Szeptemberben van az építészet világnapja, októberben pedig a Habitat világnapja, amelynek fő célja az életkö­rülmények javítása a településeken. Ez alkalomból kérdeztük Körmendy Imrét, aki 21 évig a közigazgatásban, a szakmi­nisztériumban dolgozott, és két éve a Corvinus Egyetemen várostervezést oktat.

Hogyan tekint lakóhelyére egy városépítész?

Utazásaim során észleltem, hogy a világot látva ismerem fel otthonom, lakhelyem, hazám értékeit, tudatosul bennem egyedisége, sajátszerűsége. S a messzi földről érkezők jel­zései – mindennapi környezetemről – ugyanilyen fontosak a számomra.

Az utazás fontos pontja a megérkezés. Gyakori motívuma városainknak a megérkezés és továbbutazás motívuma: amikor egy út rávezet egy templomra vagy más középületre, majd eléje érve az útnak feltárul egy továbbvezetése. Jelez­ve mintegy, hogy megérkezni egyszer fogunk életünkben, illetve, hogy igazán megérkezni csak gyalog lehet, kiszállva az autóból. Ez az élmény ragad meg a Szent Péter bazilika előtt, amikor a széles gépkocsi út hirtelen kanyarral elsurran Bernini kolonádjai mögött, vagy akár Castel Gandolfo és a környék számos kis terén, ahol a templomok a tér egy ma­gasabb pontján állnak, de a Szombathely és Kőszeg között található három kastélynál is.

A demokratikus országokban a törvényi szabályozás so­rán mennyire veszik figyelembe az emberek véleményét? Mi erről a tapasztalata?

Vannak a szakmában, akik nem hisznek a szabályozásban, mindent lehetségesnek tartanak, s a véleményeztetési eljá­rástól remélik a lehetséges optimum kialakulását.

A jogalkotás és a településtervezés során láttam, hogy sok vezető és tervező számára mennyire nem fontos az emberek, a polgárok véleménye, hogy a terveket leginkább termékeknek tekintik, mint például egy mosóport, amit csupán el kell adni, „le kell nyomni az emberek torkán”. Ma ha­zánkban mintha kiveszett volna az igazi városter­vezés, és csupán ingatlanfejlesztés folyik: olcsón megvett területek kedvezőbb helyzetbe hozása, beépítési paramétereinek megemelése. Politiku­saink mintha pusztán rövid távon gondolkodnának, és négy év alatt szeretnének felmutatni minél több eredményt. A civil társadalom most kezdi bontogatni szárnyait, s a kontrollálat­lan hatalom eddig gyakran nem a köz javára cselekedett.

El kellene jutnunk Jürgen Habermas eszméjének a megvaló­sításáig, aki szerint felkészült emberek szabad diskurzusából derül ki, hogy mi jó egy társadalomnak. És ezt csak úgy lehet érvényesíteni, ha vannak felkészült emberek, és azok nem ér­dekek, hanem értékek mentén gondolkodnak, érvelnek, s tudá­sukat a közjó és nem a magánjavak gyarapítására használják.

Bartus Sándor

Új Város – 2010 szeptember-október

nézőpont

HOVÁ ÉRKEZÜNK?