Néhány család gondolata az adventi készülődésről, a karácsony megünnepléséről.

Az ajándékozásban igyekeztünk egy új kultúra kialakítására. Szinte minden évben változott, hogy mennyit tudtunk ajándékokra költeni. Általában szükséges ruhadarabokat vásároltunk – karácsonyra időzítve – illetve olyan társasjátékokat, amivel együtt tudott játszani a család.

* * *

Gyermekeinknek egészen kicsi koruktól kezdve hangsúlyoztuk, hogy karácsonykor Jézus születésnapját ünnepeljük. Azt mondtuk nekik, hogy Jézusnak nem tortát, hanem karácsonyfát készítünk. Mivel advent első vasárnapja egy új egyházi év kezdete, illőnek tartjuk legalább úgy megünnepelni, mint például szilvesztert és az újévet.

Amíg gyermekeink kicsik voltak, saját adventi naptárt készítettünk, például egy családi fotót felvágtunk és az ablakok mögé beragasztottuk egy-egy családtag képét, imádkoztunk érte, elsoroltuk jó tulajdonságait.

* * *

Egy alkalommal a plébánián kihirdettük, hogy szeretnénk az adventi koszorút a családokkal együtt elkészíteni. A hirdetésbe beleírtuk, hogy ez jó alkalom lenne nem hívő barátainkat ill. családtagjainkat elhívni erre a délutánra, mely jó készület lenne nekik is karácsonyra. Hatvan család jött el a kultúrházba, a gyerekek karácsonyi díszeket készítettek egy külön teremben. Azóta minden évben összegyűlik a plébánia apraja-nagyja, sőt az egész városban elterjedt ez a szokás a plébániákon, óvodákban, iskolákban is.

Nemrégen új ötlet született. Felírtuk egy találkozón a hetven résztvevő nevét és mindenki húzott egyet. Feladat az volt, hogy a papíron lévő név tulajdonosát valamilyen módon meg kellett lepni a karácsony előtti napokban. Volt olyan, hogy egy idősebb hölgy egy kicsi lány nevét húzta, volt, hogy a város egymástól távol eső részében lakók húzták egymás nevét. Nagyon szép történetek lettek ebből az ötletből. Egy valaki elmesélte, hogy nem sikerült karácsony előtt meglátogatni választottját, ezért az ünnep után pótolta feladatát, de volt, aki szenteste vitte el bejglijét a magányosan ünneplő özvegyasszonynak. Valaki betegsége miatt nem tudott meglátogatni senkit, de nem felejtkezett el elhatározásáról és telefonon felhívta a kiválasztottját.

Hozzánk olyan valaki jött ajándékkosarával, akit látásból ismertünk, most lehetőség volt arra, hogy egész délután beszélgessünk és azóta mindig nagy örömmel köszöntjük egymást, amikor találkozunk egy-egy összejövetelen.

* * *

Nekünk a karácsony általában egy rohanás volt és a tempót nem annyira mi, mint inkább tágabb családunk diktálta, amit tiszteletben akartunk tartani. Ezért sok-sok év hektikája után elgondolkodtunk azon, hogyan tudnánk változtatni. Nem volt könnyű, mert erős volt az elvárás és a tradíció, vagyis „az elmúlt években így csináltuk, akkor most sem változtatunk”, elv szerinti menetrend. De lassan mégis sikerült valamit alakítani a sokéves bevett szokásokon és eljutni oda, hogy úgy ünnepeljünk, ahogy szűkebb családunk szeretné: például, hogy az ajándék lényege nem a mindenáron keresztül vitt meglepetés legyen, hanem rá lehet jönni közösen is, minek örülne igazán a másik. Az sem áthághatatlan szabály, hogy csak halat lehet enni szenteste és ha nem kerül bejgli az ünnepi asztalra, attól még karácsony a karácsony. Az éjféli mise se legyen kötelező és illő, ha már mindenki a halálán van a fáradtságtól. Lehet ünneplőbe öltözni és nem a szakadt házi ruhában lenni, mondván otthon vagyunk. Ha egy gyerek nem akar énekelni vagy imádkozni, nem biztos, hogy ebben problémát kell látni: még karácsonykor is ilyen makacs. Lassú folyamat volt, és még talán most sem mondhatjuk el, hogy eljutottunk valami teljességre, de nem is ez a lényeg, hanem hogy belülről történjen valami, mert ezt Valaki érti.

Összeállította: Gőbel Ágoston

Új Város – 2011 november-december

KARÁCSONYI FÉNYEK

készülődés