Falak nélkül
Éppen harminc éve, 1989-ben, a változás szele söpört végig Európán, s ereje nemcsak a híres/hírhedt berlini falat döntötte le, hanem határokat nyitott meg, s a szabadság édes illatával árasztotta el a kontinens keleti felét is. Akkoriban, 13 évesen, ebből csak annyit érzékeltem, hogy nem jártunk többet őrsgyűlésre és piros nyakkendőt sem kötöttünk az ünnepségeken. Aztán 1990 nyarán sutba dobhattuk az orosz könyveinket is, s ősztől végre nyugati nyelvet tanulhattunk. A középiskola évei alatt lépésről-lépésre, tanárainkkal együtt tanultunk bele a szabadságba, mi voltunk az első évfolyam, akik már sok mindent másként, kötöttségektől mentesen csinálhattunk. Az iskola egyik vitrinében ki volt állítva egy darab kő, a berlini fal egy darabja, mely Európa megosztottságának és elnyomásának egyik fő szimbóluma lett. Gyakran elidőztem e kő előtt, mert nem tudtam elképzelni az építőket, s kamaszos daccal hittem, hogy márpedig ilyen többet nem fog épülni, hogy lehetséges a falak nélküli világ. A berlini fal ma már valóban csak emlékhely, de az azóta eltelt időben többezer kilométernyi fal épült szerte a világon (Európában is). A fal feladata, hogy megvédjen, de eközben az egyik oldalon elzár, a másikon kirekeszt. Elválaszt, távolságot teremt, elveszi a megismerés és találkozás lehetőségét, elveszítjük a szabadságunk általa. Mindez persze összefügg a bennünk is emelkedő mentális falakkal, melyek a politikában, sajtóban, közbeszédben is megjelennek: a másiktól való félelemmel kezdődik, ami gyűlöletté fokozódva aztán könnyen erőszakba torkollik. A fal építése viszont sosem az építőkövek egymásra rakásával kezdődik, hanem már azzal, amikor begubózom a saját kis világomba, s elhatárolódom mindentől, ami más. De mindig vannak olyan emberek, akik a falak ledöntésén fáradoznak, akik testvéri viszonyokat próbálnak építeni a különböző csoportok között.
Ilyen példa előttünk Jean Vanier, aki kitárta otthona ajtaját két értelmi sérült fiatal előtt, s mozgalmával sokakhoz közel hozta a fogyatékos embereket. (12. o.) Így tesznek azok a fiatalok, akik Erdélyben élve, a történelmi sérelmek ellenére szeretettel fordulnak a románok felé. (10. o.) A közösségeinkben lévő falakat paradox módon azzal csak növeljük, ha nem mondjuk ki a véleményünket. Merjünk hát vitázni, bíztat Inaki Guerrero baszk pszichológus. (6. o.) A világunkat érintő megatrendekről szóló cikk rámutat, hogy a krízis gyökere a jólét falai mögé bújt ember, aki nem vesz tudomást viselkedésének hatásairól. (17. o.) Az Egyiptomból érkező hírek többnyire a keresztény kisebbség elnyomásáról szólnak, míg Mészáros Ilona a békére törekvő muszlim-keresztény mindennapokról számol be. (30. o.) Arckép rovatunkban Ivánszky Gábor váratlanul elhunyt fokolarinóra emlékezünk, aki maga fogalmazta meg, hogy szemlélődő alkata ellenére Isten azért helyezte e közösségbe, hogy kényszerüljön folyamatosan kilépni önmagából. (14. o.)
A másik felé fordulni, kapcsolatokat építeni, falakat ledönteni. Ezzel az indíttatással kezdték el írni az Új Várost a rendszerváltás hajnalán, harminc éve, és ezért dolgozunk ma is, mert célunk változatlan: „Legyenek mindnyájan egy!”
Csíkné Sisák Zita
2019. július-augusztus, Beköszönő