Párbeszéd az Olvasóval
ILYEN NYUGODT NYÁR!
Június végén úgy kezdtük a nyári szünetet, hogy nem tudtam szeptemberben mi lesz velem, lesz-e egyáltalán helyem az iskolában. Úgy volt, hogy első osztályt kapok, de nem tudtuk még a tanév végén sem, hogy az önkormányzat engedélyezi-e a második első osztály indítását. Az igazgatónőnk év végén lemondott, már nem foglalkozott a következő tanévvel. Annyi esélyem volt még, hogy két kolléganő elment és helyük felszabadult, de még további összevonások is felmerültek. Szóval teljesen bizonytalan volt minden. Ráadásul ez már a harmadik ilyen nyár volt, amikor különböző okokból nem lehetett tudni, mi vár rám szeptemberben. Mindhárom nyarat végig izgultam, idegeskedtem. Most viszont sikerült teljesen rábízni magamat Istenre. Teljes szívemből ki tudtam mondani, hogy „legyen meg a te akaratod”. Biztos voltam benne, hogy bárhogy történik, úgy lesz, ahogy nekem a legjobb. Ilyen nyugodt nyaram régóta nem volt. Augusztus végén kiderült: nem kaptam első osztályt, viszont megkaptam az alsó tagozat legjobb osztályát!!! A gyerekek, szülők és a kolléganő is nagy szeretettel fogadtak a szeretett régi tanító néni után. Sőt, mint utólag kiderült, a nagyon igényes, kritikus, kolléganő kérte, hogy én lehessek a párja.
Romhányiné Mónika
– Budapest
ABLAKCSERE
Azt figyeltem meg, hogy kis dolgokból áll az életünk, mint amilyen ez a történet is. Ablakot cseréltek nálunk és a bontás után nagytakarítást csináltunk. Vállaltam, hogy majd szépen helyreállítom a külső falon keletkezett sérüléseket, ennek feleségem is nagyon örült, mert sokszor az ilyesmi sokáig húzódik. Reggelre lebetegedett, így az ebédkészítés és a gyerekekkel való tanulás is a kőművesmunka mellé sorakozott. Végül kora délután elkezdhettem ezt az egyszerűnek látszó feladatot, ami olyan könnyűnek tűnt, hogy nem akartunk mestert hívni. Persze semmi sem ment simán. A felragasztott szigetelőelemek folyton leestek, aztán kiderült, hogy nem fér vissza a rács, közben pedig az idő szaladt, és úgy nézett ki, hogy nem is lesz kész estig! Mit is keresek én ebben a történetben? De már nem fordulhattam vissza, a ragasztó be volt keverve, és úgy éreztem minden erőmet felemésztettem. Mégis az volt a szép, hogy folyamatos párbeszéd volt Jézussal ez a munka. Ebben is őt akartam követni, hogy nem futamodok meg, nem adom fel a nehézségek láttán. Amikor végül már sötétben elmostam a szerszámokat, újra leesett az egyik elem és összekente az ablakot is. Újra felragasztottam. A jól megérdemelt pihenés helyett vacsorakészítés és betegápolás várt. Lefekvéskor nagyon hálás voltam ezért a napért. Reggel… minden rendben volt a falon.
Fehér Attila – Budapest
Új Város – 2011 november-december
KANADÁBÓL
Mindig izgatott kíváncsisággal várjuk az Új Város lap érkezését itt Calgaryban. Mindig friss, meglepően új, színes, gazdag forrása az egyetemes hitnek, reménynek és szeretetnek. Ezúton is hálás köszönet az egész világot átölelő egységért. Maradunk egységben veletek.
Zatkó család
MEG KELLENE LÁTOGATNOM…
Miközben az utcákat jártam, mert betegeket mentem látogatni, az egyik néni jutott eszembe, akihez éppen közel voltam. Bár a fia néhány napja a rendelőben azt mondta, hogy jól van anyukája, mégis úgy éreztem, meg kellene látogatnom. Engedtem az érzésnek, és bementem hozzá. Kiderült, hogy a lábán kiütés kezdődött, el akart menni a bőrgyógyászhoz, de pénzük éppen nem volt, a taxiért pedig fizetni kellett volna. Mondtam, hogy valószínűleg tudok segíteni, és elláttam néhány tanáccsal és adtam neki kenőcsöt. Két-három nap múlva felhívott telefonon, és nagyon megköszönte, mert javult a lába.
dr. Nagy Márta – Budapest
TOVÁBBADNI A BÉKÉT
Egyik nap a munkahelyemen az orvos-igazgatótól kaptam egy -számomra tartalmában és stílusában is- nagyon sértő levelet az osztályunk munkájával kapcsolatban. Mivel a kollégáimat is érintette, felolvastam nekik. Munkatársaim nagyon felháborodtak, tanácsolták, hogy menjek az ombudsmanhoz. Ebben a többszörös fájdalomban Jézustól kértem tanácsot, mit tegyek? Írtam egy pár soros levelet, melyben egy fél mondatban jeleztem, hogy nagyon súlyos vádakkal illette az osztályunkat és kértem, hogy amennyiben lesz ideje, személyesen beszéljük meg a történteket.
Már másnap kora reggel keresett telefonon és javasolt időpontot. A találkozás előtt és közben is egyfolytában kértem Jézustól, hogy segítsen: azt tegyem, mondjam, amit Ő szeretne. Sikerült mélyen befogadnom a felháborodását kirobbantó helyzetet. Beszélgetés közben egy pillanatban bocsánatot kért, és elmondta a gondjait a saját tevékenységével kapcsolatban. Aztán tudtunk beszélni a mi osztályunk munkájáról is. Később, egy megfelelő időpontban kollégáimnak tovább tudtam adni a békét és azokat az ötleteket, ami az igazgatóval történt beszélgetés során született.
Gőbelné dr. Pem Teréz
– Budapest