„A mai gyerekek éretlenek, kedvetlenek, felelőtlenek. Pedagógus vagyok és a serdülőkkel való sok-sok év utáni munka után szomorúan kell megállapítanom, hogy nagy részük nem önálló és egyáltalán nem tudja saját életét irányítani. Ön még hisz a serdülőkben?” – Rita

Magam is ezt tapasztalom, és látom a társadalomban azt az óriási veszélyt, ami felé haladunk.

Ha az ember bekapcsolja a tévét, minden nap beszélnek a gazdasági és pénzügyi válságról, ami nagyon fontos minden család életében, de ritkán esik szó a neveléssel járó problémákról, a pedagógusok kiégéséről, amibe talán észrevétlenül, de szépen besétáltunk.

A konzumizmus, a mindent és azonnal birtokolni akaró mentalitás olyan hosszú távú nevelési projekteket hozott létre, melyek teljesen feleslegesnek bizonyultak és a gyerekek igazi igényére nem adtak választ, vagyis hogy biztos alapokra építsék jövőjüket.

Két francia pszichiáter (Miguel Benasayag és Gérard Schmit) könyvet írt erről a problémáról „A szomorú szenvedélyek kora” címmel. Nagyon világosan leírják azokat a veszélyeket, melyekbe gyermekeink belefutnak. Úgy ábrázolják őket, mint olyan embereket, akiknek nincs jövőjük, rövid távú és átmeneti terveik vannak, ha egyáltalán vannak terveik és nincsenek elérendő célkitűzéseik.

A társadalom szinte minden rétegére jellemző egy általános rossz közérzet és sokak már elvesztették a reményt. Terjed a bizonytalanság érzése és ez ahhoz vezet, hogy az életet fenyegetettségként élik meg. Ebből fakad az, hogy sokan bezárkóznak, mert valamiféle akaratlan félelemtől védik magukat, de nem is tudják megmondani, hogy mitől félnek.

Mindebből világosan kiderül, hogy a serdülők problémái visszatükrözik azt a nyugati modern kultúrát, mely a dolgokra és azok birtoklására alapuló jövőt ígér.

Mit kell tehát tenni? Egy nagy olasz nevelő gondolatai jutnak eszembe, aki azt mondta, hogy annak a társadalomnak, melynek van jövőképe, a neveléssel kapcsolatos problémák láttán képesnek kell lennie hinni, beinvesztálni és remélni. Mindent meg kell mozgatni annak érdekében, hogy egy hosszú távú nevelési terv készüljön el, mely magában foglalja a szolidaritás, az altruizmus, a türelem, a közösség kezdeményezéseit, mint az emberek közötti közjót.

Ahhoz, hogy ezen dolgozzunk, türelemre van szükség, abban az értelemben, hogy magvetésről van szó. Nem szabad megállni a serdülőknél tapasztalható negatívumoknál. Úgy kell rájuk tekinteni, mint olyan emberekre, akiknek feladatuk van: képesek szeretni, mert azért születtek meg, hogy szeressenek.

Ezio Aceti

Fordította: Tóth Judit

Fotó: Giuseppe Distefano

Új Város – 2012 március

életmód – Gyermekeink világa

VÉGKÉPP NEM ÉRTEM