás között, és ennek a mintá­jával állunk oda a társadalom elé, mert csak ez lehet segítség. Ezt cé­loztuk meg a Ceferino közösséggel, hogy valósággá vált­suk.

Mit tett a keresz­ténység az elmúlt száza­dok­ban? Azt tette például az ókorban, hogy a római patríciusokból és a rabszolgákból lett keresztények testvéri közösségben, harmoniku­san együtt tudtak élni. Ez olyan elemi vonzást gyakorolt a tár­sadalomra, hogy 300 év alatt az 50 milliós római társadalomban kb. 10 millió volt a keresztény – üldözéses körülmények között. A tanúságtétel ereje formálta a társadalmat. Mi a magunk köre­iben ezt a mintát építjük egymás között és törekszünk felmutatni, ahol az ember az embernek test­vére. Ezt célozzák a lelkigyakorlat­ok, a közös táborok, nyaralások, a rendszeres lelki napok. Az egyház emberképéből, világképéből fa­kadóan az emberi méltóságot ál­lítja helyre és krisztusarcúságból fakadó testvéri kapcsolat alapján rendezi az emberek közötti kap­csolatokat is. Ha ezt nem adjuk, akkor az egyház a legsajátosabb sajátjától fosztja meg az emberi társadalmat.”

Dúl Géza 1974-ben, 23 évesen szenteltek pappá és Valkón lettem plébános, ahol a lakosság 30%-a cigány. Mindig éreztem egy hívást, hogy a cigánysággal foglalkozzam, de jó, hogy nem ugrottam mindjárt neki ennek a feladatnak, mert munkatársakra volt szükségem, hogy egy közösséggel tudjak dolgozni, mely létre is jött még ott Valkón.

 

Történt valami, ami meghatározó volt

„Valkó községben karácsony­kor 1997 körül, a karitász csomagokat vitt rászoruló családoknak és volt 3-4 olyan család, akikkel kapcsolatban azt mondták, hogy oda nem mennek ki. Ekkor én indultam el hozzájuk és megrendítő volt számomra, hogy a plébániá­mon emberek ilyen körülmé­nyek között élnek a XX. század utolsó éveiben, Európa köze­pén. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy nem tettem ér­tük semmit.

Aztán kifejezték, hogy szeret­nének „szent helyre zarándo­kolni”. „Rendben van – mond­tam –, de erre fel kell készülni.” Összejártunk, ismerkedtünk Jézussal, imákat tanultunk, és megismertük a zarándokhely történetét, stb. Lassan-lassan egy felnőtt hittan kerekedett ki belőle. Csak hogy érezzük a lég­körét: Jézus életével ismerkedve, egy alkalommal szóba került a megbocsátás, az evangélium alapján. Kérdésemre a követke­ző alkalommal kiderült, hogy egyik is, másik is kibékült a szomszédjával, olyanok, akik eddig nem beszéltek egymással. Akkor azt mondtam, „Itt, most történt valami. Ebből még lesz valami!”

Az egyik cigány testvérem egyszer megkérdezte tőlem: „Géza atya, miért szereted te annyira a cigányokat?” Amikor az válaszoltam, hogy én nem a cigányokat szeretem, nagy­ra kerekedett a szeme. „Én az embereket szeretem, akár cigá­nyok, akár nem.”, válaszoltam. Azóta is hálásan köszöni ezt a mondatomat, mert érti, hogy egyaránt Isten gyermekei va­gyunk.”

Rövid visszatekintés A cigánypasztoráció Magyarországon Sólya Miklós görög katolikus parókussal indult el Hodászon, aki 1941-ben került oda és most lenne 100 éves. A kommunista időkben egy-két helyen adódott néhány lelkipásztor, aki foglalkozott a cigányokkal. 1989 után gomba módon szaporodtak az ilyen kezdeményezések, most a katolikus egyházban 80 közösség, szerzetesház, plébánia van, ahol foglalkoznak a cigánypasztorációval. 2003-ban a Vatikán annak elismeréseként, hogy Magyarország Európa-szerte a cigánypasztoráció élvonalába tartozik, az első Vatikánon kívüli cigánypasztorációs világkonferenciát Budapest rendezhette meg. A roma szakkollégiumok is magyar sajátosságnak számítanak, számuk először négy volt és most még kettő indul.

 

Tóth Judit

Fotók: Kováts Gábor

 

 

Új Város – 2012 június

társadalom – kultúra – kik vagyunk

NEM A CIGÁNYOKAT, AZ EMBEREKET