Mária az első keresztény, a tökéletes modell, aki nem prédikál, nem oktat, hanem egyszerűen éli Isten igéjét és tettekre váltja Isten akaratát. Létével válik a legnagyobb tanítóvá és mindenki édesanyjává.

Igino Giordani (1894-1980)

Íránsunkat a mácius havi élet igéjétől ihletve választottuk. Szerzője 1948-ban találkozott Chiara Lubich-kal, akiben rögtön felismerte azt a személyt, akit egy életen át keresett: olyan lelki vezetőt, aki nem vonul el a világból, mint azt korábban sok szent tette, hanem aki a világban marad, Jézus kérésének megfelelően: „Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) Spirituális és személyes kapcsolata Chiarával többek között hozzájárult annak felfedezéséhez és megvalósításához, hogy minden tevékenységet meg lehet szentelni. A szent és a profán nem válik el egymástól – emelte ki írásaiban. Hangsúlyozta a laikusok szerepét és küldetését a világban, a keresztény közösségi élet fontosságát, amelyet a II. Vatikáni Zsinat is aláhúzott és megerősített.

Mária az első keresztény, a tökéletes modell, aki nem prédikál, nem oktat, hanem egyszerűen éli Isten igéjét és tettekre váltja Isten akaratát. Létével válik a legnagyobb tanítóvá és mindenki édesanyjává.

Mária útmutatásával újra megtalálhatjuk Istent a világban. Az őt utánzó keresztény – arcán a Szent Szűz mosolyával – gyógyítja a romlást környezetében, és a világ tülekedése közepette visszavonul a lelke mélyén kialakított cellába, ahogy Mária is tette.

Mariannita Zanzucchi alkotása

Máriát utánozni azt jelenti, hogy szeretjük Istent egészen az önmegsemmisülésig. A lelkek szétszórtságából érezhető, mekkora szükség van ma a szeretetre, jobban, mint valaha. Ez a szeretetéhség jelenik meg és ölt testet az újjáéledő Mária-tiszteletben, amely Máriában határozza meg önmagát. A máriás szeretet nem kér, hanem ad. Nem vár el semmit, inkább mások adósának tartja magát. Ha keresztülnéznek rajta, örül; ha taposnak rajta, Istenbe veti magát.
A világ kálváriáját ugródeszkának használja az ég felé. Ha valahol viszontszeretik, rendben van. Ahol nem viszonozzák a szeretetét, ott közelebb kerül a kereszten függő Jézushoz. Nem keseredik el, ha értetlenül fogadják. Rejtetten él, mert ez értékesebb; és akkor él, ha meghal önmagának, hogy feltámadjon Istenben.

Mária sohasem akart mást, csak Isten akaratát. Neki szentelte magát kislányként, egészen ráhagyatkozva. Odaajándékozta magát alázatosan: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Ez volt a beleegyezés: egyszerű és félreérthetetlen, mint amilyen a felkérés volt Isten részéről. Beleegyezése feloldotta a drámát ég és föld között, megpecsételte Mária együttműködését Istennel, és megajándékozta Jézust az öröktől óhajtott édesanyával. Megkezdődött ezzel a pillanattal a megváltás.

Mária nagysága az önmagából való teljes kilépésben áll egészen a tökéletes kiüresedésig: ez szükséges ahhoz, hogy Isten belépjen életébe. Amíg valaki önmagáért aggódik, megbántódik minden durvaságon, gyötrődik a bizonytalanságban, addig magányosan kesergő ember marad. Ahhoz, hogy a régi rendetlenség állapotából átlépjünk az életbe, elég Máriát megmintázni: példájával, segítségével el kell jutni a lélek szűzi tisztaságára. Szívünkből Mária szívét formálni: életünkből Mária életét kimunkálni.

Igino Giordani

Fordította: Bartus Sándor

Új Város – 2011 március-április